A kishitűség gyökerei

Napokon belül becsöngetnek. A gondok felgyülemlettek. A magyar nyelvű oktatási rendszert újabb veszteségek érik. Egyszer talán mérsékelni tudja majd a bajt a réges-régen beígért hosszú lejáratú stratégia. A tervek mindig szépek, ámde nem ártana az eredmények függvényében értékelni őket! Időben, és kellő odafigyelés közepette tervezgetni. A MNT-nak úgy kellene „játszania” a közéleti pályán, mint vérbeli focistáknak a játékidő utolsó perceiben. Sajnos, a „napi ügyelet” helyett, a MNT fontosabbnak tartotta, hogy a Pannon Alap társalapítója legyen, abból a meggondolásból, hogy az általa közpénzekből működtetett privát kereskedelmi rádió és televízió, könnyebben tegyen szert alapítványi támogatásra. Főleg anyaországi közpénzekről van szó! Miért ez a rohammunka, az ügybuzgalom, amikor megannyi halaszthatatlan feladat vár megoldásra? Példának okáért az említett közoktatásügy. Már csak amiatt is tanácsos lett volna kivárni, mert az új magyar kormány képviselői több alkalommal jelezték, hogy a Fidesz nagyobb gondot viseltetik majd a szórványokról. Németh Zsolt szórványstratégia kidolgozását jelentette be, mivel, mint mondta, a magyarság több mint 50 százaléka szórványban él, a tömb pedig rojtosodik. Ha így van, akkor elsődleges feladat kellene, hogy legyen, Bánátban felerősíteni a magyar médiát, mert a szórványban a média a legfontosabb közösségépítő kötőszövet. Esetlegesen a MNT így akarta megelőzni a Fidesz irányvételét? Persze elképzelhető, hogy a MNT nem a szórványra, hanem inkább a szabadkai (mellesleg, ahol már van helyi magyar adó) média fejlesztésére helyezi a hangsúlyt. Lehet, hogy az az álláspontja, hogy oda kell a befektetés, ahol már amúgy is több mint egy tucat magyar tévéadó műsora nézhető. Tudniillik a Pannon TV műsora, csupán Szabadkán látható, a rádió hatótávolsága valamivel nagyobb területet érint, azon térségben hallgatható, ahol – egyébként – a Szabadkai Rádió is sugárzott magyar nyelvű műsort. A két adó tehát egymással verseng! Az esetet elmérgesíti a döntést követő vita. A sajtóban elhangzott vád szerint a Magyar Nemzeti Tanács elnöke közpénzekkel gyarapítja privátvagyonát, mivel ő egyik tulajdonosa a rádiót működtető Pannon Alapnak. A polgárok felháborodva kérdezik: a MNT miért nem karolta fel azt a közelmúltban beszüntetett tizenegy adót, melyek magyar nyelvű műsorokat sugároztak. A Magyar Szó napilap egymással vitatkozó kommentezői, ezúttal egyetértenek abban, hogy mást vártak a Magyar Nemzeti Tanácstól. Becsapottnak érzik magukat. Ismerősökkel, barátokkal találkozom, akik megbotránkozva teszik szóvá az esetet. Korhecz-gatet, emlegetnek. Aggályaikra mit válaszolhatok, amikor nincs betekintésem a dokumentumokba. Mifelénk ezek nem átláthatóak, holott azoknak kellene lenniük, mihelyt közpénzekről, egészen pontosan az adófizető polgárok forintjáról vagy dinárjairól van szó. El tudnám képzelni azt az általános felhördülést, amennyiben a szerbiai parlament elnök asszonyának lenne privát kereskedelmi rádiója, amit aztán a parlament anyagilag támogat. Vagy ez más eset? Mielőbb tisztázni kéne a kérdést, mert nem jó, ha az újonnan összeverbuvált MNT ténykedésének a legelején rendezetlen ügyekkel rajtol. Ajánlatos lenne, hogyha a MNT, független ankétbizottság létesítését szorgalmazná, amely mérvadóan tájékoztatná a közvéleményt az eset gazdasági, jogi, politikai és morális következményeiről. Ha valakit ártatlanul vádolnak, azt fel kell menteni. Aki pedig vét, annak le kell vonni a konzekvenciát. Azonban kik azok az egyének, akik ítéletében fenntartás nélkül megbíznak a polgárok? Kinek hisznek maradéktalanul az emberek, az elsődleges tőkefelhalmozás korában, amikor másról sem olvashatunk, mint a különböző mutyizásokról, a törvények kijátszásáról, a tisztességtelen gazdagodásokról. Botrányokról hemzseg a napi sajtó. Ellenben a végén a legtöbbről kiderül, hogy morálisan ugyan tényleg felháborítóak, azonban a botrányhősök nem sértették a törvényes keretet. A jogszabályok hasznavehetetlenek! Így, devalválódik az erkölcsi felháborodás, omlanak össze a morális normák. Nincs többé hatalom nélküli erkölcsi tekintély, csak a nyers uralom maradt. Félek, hogy a kisebbségi társadalomban hiánycikk az ilyen erkölcsi tekintély. A kisebbségiek mind kevésbé hisznek a politikusoknak. Nincs politikától független, ellenőrző szerepet játszó intézményünk sem. A polgárok kiábrándultan legyintenek, mondván, minden politikus egyforma. A fatalizmus már-már a cinizmus határát súrolja. Ez hatványozott károkat okozhat, gyengítve a kisebbségi közösség kohéziós erejét. Mindezek után egyértelmű, hogy négy vajdasági magyar párt és tizenkét magyar civilszervezet beadvánnyal fordult Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkárhoz, miszerint Vajdaságban is végezzék el a Szülőföld Alap pályázati rendszerének pártoktól független átvilágítását. Külön szóvá tették a Szekeres Alapítványt meg a MNT-ot is! Nincs ebben semmi különös. A világon mindenütt szigorúan ellenőrzik az alapítványokat, főképpen az adófizetők pénzével gazdálkodókat. A folyamodvány azon része lepett meg leginkább, amely a nemzetpolitikai helyettes államtitkár asszonyát arra kéri, hogy az „átvilágítás, terjedjen ki a titkos szerződésekre” is. Léteztek titkos, titkosított szerződések? Vajon ki előtt és kiknek kellett titkolózni? És miért?

Fél füllel hallgatom a rádiót: Felkapom a fejem, amikor halálhírt közöl. A megboldogult nevét nem mindig értem pontosan, sebesen fellapozom az emlékezetemet. Ismerős? Barát?

Olvasom, hogy Jeges Zoltán tartományi oktatási titkár nem engedélyezte egy újvidéki általános iskola meg a zombori gimnázium magyar tagozatának a megnyitását, mivel mindössze két diák kérvényezte felvételét. A titkár mit tehetett? A tények magukért beszélnek! Álljunk meg ezen a ponton. Többedmagammal azon az állásponton voltam, hogy a zombori tanítóképző felszámolásával a kisebbségi magyar politikusok üzentek a zombori meg a Zombor környéki magyaroknak: ne számítsanak rájuk. Amikor Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács „átszervezte” a Magyar Szót, akkor a saját lapjában hirdette rátartian: Újvidéket többé nem tudjuk védeni. Ezek után kinek van mersze a magyar szülőknek bármit is felróni? Egy szó, mint száz: feladtuk! A szülők megértették az üzenetet.

Széchenyi elhagyatottsága

Szokásomhoz híven augusztus második felében, a Szent István-napi ünnepi készülődés idején Széchenyit olvasom. Most a naplóját készítem elő a nyugodalmas nyáréjszakákra. Azokból derül ki a „legnagyobb magyar” szörnyű magányossága, aki nem volt olyan közkedvelt, mint ahogy azt ma beállítják. Voltak, akik Hitel című könyvét elégették. Akik ezt tették, különb magyarnak tartották magukat nála.

Szenttamás. A Gion-emlékház avatása. Mindig élmény egy-egy hazalátogatás. Találkozások osztálytársakkal, a Ződ utcabeliekkel (Szenttamáson ezt így tanácsos ejteni), meg a földijeimmel. A szenttamási magyar családok tragikus történelme – gondolok akár 1848-ra vagy 1944-re – különleges életstratégiát teremtettek a helybeliekben. Az odavalósiak nem kardcsörtetők, ellenben szívósak, nem szájhősök, azonban kitartók. Itt nem létezett magyar úri osztály, legfeljebb jobb módú iparosok. Trianon után maradtak a magyar zsellérek, napszámosok, béresek. Egyébként Szenttamás Trianon előtt főleg a szerb nagygazdák birtoka volt. Dundjerski, Kaćanski…stb. Trianon előtt meg után is, épp eleget gürcöltek a magyar béresek az uradalmak birtokain. Laza Dundjerski a Kamilla nevű újvidéki éteremben találkozott rendszeresen az újvidéki szerb értelmiségiekkel: írókkal, színészekkel, újságírókkal és támogatásáról biztosította őket. Nagygazda létére erre is tudott időt szakítani. Ellenben a magyar főuraknak nem volt sem kedvük sem idejük a helyi erőkkel diskurálni. Szüleim elbeszéléseiből tudom, hogy az első úrhatnám társaságot Horthy küldte. Érkeztek a kiondolált, kifestett pesti dámák és a méltóságos meg a nagyságos urak, akik szóba sem álltak a magyar pórnéppel. Megtartották a nemzeti érzelmű díszbeszédeket, prédikációnak beillőn szónokoltak, aztán amikor szorult a kapca, loholtak vissza Pestre. A kálvária domb közelében, több évtized után, találkozom Pacek Eta osztálytársammal, aki minden tegnapi, tegnapelőtti, meg azelőtti változást tud a Kálváriáról. Arcvonásairól nehéz élet történetét olvasom le. Őszintén megörülünk egymásnak, és nem panaszkodik. Szenttamáson egész napos ott tartózkodásom alatt, alig hallok panaszt, pedig lenne ok rá, ugyanis szemmel láthatólag nem felkapott hely, a politika igencsak háttérbe szorította. Az egykori utcabeliek sztoikus hangját ismertem fel. Lecsillapodtak a pár évvel ezelőtti viták a Srbobran és a Szenttamás név használatáról, a városban több hivatalos táblán is olvasható, magyarul, latin betűvel: Szenttamás. A vízimalom épülete már nincs meg, csak az óriási acél kerekek árválkodnak a víz felett. A mostani gyerekek is felfedezték a vízimalom „szív” nevű részét, a rekkenő hőségben pajkosan lubickolnak, uralják a Krivaja nyújtotta pancsolás lehetőségét.

Csehországban német tömegsírt tártak fel. Szerbiában, Kragujevácott is tömegsírt találtak, a partizánok áldozatainak holtteste nyugszik benne. Feltárulnak a II. világháború féltve őrzött titkai. Vajdaságban még nem tártak fel német és magyar tömegsírokat.