Magris újvidéki nosztalgiája
2011, szeptember
Nyelvvizsga Dél-Tirolban
Indulás előtt a szállodában még egyszer átlapozom a dél-tiroli német újságokat. Nemigen foglalkoznak a helyi politikusokkal, annál többet a helyi eseményekkel. És a kultúrával, mert számokra ez a legfontosabb. Az egyikben a közigazgatási nyelvvizsgáról olvasok. Miről van szó, kérdezem a vendéglátóimat. Aki a közszolgálatokban, a városházán, a vasúton, a postán, stb. kíván dolgozni, annak nyelvvizsgát kell tennie, olaszból is, németből is. És a nyelvvizsga nem könnyű, teszik hozzá. Az olasz többségű bolzanói pályaudvaron szépen írja, hogy Bolzano – Bozen, tehát németül is. Látszik, hogy ebben a városban is nyelvvizsgát tettek.
Kisebbségi radikalizmus
Triesztben az első utam a Kaffé San Marcoba vezet, mindenekelőtt azért, mert ez a hely az Alanti történetek egyik helyszíne. Földbe gyökerezik a lábam, minden pontosan olyan, mint 45-50 évvel ezelőtt. Azóta nem jártam itt. A könyvespolcokon Virgillio Giotti, Italo Svevo, Giorgio Voghera, és Claudio Magris könyvei. Természetesen James Joyce is könyvei is helyet kapnak, hiszen ő is sokat járt ide. Különös kisebbségi történetekről hallottam a trieszti San Marco kávézóban. Egy dalmáciai olasz férfi 1914-ben az irredentizmus szellemében alapította kávéházat, amelyet az osztrák rendőrség állandóan szemmel tartott, s egyszer olyan erőszakosan lépett fel, hogy szétverte berendezését. Itt találkoztak az isztriai olaszok, akik 1914-ben azon ügyködtek, hogy Triesztet Olaszországhoz csatolják. És kikkel találták magukat szemben? A trieszti olaszokkal, akik szívesebben maradtak volna az Osztrák-Magyar Monarchiában! Ha tőlük függött volna, akkor ott is maradnak. Ám a rurális, a vidékeken és kisebbségben élő isztriai olaszoknak sikerült elérniük céljukat, de a trieszti olaszok, főleg az értelmiségiek, meghódították a San Marco kávéházat. Itt tanulmányozta a tőzsdei árfolyamokat Italo Svevo, aki a tőzsdének köszönve délelőtt szépen gyarapította vagyonát, délután betért a kávéházba, ahol barátaival az élet értelméről folytatott disputát. Claudio Magris pedig a San Marcot valóságos közép-európai szentélynek nevezte. A kávéház furcsa története tehát a különös kisebbségi történetek közé sorolható. Az egykori olasz irredenta „fészekből” közép-európai, az Osztrák-Magyar Monarchia szellemiségét megidéző „szentély” lett. A San Marcot 1914-ben nyitották meg, az újvidéki Dornstädtert 1912-ben. Mindkettő a bécsi kávéházakra emlékeztetett. Ám a Dornstädter azóta sok nevet változtatott, volt Moszkva, Zágreb, most éppen Athén. A San Marco – San Marco maradt.
Magyaróra a trieszti pizzériában
A kis panzió tulajdonos asszonya elárulja, hogy a nagyapja magyar volt, sajnos, ő már nem beszéli ezt a nyelvet, csak az olaszt, a németet és természetesen az angolt. Az egyik kis pizzériában megszólít bennünket egy asszony, miután hallotta, hogy Anikóval magyarul beszélgetünk. Ő is magyar, szüleivel 1938-ban költözött Triesztbe. Azóta nem járt Magyarországon. Már évek óta tervezgeti, hogy hazaköltözik, de sehogyan sem szánja rá magát. Debrecenben szeretne élni és – meghalni, de nincs bátorsága rá. Ezért a legszívesebben a trieszti kis kávézókban és a pizzériákban üldögél, s ha magyar szót hall, beszédbe elegyedik a vendégekkel, így gyakorolja anyanyelvét. Azelőtt csak turistákkal találkozott, de mostanság egyre több orvosra és mérnökre bukkan, akik áttelepültek Triesztbe, ugyanúgy, mint egykor az ő szülei. Ez némileg vigasztalja, hiszen télen is lesz kivel társalognia, de nem érti a fiatalokat, miért mondják neki, csak maradjon, mert Triesztben szebb az élet. Az asszony nem érti, miért mondják ezek a fiatalok, hogy soha többé nem térnek vissza. S eszébe jutnak szülei, 1938-ban ők azt mondták: soha többé.
Újvidéki nosztalgia
Claudio Magris levelében megpendíti a trieszti találkozást, és bevallja, hogy nagy újvidéki nosztalgiája van. Vagy mégis titkos szálak kötik össze a két várost, tűnődök magamban.
Stendhal az örültségről
Mi más jutna ez ember eszébe a mediterránon, mint Stendhal egyik mondata: „A megöregedés semmi egyéb, mint elveszítjük örültségeinket, illúzióinkat és szenvedélyeinket”. Csak ott szabad ilyesmit leírni, ahol tisztelik a kultúrát. Nálunk nem!
A fülcimpáról és a cipőfűzőről
Garaczi László, magyar író az osztrák Eurozine című lapnak nyilatkozta, hogy Magyarországon teljesen ellehetetlenült az érdemi vita és párbeszéd. Az írónál azt keresik, hogy a jobb- vagy a baloldalon van-e fülcimpája, vagy pedig a jobb vagy a bal lábának a cipőfűzőjét köti-e meg. Mérgezett nyelvi állapotokra panaszkodik. Ezért a magyar író ma bonyolultan, szinte érthetetlen nyelven fejezi ki magát.
Egymillió töltény
Momčilo Perišić szerb tábornokot első fokon 27 éves börtönbüntetésre ítélte a Hágai Nemzetközi Törvényszék. A bíróság bűnösnek nyilvánította, mert Szarajevó bombázását, mert tudott a Zágráb elleni rakétatámadásról és parancsnoki felelősséggel tartozik a srebrenicai genocídiumért. Nem volt hatása Mladićra, de támogatta. Ez utóbbit a bíróság azzal támasztotta alá, hogy Mladić hadseregének sok tisztje Szerbiától kapta a fizetését s a szerb vezérkar tüntette ki őket. A független horvát hírportálok részletesen beszámolnak a szerbiai, a boszniai és a horvátországi kommentárokról. Természetesen a szerbiai kormánykörük és az ellenzék tiltakozik, a horvátok és a boszniai média abban reménykedik, hogy – mivel Perišićet kapcsolatban hozzák Srebrenicával – megnyílik a boszniai perújrafelvétel lehetősége, és a horvátok esélye növekszik. Ismeretes, hogy a Hágai Nemzetközi Törvényszék csak közvetve tette felelőssé Szerbiát a srebrenicai genocídiumért. Az elemzők szerint ezt a vitát véglegesen eldönti a Hágában folyó Mladić-per. Amennyiben ezen a tárgyaláson napvilágra kerülnek olyan bizonyítékok, melyek szerint Szerbia támogatta Mladićot, akkor a szerbiai jogászcsapat szakmailag és erkölcsileg is kellemetlen helyzetbe kerül. A jogászcsapat egyik képviselője Saša Obradović nyilatkozata szerint a jugoszláv hadsereg feletti „szimbolikus ítéletről” van szó, igaz, az ítélet nem csak Perišićre vonatkozik, de bízik abban, hogy ez még nem elégséges a perújrafelvételre. A Szerbiát védő jogászcsapat többi tagja, köztük a magyar is, óvatosan hallgatnak. Ez a hallgatás azért is érdekes, mert a bíróság, éppen a szerbiai Legfelsőbb Haditanács jegyzőkönyve alapján, állapította meg, hogy Momčilo Perišić egymillió töltényt, több ezer gránátot küldött a boszniai szerbeknek, ezenkívül káderközpontot alapított, melynek fizetési listáján hétszáz Boszniában harcoló szerbiai tiszt szerepel.
Goati nem olvassa a vajdasági magyar pártsajtót
Vladimir Goati a Transparency International szerbiai vezetője szerint a politikai pártok a szerbiai korrupció legjelentősebb tényezői. A politikai korrupció mindmáig érintetlen maradt, a pártelitek maguk alá gyűrték a parlamentet, a politikai kaszt betonozta be magát a rendszerbe, amelyet pártdespota rendszernek nevezhető. Goati bizonyára nem olvassa a vajdasági magyar pártsajtót, amelyből értesült volna, hogy vannak kivételek. Tudjuk melyikek. A vajdasági magyar hatalmi pártelitben csak tiszta kezű politikusok ülnek, ott az ártatlanság nagyobb, mint a szigorú Svájcban, ahol az elmúlt években mégis kipattant néhány botrány, a kisebbségi magyar pártvilágban viszont egy sem.
Családi Kör, 2011. szeptember 15.