Naplójegyzetek, fragfmentumok
- május 12., csütörtök
Keserűen veszem tudomásul, hogy egyre ritkábban találkozom a régen oly fontos fogalmakkal, mint a forradalom vagy az emberi jogok és a jogállam. Az Új Symposion szerkesztőségének falán egykor egy nagy poszter volt látható, amelyen ezt írta. „Forradalom: megváltás!” Száműztük emlékeinkből és a szótárunkból a forradalmat is, a megváltást is. Következett a bársonyos forradalom, de az is idővel elszenderedett. Akkoriban már legfeljebb az emberi jogok megvalósulásáról volt csupán szó, a bársonyos forradalom is túlságosan elbársonyosodott, megpuhult a lesben álló kleptokapitalizmus előtt. Egykori lelkes hívei eltávoztak közülünk, vagy pedig kiszorultak a közéletből. Felesleges emberek lettek. Nagy sajnálattal ismerem el, hogy a bársonyos forradalmak igazi nyertese az oligarchia lett. Az oligarchák pedig csak addig pártfogolják a jogállamot, amíg az a tőke izmos testére szabható. A forradalom a marginális értelmiségiek utópiája, az emberi jogok pedig ugyanezek vesszőparipája lett. Megismétlődik a szocializmus szituációja, akkor is, most is a marginalitás számított az egyedüli erényes lehetőségnek. A forradalmak alkonyáról szóló Ortega Y Gasset-esszé jár az eszembe, aki Dantonra hivatkozva arról értekezett, hogy a forradalom először a fejekben, a szellemben játszódik le, ami utána következik az már csak következmény. Attól tartok, hogy nem játszódott le a fejekben, a váratlanul kopogtató bársonyos forradalom nem lett közös élmény, egy szűk értelmiségi réteg fontolgatta, de nem vált a népek és a nemzetek élményévé, ezért a szellemi parázs néhányszor fellobbant, aztán gyorsan hamuvá vált. A bársonyos forradalomban azonban nem született bársonyos oligarchia, hanem durva és embertelen.