Naplójegyzetek, fragmentumok
- március 2. szerda
Európa, főleg az atlanti világ csak most ismerkedik Timothy Snyder amerikai történész nyomán gyakran „véres övezetnek” nevezett Ukrajnával. A magyar politika a kárpátaljai magyar kisebbséget súlyosan érintő nyelvtörvény miatt eddig csak elmarasztalta. A Fidesz-kormány a magyar kisebbség jogainak védelmében vétójogával élve akadályozta Ukrajna európai közeledését. Nem tudom, hogy ez mennyire volt célravezető, hiszen ezzel gyengítette Ukrajna Oroszországgal szembeni ellenállóképeségét, ami megfelelt Putyin terveinek. A Jogosnak tartom a kisebbség védelmét, ami ebben az új helyzetben ez kétélű kard is lett. A kelet-európai és a balkáni konfliktusok éppen a kisebbség védelmének a nevében lépnek felé. A jugoszláv háború is ezzel a jelszóval kezdődött. Oroszország az orosz kisebbség védelmének nevében bombázza Kijevet. Hitler is a német kisebbség érdekében rohanta le Csehszlovákiát. Nem hozhatók ezek közös nevezőre, de félő, hogy a nemzeti kisebbségek elvesztik az európai rokonszenvet. Lehet, hogy a magyar kormány eredményesebb lett volna, ha gyorsítja Ukrajna közeledését az EU-hoz, erősíti a kapcsolatait a NATO-val, ami Ukrajnát jobb kisebbségpolitikára buzdította volna. Ebben a lengyelek előrelátóbbak voltak. Ukrajnában kétszer annyi lengyel él, mint magyar, Lengyelország azonban nem gördített akadályt a Ukrajna elé. A jelenlegi következetes lengyel kiállás Ukrajna mellett, minden bizonnyal az ukrajnai lengyel kisebbség javát szolgálja. A magyar tétovázás nem hiszem, hogy hosszú távon sokat segít a kárpátaljai magyarokon. A dilemmáim megalapozottak, hiszen Ukrajna a függetlenség elnyerése után az ellentmondások százával szembesült. Majdnem a semmiből kellett létrehozniuk a nemzetállamot, amire egyébként minden keleti és kelet-közép-európai törekedett a rendszerváltás után. A posztkommunista országok célja a nemzetállamok újra formálása volt és ma is az. Ukrajna előtt voltak a legnagyobb akadályok. „Az 1996-ban elfogadott alkotmány – írja Miklós Gábor a Jelenben (1922. 02. 17.) – az ukránt ismeri el egyetlen államnyelvnek, miközben az ország vezetőinek nagy része nem tudott ukránul”. A kezdetben úgy tűnt, hogy az ország kettészakad. A keleti részben az ukránok is oroszul beszéltek, a nyugatiban pedig főleg ukránul. A nyugatiban erősödött az ukrán nacionalizmus. A II. világháború után az nyugati részen az Ukrán Nacionalista Szervezet a nácik oldalán harcolt, de vezetőjét Sztyepan Banderát a németek elfogták és bebörtönözték, mert független Ukrajnát akart és nem német gyarmatot. 1958-ban viszont a börtönből kiszabadult Banderát Münchenben a szovjet KGB ölette meg. Sztálin kíméletlen ukrán ellenes politikát folytatott, még a galíciai görögkatolikus egyházat beolvasztotta a moszkvai pravoszláv patriarchátusba. Ezer belső ellentmondással küzdő ukránokat az orosz invázió a nemzetté formálta, olvasom a Jelenben. Látva a romokat, azt hiszem, hogy ötven év sem lesz elég, hogy az ukránok megbocsátsanak az oroszoknak. 100 sem lesz elég, teszi hozzá Károlyi Csaba, akivel telefonon beszélgettem a március 21-én sorra kerülő digitális irodalomi estemről. 100 év, sóhajtok fel. Vívódok magammal. Nehéz józannak és logikusnak maradni, hiszen sejtelmem sincs mi vár ránk holnap. Az biztos, hogy a 45 utáni korszak lezárult. Európa egységesebb lett, mint tegnap volt. Minden országnak dönteni kell, hova tartozik. A Nyugathoz vagy a kelethez. Ady kompja vagy zátonyra fut vagy nyugati irányt vesz. Oroszország elvesztette becsületét. Nem lep meg az oroszellenes indulatok erősödése. Bár tudom, hogy egy nemzetet sem lehet úgy általában elítélni, az orosz nemzetnek szembesülni kell az ukrajnai romokkal, az ártatlan gyermekek holttestét, a saját múltjával. Mit mondanak majd az orosz polgárok, ha egy napon szembesülnek az ukrajnai invázió embertelen jeleneteivel. Amíg ez nem történik meg, addig nem lesz béke Európában. Marad a minden eddiginél kiszámíthatatlanabb hidegháború. Marad Márai Sándor figyelmeztetése, aki a II. világháború végen azt írta, hogy „bűnös minden magyar, aki megmaradt a helyén ez időben, felesküdött, hogy megmentse a novemberi fizetését. Ne feledjük, hogy a november lakbéres hónap. Ilyenkor a nemzet nem hajlandó semmifélke tiltakozásra.”
Vučić a tévén bejelenti. hogy Szerbia az ENSz közgyűlésen elítélte az orosz agressziót.