Naplőjegyzetek – fragmentumok
2020. május 5., kedd
Egyre több szerkesztő kéri, írjak járvány ideje alatt eltöltött napjaimról, a koronavírus járvány lehetséges következményeiről. Nem vitatom ezeknek a hónapoknak a dokumentálását, már csak azért is, mert sokan vélik, hogy az életünk nem lesz soha többé a régihez hasonlatos. Ezt, olvasom megannyi banális feljegyzésben. Ímmel-ámmal hallgatom ezt az axiómát, attól félek, hogy csalóka. Lehet, hogy egy időre valamelyest változik az életmódunk, de különben marad minden a régiben. Esetleg rosszabb lesz, hiszen a járvány kiszabadítja a tömegekből azt a gonoszt, ami eddig is bennük leledzett. Kétszínűség, kapzsiság, profitéhség, tekintélyelvűség, posztfasizmus? Íme, ez vár ránk! Ne legyünk álszentek. A koronavírus nem kínál fel semmi újat. Ezzel a tudattal múlnak a napjaink, ezért nincs erőm írni a járványról. Unamunóra gondolok: Nem elég gyógyítani a pestist, sírni is kell miatta, írta a spanyol filozófus. Sírni, sajnos, még nem vagyunk képesek.