2026. március 16., hétfő
2026. március 15. vasárnap Az 1848 márciusi forradalomra emlékező napon Budapesten két nagy tömegfelvonulás történt. Az egyiket a Fidesz rendezte, amelyen Orbán Viktor szónokolt, a másikat pedig az ellenzéki Tisza szervezte meg és Magyar Péter szónokolt. A választási kampány csúcspontján igazi erődemonstrációnak számító rendezvényeken szerencsére nem történt súlyos incidens, legfeljebb egy, amelyet nem neveznék incidensnek, hanem a két Magyarország legalizálásának. Elég nyomasztó, hogy legalább ezen a napon nem sikerült közös ünnepséget létrehozni. Illyés Gyula szerint a baloldali Petőfi bizonyára furcsállná, s néhány ironikus verssort szánna ennek is. A nyolcvanas években március 15-én rendszeresen Budapestre utaztam, hogy legalább jelképesen az események részese legyek. A rendszerváltás után csupán néhányszor jártam Anikóval Budapesten, legutóbb amikor átvettem a a Kossuth díjat, azóta ezen a napon nem kívánkoztam oda. Nem azért, mert nem tudnám, hol a helyem, hanem azért, mert nem kívánok ilyen durva és kizárólagos megosztás részese lenni. Vannak különböző világnézetű és értékrendű íróbarátaim, érzésem szerint az egyik inkább baloldali, a másik inkább liberális, a harmadik pedig inkább nemzeti, jobboldali vagy baloldali érzelmű, de én egyiküket sem tartom nemzet- és hazaárulónak. Semmi gondom a különbségekkel, ugyanis Leibnizcel értek együtt, hogy „a természetben sohasem létezik két teljesen egyforma létező”. Ebből a mondatból vezetik le azt a népszerű gondolatot, hogy nincs két egyforma falevél, akkor sem, ha mind ugyanahhoz a fához tartozik. A sorsom és helyzetem néha ide vagy oda sodor, miközben tisztában vagyok azzal, hogy egyszerre nem vállalhatok minden értékrendet. Az egyik eszmekör rokonszenvesebb, mint a másik, de a másikat sem kívánom gyalázni, akkor sem, ha sajátomtól nagyon távol állnak. Amennyire csak lehet, szeretném magam ettől távol tartani. Elismerem, hogy ez napjainkban rendkívül nehéz dolog. Inkább maradjak csak egy egyszerű sárguló magányos falevél, amelyet időnként