2026. március 18., szerda
„Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik, a demokráciát pedig nem lehet felülről irányítani, hanem csak az emberek szívéből nőhet ki”. Vagy: „Nos hát először is azt, hogy mi nem azért mutattunk ajtót bizonyos dolgoknak, hogy most meg visszajöjjenek az ablakon. Tehát mi az ajtót a nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak, meg a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk. És azt üzenjük a jövőnek, hogy ne engedjék, hogy mindez visszamásszon az ablakon.” jelentette ki Orbán Viktor 2007-ben.
Nem ismerem fel a tegnapi Orbánt, aki a Bayer Zsoltnak adott minapi válaszában idézte az EU-t ostromló Orbánt és feltette a kérdést: Érdemes az EU-ban maradnunk. Orbán lakonikusan válaszolt: „Hát nem akarok hamis illúziókat kelteni itt, és nem akarom azt mondani, hogy egy magabiztos igen a válaszom erre. Hanem inkább egy tétova igen, de még igen”. Nem azért idézem ezeket a mondatokat, hogy kimondjam a végszót, hanem csak azért, hogy illusztráljam a kelet-közép-európai koreszmék fantasztikus fordulatát, amelyet Orbán Viktor fogalmazott meg legfrappánsabban. Kimondja azt, amit sok más kelet-közép-európai Brüsszelben gyanakvó politikus csak sajtet, esetleg csak elseppeg. A kilencvenes években régió rendszerváltási hőse és tipikus képviselője mindenképpen Vaclav Havel vagy Leh Walesa volt. Az azóta eltelt több mint három évtizedben azonban a közép-kelet-európai polgárok jelentős részében felerősödött az euroszkepticizmus. Tagadhatatlan, hogy a kilencvenes években fellobbanó európai ábránd a szocialista rendszer bukása után lelohadt. Egyre világosabb előttem, hogy nem csupán a „kommunista diktatúra” ellen lázadtak, hanem a szocializmus eszméje ellen is. A polgárok kapitalizmust akartak. Kapitalizmust és szabadpiacot! A nyugati világhoz akartak tartozni. A fordulat után ott sem találták fel magukat. Kiderült, hogy Kelet-Közép-Európa tartós és mély identitásválságban szenved. Sem Kelet, sem Nyugat! Köztes térben szenved, amelyben csak negatívan határozza meg önmagát. Amikor az orosz térhez csatolták, akkor a kelet-közép-európai polgártok nyugati értékrendről álmodoztak, amikor végre a történelem kegyének, a nevezetes „bársonyos forradalomnak”, hanem Gorbacsov ajándékának köszönve megvalósult a régi álmuk, akkor a megálmodott világban idegennek érzeték magukat. A keleti olaj felülírta a nyugati szabadságot. Ki gondolta volna hogy a bársonyos forradalom érdes restaurációba vezet. Nem csak az olaj írta felül a Nyugathoz tartozás utópiáját, hanem a régió történelmi traumái is.