Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. március 5. csütörtök
Nedim Sejdinovićtyal és Duško Medićtyel Temerinbe utaztunk. (…) Sejdinović először járt Temerinben, s meglepődött a városka dinamikus életének láttán. Cseppet sem hasonlít más vajdasági kisvárosokra.. Valahol olvasta, hogy a becsei származású Sóti Pált két háború között Temerinben jelölték képviselőnek. Nem emlékszem erre az adatra, de közel harminc évvel a halála után elismerem, hogy Kek Zsigmond (a Temetetlen múltunkban írtam róla) mellett Sóti Pál volt az egyetlen formátumos kisebbségi politikus. A többi csak pártfunkcionárius volt. Csak ennek a a két embernek volt személyes drámája. Sótit fiatalon, 1971-ban név szerint bíráltam (A nemzetiségi elit kritikája), ma sem vonom vissza a bírálatot, Bíráltam akkor, amikor hatalmon volt, bukása után vagy most, amikor mindenki belerúghat, csendben fejet hajtok és elképzelek egy kétszemélyes drámát, amelyben Sóti Pál és Kek Zsigmond beszélget egymással. Régen foglalkoztat ez a dráma, lehet, hogy senkit sem érdekel, de én mégis megírom. Aztán szóba került Mirko Tepavac, akivel egyébként Belgrádban többször is találkoztam, egyszer meghívott a lakására, és sokat mesélt azokról az időkről, amikor 1956 után Budapesten volt jugoszláv nagykövet. Kár, hogy nem készített vele senki interjút, én sem jegyzeteltem. Sok részlétet elmosott az idő. Egy azonban biztos, rendkívül sokoldalú és művelt embert ismertem meg. Ha már szóba került Tepvac, akkor nem kerülhető meg Koča Popović és Marko Nikezić, a két francia kultúrájú értelmiségi és kommunista, partizán és antifasiszta. Olvastam Koča Popović írásait a szürrealizmusról, Marko Nikezić megszólalásai pedig cseppet sem hasonlítottak a pártszónoklatokhoz. Manapság nincsenek ilyen művelt politikusok. Européerek voltak és kommunisták. Még azt sem tartom kizártnak, hogy a kultúrájuk tette őket kommunistákká.
Tisztelt Végel László!
Olvastam a Temetetlen múltunkban a Kek Zsigmondról írott részt. Felkeltette az érdeklődésemet, nyomozni kezdtem utána a neten, így találtam ide. Ilyen nagyművetségű, „európéer” (gyökerű) nacionál-bolsevik politikius-értelmiségi létezését el sem tudtam volna képzelni. Magyarországon akár jobbról, akár balról nevezhetnék hősnek vagy árulónak, ápolhatnák az emlékét vagy használhatnák bűnbaknak.
Liberális nézőpontból, a közösségi ideológiáktól idegenkedve úgy látom, hogy annak az embernek a mintapéldánya, aki minden külső benyomást, ideológiát felfal, megemészt, a maga képére formál, a vágyai szerinti sémákba rendez, függetlenül azok ererdeti struktúrájától. Az ilyen ember öntörvényűségét és elvhűségét lehet tisztelni, de a személyiség alapjaiban megbúvó fanatizmus riasztó, életidegen – legalábbis számomra. Megértem az indítékait, nem kételkedem a személyes tisztességében, de szinte egyetlen lépésével sem tudok egyetérteni. Persze utólag. 🙂 Ezek a liberális, urbánus nézőpont korlátai. 🙂
Nagyon tetszik a könyve.
Varga Zsolt (csak egy olvasó) Budapest