Naplójegyzetek, fragmentumok
- augusztus 11. csütörtök
Szabad vagyok, hiszen hosszabb ideje békén hagynak. A vajdasági magyar sajtóban nem jelennek meg az írásaim, könyveim megjelenéséről sem adnak hírt, hiába hangzik el gyakran az állítás, hogy a hír szent, amit senki sem von kétségbe ugyebár. Bevonultam az önkéntes karanténomba, a honlapomon és a Facebookon folytatom az „időírást”, a naplóírást ezekben a sötét időkben. Időírás, időközben – őrizzem legalább ezt, amíg lehet és szabad. Megtörténhet, hogy holnap a karantént is cenzúrázzák. Nem panaszkodom, hiszen nem érzem rosszul magam. Csendes óráimban Aranyt olvasgatom, mint Márai az idegenségben. „Most, ha adná is már, késő: / Egy nyugalom vár, a végső: / Mert hogy’ szálljon, / Bár kalitka már kinyitva, / Rab madár is, szegett szárnyon?” Azzal vigasztalódom, hogy jobb élni a kalitkában szegett szárnnyal, mint szárny nélkül a kalitkán kívül énekelni a füleknek kedvenc semmitmondó dalokat vagy pedig üregurasan mesélni nekik érdekes történeteket