Naplőjegyzetek – fragmentumok
2020. október 8., csütörtök
A pandémiás idők elszigeteltségében néha úgy érzem magam, mintha kagylóhéjba zártak volna, ez azonban nem visel meg túlságosan, a „kagylóhéjamban” egyre képtelenebbnek tartom a körülöttem ismétlődő eseményeket. Simone Weil szavait mérlegelem: „Nem születhettél volna jobb korba, mint éppen a mostaniba, amelyben mindent elveszítettünk”. Marad az üresség fájdalma. Az az üresség, amelybe – újra csak Simone Weil szavaival – „hátha Isten lopakodik bele”.