- december 27., vasárnap
Egy Petőfi idézettel kezdi Mészáros István rendkívül alapos József Attila-tanulmányát. „Ha nem tudsz mást, mint eldalolni /Saját fájdalmad s örömed: /Nincs rád szüksége a világnak,” majd kifejti, hogy Petőfi, Ady és József Attila közös vonása, hogy a legszemélyesebb gondjaik is általános emberi kontextusban merülnek fel. A három költő sorsfordító időkben élt és alkotott, költészetük koruk gondjaira reflektál. Petőfi a 19. század költőihez szólt, Ady és József Attila pedig a 20 századot szólaltatta meg. József Attilát nagy szorongással olvasom, mert óhatatlanul felmerül bennem a kérdés: hogyan tovább? A 20. század magyar költészetében talán Petri György értelmezte ilyenképpen a korát. Esetleg még Babitsot is közéjük sorolhatnám. Azután síri csend és – hullaszag. Egyik másik általam tehetségesnek tartott költő egyik másik verssorában felcsillan a rebellis hang, de gyorsan elhalkul. A költészet elárvult. Talán azért, mert nem élünk sorsfordító időket? Vagy csak arról lenne szó, hogy nem merjük megnevezni a saját korunkat?