Jósvay Lídia : – A kötet címe, amely a Családi Kör és a Noran Kiadó közös vállalkozása az, hogy Időírás, időközben. Hogyan lehet ezt a címet értelmezni, mit jelent azt, hogy időközben írni? Végel László : – Én úgy érzem ezt a korszakot, hogy ez idõköz és ebben az időközben írom az időt, hogy mi is történik velem, körülöttem éjvidéken. Újvidék egy nagyon különös város. Közép-Európa és a Balkán határa. Talán a legizgalmasabb pontja ma Európának, nemcsak a háború miatt, hanem sok más történelmi okok miatt is és sokfelé lehet látni, Keletre, Nyugatra, Északra, Délre. Teljesen benne a magyar kultúrában, de ugyanakkor balkáni világ, amelyben élek is egyben. Nézek nyugatra, arra már Horvátország van, nemrégen ugye dúlt a háború. Nézek keletre, Románia, Bulgária és én, mintegy kilátótoronyba egyedül nézelődök és írok.
J.L.: – Nem peremvidék ez valamilyen módon?
V.L.: – Teljesen peremvidék és a peremvidékek peremvidéke ez. Minden és semmi. Tehát valahol a semmiből fürkészem ezt a mindent, ami körülvesz.
J.L.: – A kisebbségek kérdése mindig kínos és úgy kell vele bánni, mint a hímes tojással. Valahogy az ember sosem találja el, hogy hogy kell. Vagy nem törődik vele eléggé, vagy túltörődik vele. Melyik az igazán jó viszonyulás az anyaország és a kisebbség között, mi az ideális állapot?
V.L.: – Ha nem veszünk tudomást az se jó és ha tényleg úgy bánunk vele, mint a hímes tojással az se jó, mert az kedvez az etnobusinessnek, a kisebbségi mártirológiának, nem arra ösztönöz, hogy a kisebbségben legyen egy önbecsülés, egy öntudat, hogy valahogy tudjon a jövőbe nézni. Szerintem a kisebbséget, ha kell ironikusan, ha kell kritikusan kell nézni, de mégis a legfontosabb, hogy a kisebbség legyen képes önmagára kritikusan és ironikusan is figyelni. Enélkül, azt hiszem, hogy eluralkodik a parazita szellem, vagy pedig hogy így fejezzem ki magam, a magatehetetlen hurrá pesszimizmus.
J.L.: – A kötet fülszövegén kis ballada olvasható Újvidékről, merre tart most ez az Újvidék?
V.L.: – Hát sajnos a Balkán felé lejt, kezdi veszteni a közép-európai múltját, hiszen ez egy tipikusan közép-európai város volt, a 30 %-a magyar, 30 %-a szerb, 30 %-a német. Mindez így volt 1945-ig, azután a németeket kizavarták és a magyarok, pedig hát erősen megfogyatkoztak úgy, hogy ezzel elveszett egy kulturális dimenzió, valamiféle hagyomány azért él tovább, ellentmondásos, zűrzavaros a helyzet, ha valami megmenthetné még ezt a várost, akkor egy nagyon gyors európai csatlakozás. Sajnos nem látom ennek lehetőségét a közeljövőben.
(Kossuth Rádió , 2003.12. 29. Reggeli Krónika)