Naplójegyzetek, fragmentumok
- január 23., vasárnap
Ma Újvidéken megemlékeztek a „hideg napokról”, a XX. századi magyar történelem semmivel sem igazolható szégyenfoltjáról. Érhető, hogy az emlékezés Újvidéken különösen fájó sebeket tár fel, hiszen itt játszódtak le a szörnyűségek. 80 év múltán azonban érdemes lenne emlékezni arra is, hogy a magyar parlamentben vita folyt a gyalázatos vérengzésről, a tetteseket a bíróság börtönbüntetésre ítélte. Igaz, az ítélet túlontúl enyhe volt, de mégis megtörtént. Képzeljük el, hogy Srebrenica után a szerbiai parlamentben vita folyik a történtekről, és a parlament elitéli a tömegsírokat. A városi intézménynek számító Ifjúsági Tribünön az előrejelzések szerint „fasiszta Magyarországról”, „fasiszta hadseregről” fognak beszélni, a szónokok is ugyanebben a hangnemben említették Magyarországot. Horthy valóban kollaborált Hitlerrel, de a történészek egyhangú véleménye szerint, Horthy nem volt fasiszta, ezért nem került a nürnbergi bíróság elé. Konzervatív volt, nacionalista és autokrata. És nagy balek. Nem nőtt fel arra a szerepre, amelyet vállalt. Hitler sem bízott benne, ezért 1944 márciusában megszállta Magyarországot, Horthyt letartóztatta, szobafogságban tartotta, majd Németországba internálta. Orbán Viktor enyhébben ítélkezik, mint én, aki ismerem polgártársaim szenvedését. A magyar kormányfő szerint „kivételes államférfiú” volt, aki szolgálta és vezette a nemzetét, neki köszönhető, hogy Magyarország a trianoni paktum után nem süllyedt el. Orbán elismerte, hogy a magyar vezetés a második világháború idején bűnt követett el azzal, hogy kiszolgáltatta a magyarországi zsidóságot a náciknak. Kíváncsi vagyok, hogy a gyakori Orbán-Vučić találkozókon szóba került-e Orbán Viktor véleménye Horthyról. Legyen ez a politikusok gondja. Szerintem, Horthy bűneinek lajstroma nem rövid. Az antiszemitizmuson kívül – hogy csak néhányat említsek – felelős az 1920 utáni fehér terrorért, számos magyar író meghurcoltatásáért és azért is, hogy engedett az irredenta mozgalomnak, amiért miniszterelnöke Teleki Pál életével fizetett. Hullarablók lettünk, írta búcsúlevelében mielőtt főbe lőtte magát. Nem akarta, hogy a magyar honvédség bevonuljon Bácskába. Horthy bűne, hogy vesztes háborúba sodorta az országot. És arról sem kellene megfeledkezni, hogy Horthy bácskai bevonulásának első áldozatai a magyar „nemzetárulók” voltak. Újvidéken is, Szabadkán is. Egyik régi bejegyzésemet veszem elő, amelyben a Reggeli Újság 1941. október 15-i beszámolóját idéztem. Újvidékre kiszállt magyar királyi honvédtörvényszék hét kommunista kém ügyében ítéletet hozott. Halálra ítélte Đorđe Radujkov szövősegédet, Varga Gyulát ugyancsak szövősegédet Kárász Pál szűcssegédet, Kocsi János újvidéki szövőgyári munkást, Klausz Rudolf textilmunkást. Ugyanakkor Vera Pavlović egyetemi hallgatóra 12, Larkin Lajos vasöntősegédre pedig 15 évi szigorított börtönbüntetést szabott. Az volt a vád ellenük, hogy az oroszoknak kémkedtek, rombolási, gyújtogatási és egyéb forradalmi cselekmények elkövetésére szövetkeztek. A „hideg napok” előtörténetéről van szó. A halálra ítéltek között egy görög-keleti, egy református és három római katolikus volt. Az újság részletesen beszámol a kivégzésekről. Klausz Rudolfot, írja a krónikás, úgy ismerték az újvidékiek, mint a legkiválóbb távfutó atlétát. Most azonban „arcán megátalkodott gonoszsággal lépkedett a katonák előtt”. 9.50-kor kivették alóla a zsámolyt, 9:59-kor beállt a halál. Kocsi János kivégzése 10:03 kezdődött, 10:17 perckor az orvos megállapította a halál beálltát. Közben, 10:10-kor, elővezették Kárász Pált, aki megtört, s némán sírt a zsámolyon. 8 percig tartott az agóniája. Majd Varga Gyula került sorra. 10:22-től 10:31-ig, tehát 9 percig tartott a haláltusája. Végül Đorđe Radujkovot vezették elő. 10:30-tól 10:42-ig vagyis 12 percig tartott az agóniája. Így járnak azok, olvasom, akiket megfertőzött a „vörös fertő”, jegyezte le az újságíró. Ismeretlen nevek, ismeretlen mártírok. Köztük többségben voltak a kommunisták és – a magyarok. Furcsa dolog, hogy ezekről a magyar áldozatokról alig tudunk valamit. Őket nem ünnepli senki, hiszen más idők járnak. Vétségüknek írható fel az is, hogy kommunisták voltak és az is, hogy magyarok. Ez jut eszembe, amikor a „hideg napok” áldozatait gyászolva, ez jár a fejemben akkor is, amikor a 44/45-ös ártatlan magyar áldozatok sorsa kerülnek szóba. Horthy sosem volt fasiszta, állítja Cahtharina Horel, a neves francia történész asszony, aki azonban határozottan a Horthyról írt monográfiájában szembefordult a kormányzó heroizálásával és rehabilitációjával. Mindezek ismeretében példaszerű Ivan Ivanji írása a Vreme című hetilapban. A hiteles tanú és szenvedő alany határozottan elutasítja, hogy az újvidéki magyar lakosság részt vett volna a razzia megszervezésében. Sőt, arról sem feledkezik meg, hogy a razzia után a magyar gimnáziumban az osztálytársai tüntetőleg szerbül beszéltek vele. Ezzel is kimutatták, hogy rosszallásukat a súlyos bűntettel szemben. Ugyanakkor Iványi nem osztja azoknak a véleményét, akik ellenzik, hogy az 44/45-os magyarellenes retorziók ártatlan áldozatainak emlékművet emeljenek. Voltak ártatlan áldozatok! A tanú megszólalt és tanúskodott. Példát mutatott mindannyiunknak.