Radics Viktória:
Homme de letres
Végel László: Két tükör között. Időírás irodalommal (1991–2014). zEtna Kiadó, Zenta, 2016. 224 oldal, 2200 Ft
Élet és irodalom, 2016. június 10.
A Varázshegy magyar fordítását olvasva csodálkoztam rá a „literátus” szóra, de nem sikerült a saját nyelvemben meghonosítanom. Nos, Végel László kimondottan literátus, avagy franciásan homme de lettres – a magyar „irodalmár” szóval ellentétben ezek a kifejezések nem sugallnak másodlagosságot. Egy emberöltővel ezelőtt még többen voltunk ilyen humánok, akik magyar nyelvű könyvekkel keltünk s feküdtünk, szenvedélyünk volt a szépirodalom, a szemünkkel is ízleltük a mondatokat. Az újvidéki író életében a mai napig vörös fonalként húzódik ez a nyelvi szál, ő azok közé az írók közé tartozik, akik éjjel-nappal olvasnak. Egész habitusát az irodalom formálta ki. A szépirodalomból vette értelmiségi tartásának a csigolyáit. A tágabb értelemben vett írásos (bookish) kultúrában van otthon – Újvidéken vagy Pesten többé-kevésbé idegen, a „hontalanság” írói opusának főmotívuma –, a magyar nyelv kiművelt világa – beleértve a régebbi csodálatos műfordítói életműveket – az ő kozmopolisza. Másként szólva Végel bibliás ember, a szó etimológiai értelmében, mely épp ellentétes a jelentésével: ő sokkönyvű tudniillik.
Naplójegyzeteinek ez a negyedik publikált kötete, és azokat a kiszemezgetett jegyzeteket tartalmazza, amelyek kifejezetten irodalmi vonatkozásúak, vagy versek, regények, írók, költők, irodalmi jelenségek hívták elő őket. Volt már nemrég egy hasonló könyve, a Négyszemközt Máraival, mely szintúgy a naplójegyzetekből közölt tematikus válogatást. Van egy vajdasági újság, a Családi kör, nagyon szerény kiállítású, szinte stencilezettnek látszó hetilap viccrovattal, horoszkóppal, receptekkel stb., amit a tévéműsor miatt szoktak vásárolni az itteni magyarok. Ebben publikálja Végel törhetetlen szorgalommal hétről hétre a naplóját, és én mindannyiszor hálát adok az újság szerkesztőjének, hogy megkínálja az olvasókat ilyen minőségű szövegekkel is, amelyeknek a nyelvi minősége és a politikai tartalma teljesen elüt a lesüllyedt színvonalú vajdasági sajtó újságírói kenceficéitől.
Ezeknek a mostani irodalomközpontú jegyzeteknek – amelyekben a gyakran emlegetett nevek Babits, Kosztolányi, Danilo Kiš, Sziveri János, Esterházy Péter, Camus – a másik középpontja a szó eredendő értelmében vett politika mint többes szám első személyben vett életalakítás, valamint a politika mint gondolkodás. Végelnél közélet és a magánélet megkülönböztethetetlen, úgy beszél a közös ügyekről, mint amelyek a sajátjai, és olyan szépen beszél a politikáról, mint a kedvenc irodalmi műveiről.
Egy világ választja el Végelt a mai vajdasági kulturális-politikai közegtől, ezt a világot pedig több mint fél évszázad literátus munkájával építette fel, nemcsak magának. Részletesen ki is dolgozta, és nap mint nap árnyalja; kritikai és önkritikai vitalitása lankadatlan. Végel permanens számadásra adta a fejét, a lelkiismerete nyitott. A minap húztam alá A nyomorultakban a következő mondatokat: „Akit ki akart zárni, az már bejött: akinek be akarta fogni a szemét, az már nézte őt. A lelkiismeret. A lelkiismerete, vagyis az Isten.” Hát ilyen ember Végel László, és ez nemcsak regényeiben és esszéiben, hanem a könnyű kezű napi jegyzeteiben is tükröződik. A mostani könyv címadó metaforáját megfejtendő: az egyik tükör biztos, hogy az irodalom, vagyis az anyanyelv. S a másik? A Kisebbségi elégia című esszéjében írta: „Életed két egymástól különbözően látó képzeletbeli tükör előtt játszódik le. Két tükör, mindkettő másként tükrözi egymást – és téged.” A másik talán a psiha, ahogy a horvát tájnyelvben az tükröt nevezik.