Háborús pszichózis

Háborús pszichózis

2015. augusztus

A nép szegény, a funkcionáriusok gazdagok

Valamelyest csillapodott a kánikula. A napilapok a felelős tisztviselők egzotikus nyaralásairól cikkeznek. Lám, gyorsan hozzá lehet szokni a pazarló életmódhoz. Egyikük családostól egy olyan szállodában nyaral, ahol több ezer euró a napi ott tartózkodás. A nyár olyan évszak, amely jobban feltárja a hölgyek bájait és a funkcionáriusok gazdagságát. Egyik barátommal még a tavasszal a Fruška gora lankáin tettünk egy kirándulást, amikor is volt alkalmam, látni néhány újabb kori funkcionárius villát. Férfiasan be kell vallanom elállt szemem szám, sokkal fényűzőbbek, mint a volt kommunista tisztségviselőké. Érdekes lenne, szociológiai elemzést készíteni a kommunista éra és a ma funkcionáriusainak villái közti különbségekről. Minél szegényebb az isten adta nép, annál gazdagabbak a funkcionáriusai.

Insiderek és autsiderek

„Egyetlen szavával sem értek egyet, de az utolsó leheletemig harcolni fogok azért, hogy véleményét szabadon elmondhassa”, idéztem Voltaire-t hat évvel ezelőtt, egészen pontosan 2009. szeptember 9-én egy zentai tanácskozáson. Párbeszédre, és plurális egységre buzdítottam. Nem szoktam megjelenni a pártok által rendezett tanácskozásokon, akkor azonban a válságtünetek láttán arra az elhatározásra jutottam, meg kell szólalni. Bölcs, Deák Ferenc-i kiegyező politikát sürgettem. Arra apelláltam, hogy „nyílt párbeszéddel előzzük meg a fejlemények rosszabbra fordulását.” Felesleges volt. Gyorsan be kellett látnom, hogy csak az időmet pazaroltam. A következő években mármint az elmúlt hat évben egyértelművé vált, hogy véleményemmel magamra maradtam, mindmáig, ugyanis újabban pont azok a kérdések rázkódtatják a közéletet. A reménytelen és kilátástalan sporadikus ellenállás, avagy béna csend után, fiatal, lázongó csapat lépett színre. A baljós jelek már előbb is megmutatkoztak, csak senki sem figyelt fel rá. A MNT tanács lapjaiban a Napló Kör fellépéseit valóságos rágalomhadjárat követte. Feketeinges terroristákat emlegettek. Nem is értettem mi történik, ki tart mitől, hiszen én például ezeken a Napló Körös esteken a Bűnhődés című regényemből, vagy a Neoplanta avagy az Ígéret Földje című művemből, valamint a Négyszemközt Máraival című naplójegyzeteimből olvastam fel részleteket. A Vajdaságban nem kapható könyveimből olvastam fel részleteket, ezt osztottam meg a közönséggel. Idővel kellett rájönnöm, hogy nem is az esten elhangzottakkal volt gond, hanem azzal a ténnyel, hogy akadtak az adott kereteken kívüli nyilvános szereplők, akik megszólaltak akár egy cukrászdában (is). Természetesen ez a helyzet tarthatatlannak bizonyult, rövid idő múlva tiltakozáshullám követte, ez alkalommal nem a „cukrászdában” hanem az interneten. Cukrászda és internet, a két toposz arról tanúskodik, hogy a vajdasági magyar szellemi élet hagyományaitól eltérően nem a szellemi fórumokon bukkant fel az ellenállás szelleme, hanem rajtuk kívül. Az ötvenes években a HÍD kezdte ezt az erjedést, a hatvanas években viszont az Új Symposion. Ezúttal a kulturális establishment lojális volt a hatalomhoz, bizonyára akad majd valaki, aki megmagyarázza ennek okát. Ha jól emlékszem Koncz István volt az utolsó HÍD Díjas írónk, aki tiltakozott a vajdasági magyar szellemi és politikai élet torzulásai ellen. Az elnémított Sziveri János mellett állt ki. 2000 után a szelídség és a szófogadás kora köszöntött be a vajdmagyar szellemi életbe. Hiába idézgettem Halász Gábort, aki egy alkalommal azt írta, hogy szeretne kóbor fiatalokkal találkozni a megülők helyett, „kiknek leghőbb vágya: továbbjutni!” A „kóbor fiatalok” nem a meglevő szellemi fórumokon, hanem az interneten tűntek fel. Tehát nem az alapítványfüggő kulturális establishment torkából szakadt fel a szó. A válságtüneteket még jobban kiélezte a VMSZ-en belüli szakadás és leszámolás. Mindez együttvéve felkavarta az állóvizet. A VMSZ ellenőrizte újságok valamelyest fellazultak, igaz, csak éppen annyit, amennyit muszáj volt, minek köszönve napvilágot látott néhány értelmes fiatal elemző cikke, kritikus észrevétele. Egyik másik volt VMSZ-vezér már a bolsevik módszerek eluralkodását tette szóvá. Megint egy másik volt VMSZ-vezér közéletünk betegségéről nyilatkozott. Hogy mi játszódott le a páron belül, arról nem sokat tudhatok. Ezt majd elmondják az insiderek. Nincs okunk azonban örvendezni. Az egyeduralkodó párt úgy lábol ki a válságból, ahogy tud, erről majd a párttagok gondoskodnak. Olyan pártunk volt, amilyent mi akartunk, a jövőben olyanunk lesz, amilyet megérdemlünk. Az értelmiségiek viszont töprenghetnének saját felelősségükről. Illendő lenne tudomásul venni, hogy a jelenlegi helyzet kialakításához hozzájárult a minimum másfél évtizedig meghunyászkodó értelmiség is. Az egyik kezemen összeszámolhatom azokat, akik az elmúlt időszakban mertek és néhány szerény kritikai megjegyzést tettek szellemi életünk, közéletünk torzulására. Nem lehet másfél évtizedig szolgalelkűen hallgatni, megalázkodva, tétlenül nézni mások kirekesztését, és csak akkor megnyilatkozni, amikor a kirekesztők az ő ajtaján kopogtatnak. A hosszú ideig tartó csendes értelmiségi behódolás bizony cinkosságot szült: eltorzult az értékrend: az élet különböző területein többé nem az eredmény, a minőség a fontos, hanem a funkcionáriusi és holdudvari státus. Vagy a hajbókolás, amely sokszor abban mutatkozott meg, hogy a politikától (az alapítványok politikájától) függők szendén hangoztatták, hogy őket tulajdonképpen nem is érdekli a politika. Ettől az örökségtől nagyon nehéz lesz megszabadulni. Gyökerét kutatva többféle magyarázatra emlékezem. Voltak, akik féltették munkahelyüket, előléptetésüket. Nem tudom megítélni félelmük megalapozottságát, talán egyszer beszámolnak róla. A változás jelei akkor mutatkoznak meg, ha napvilágra kerülnek a kirekesztési vallomások, ha a szerkesztők bevallják, hogy kit és miért volt muszáj csendben félre tenni, ha majd az insiderek közzéteszik, kit és miért kellett munkába állítani, kit és miért kellett az utcán hagyni. Hallottam viszont a félelemnél bonyolultabb magyarázatot is. Emlékeztetnék, hogy a kilencvenes években pont amiatt küzdöttünk, hogy ne a többségi nemzet pártjai intézzék a sorsunkat. Bíráltuk őket és elégedetlenek voltunk, 2000 után azonban a „mieink” vették át a hatalmat és patthelyzetbe kerültünk, mondogatták. Ez bénította le a kritikus gondolkodást, hallom újra meg újra. Hibáik láttán, kérdezték sokan és tanácstalanul, hogyan emeljék fel szavukat a „mieink” ellen?

A szegénység ára

Manapság a szegénységet sem lehet olcsón megúszni.

Megvédjük a földikutyákat!

Aleksandar Vučić kormányfő meglátogatta a menekülteket és biztosította őket arról, hogy Szerbiában biztonságban vannak, Szerbia lehetőségeihez mérten gondoskodni fog róluk. Vučić újfent megismételte, hogy Szerbia nem fog falakat és szögesdrótkerítést emelni a határain. Szerinte az EU-nak nem kellett volna szemet hunyni a szögesdrótkerítések ötlete hallatán. Még csak az hiányzik, hogy áramot engedjenek a drótkerítésbe, mondta, és így tegyenek pontot a történet végére. Közben a szerb-magyar határon serényen dolgoznak. Ma holnap augusztus 31.-e, a bejelentett határidő. Az Index portál értesülései szerint a szögesdrót károsan hat a földikutyákra emiatt rövidesen kitelepítik a pandáknál is ritkább állatfajt! Az RTL Klub tv fotókat mutat be a pengés drót afgán sérültjéről, aki élete végéig viselni fogja a Magyarország déli határán tett kaland következményeit. A Fidesz kezdeményezésére a magyar parlament augusztus végén rendkívüli ülést tart, amelyben szigorítani fogják a büntetőtörvénykönyvet. A javaslat szerint 3-4 év szabadságvesztésre ítélhetik a törvénytelen határátlépést. A kormány a közeljövőben határvadász századokat állít fel, tehát több ezer rendőrt vezényel a szerb-magyar határra, mert úgy véli, hogy ezzel leállítja a népvándorlás előidézte konfliktusokat. Lehet, hogy a migránsok másfelé tartanak, de a jelenség ezzel nem tűnik el. A kerítés legfeljebb elterel, de semmit sem old meg. Véleményem szerint, ekkora, és ilyen lavinaszerű népvándorlásra senki sem készült fel még azok sem, akik a legradikálisabban tiltakoznak a menekültek ellen. Globális háború nélküli háborús pszichózis van születőben, illetve a háborúk más kontinenseken dúlnak, csakhogy következményeinek mi is szenvedő alanyai vagyunk. A kihatás kiszámíthatatlan, a politikusok a rezignáció és a hisztéria között vergődnek. A folyamatokat senki sem tudja ellenőrizni. A Blicnek adott interjúmban (2015. január 29.) elmondtam, hogy elmaradnak a beígért „boldog békeidők”, vészterhes idők várnak ránk. Akkoriban sokan megmosolyogták mondandómat, jó szándékú, de túlzott írói képzelet szüleményének tartották. Vészterhes idők elé nézünk, a menekülthullám csak az egyik szegmense ennek a folyamatnak. Ugyanakkor a világ különböző pontjain lezajló események szorosan összefüggnek. Ha valami történik Kínában az hat Európára, ha valami történik Európával, akkor annak következményeit Magyarország vagy Szerbia is viselni fogja. Ez elől nincs kibúvó.

Hallásgyakorlatok

Palicson megalakult a Magyar Mozgalom nevű civilszervezet. Látszik, hogy „hitvallását” rutinos politikusok fogalmazták meg, szinte minden benne van, amit jó hallani. A MNT sajtója meglepően nagy teret szentelt a civil szervezet megalakulásának, a szokásos sárdobálás is elmaradt. A Vajdaságban még egyetlen civil szervezet sem kapott ekkora sajtóvisszhangot.

A holdudvar és a mondat

A BookTalk szervezői felkértek, hogy nyissam meg a szeptemberben sorra kerülő újvidéki regionális rendezvényt. Vállalom, mert valóban kiváló írókollégák jelezték részvételüket, itt lesz többek között Aleksandar Gatalica, Muharem Bazdulj, Biljana Srbljanović, Svetlana Slapšak, Teofil Pančić…. Van köztük olyan is, akit nem láttam a jugoszláv háború kitörése óta, aztán vannak, akikkel az elmúlt évtizedekben ismerkedtem meg.  A költőket kevésbé olvasom, úgyhogy alig-alig ismerem őket. Bizonyára az én hibám, hogy megelégszem néhány 20. századi klasszikussal. A „jugoszféra prózájába” azonban van némi betekintésem. Ez a próza sokkal kritikusabb szemléletű, mint a magyarországi és azonnal felismerhető, hogy milyen világban íródtak: a nevén nevezik a dolgokat. Stendhal vagy Dosztojevszkij regényeinek emlékével ez a próza közelebb áll hozzám, mint az, amelyik artisztikusan kerülgeti korát, mint a macska a forró kását. Ezek az írók saját környezetük következetes kritikusai, nem hajlandók arra, hogy a hatalom holdudvarában koptassák el a szavak és a mondatok hitelességét. Nem lehet büntetlenül flangálni a holdudvarban meg a hatalomban.

Családi Kör, 2015. augusztus 27.