Európa patthelyzetben

Európa patthelyzetben

2015. szeptember

Tolingálások

A népvándorlásnak se vége se hossza. A görögök továbbra is a jól bevált forgatókönyv szerint járnak el, tolják a menekülteket a szegény, szerencsétlen Macedónia felé. A dúsgazdag görög nábobok jót röhögnek magukba. Több mint egy hónappal ezelőtt jártam Macedóniában, ahol sokkal nagyobb a szegénység, mint Szerbiában. A macedón politikusok időben reagáltak a menekülthullámra, szabályozták, hogy migráns Macedónia területén nem tartózkodhat 48 órán túl. A Törökországból elindultak nagyobb része Görögországon és Macedónián keresztül Szerbiába igyekszik. A macedónok segítenek is nekik, amennyit csak tudnak, csak mielőbb hagyják el Macedóniát. A szemük előtt lejátszódó események bizonyság a macedón szegények számára, miszerint, lám vannak náluknál nagyobb páriák. A szerbek felkarolják a migránsokat, örülnek, ha elmarad a konfliktus, ellenben alig várják, hogy átlépjék a magyar határt. A magyar kormány megépítette a déli határzárat és eldöntötte, hogy megvédi Európát. Ezután a menekülők csak meghatározott procedúra után léphetnek Magyarország területére. Már az első napon kiderült, hogy úgynevezett alig van esélyük. A kormány bejelentette, hogy a jogosulatlanokat visszatoloncolják Szerbiába. Toloncolják is… A szerb kormánytisztviselő közölte, hogy Szerbia nem fogadja vissza őket. Szerbia humánus, nem emel falakat, az itt rekedtekről kell gondoskodnia. Felmerül a kérdés, hogy hol telepszenek le azok, akik megérkeztek Szerbiába és nem jutottak át a kerítésen. Aleksandar Vulin miniszter bejelentette, hogy Szabadkán és környékén épülnek a befogadó központok. A magyarlakta településeken is! Magyarország Európát oltalmazva új színekkel gazdagította Szabadka és környéke etnikai térképét. Ideiglenesen pazar, és egzotikus multikulti születik.

A „röszkei csata”.

Következik a klasszikus görög drámák dialógusa: Ban Ki Mun ENSZ főtitkárt sokkolta a látvány. Nemtetszését fejezte ki amiatt, ahogyan Magyarországon a menekültekkel bánnak. Szijjártó külügyminiszter visszavág, ez bizarr és felháborító kijelentés. Teljes a zűrzavar az EU-n belül! Görögország EU-tagállam. Magyarország szintén. A két EU-tagország egymástól homlokegyenest eltérő módon viszonyul a menekültkérdéshez, és másként fogadja a migránsokat. A magyar rendőrség rohamra indul, majd oszlat. Aztán hátra arc, majd újra előre. Készülődik a honvédség, amely évszázadok óta nem nyert háborút.

Különböző tévéstúdiókra kattintok. Világhírűek lettünk, mi magyarok! Újabb közlemény: készül a magyar kerítés Horvátország és Románia felé. Közben kínos vita folyik két szomszédos EU-s tagország: Magyarország és Románia között. Feltűnik a vészhelyzetre figyelmeztető füstfelhő. Közben bemasírozik a szerb rendőrség, a Nem félünk a magyar könnygáztól című indulót énekelve. A talpig fegyverben rohamozó magyar rendőrosztagok megkönnyebbülnek. Taps. Erőszak, nix ugrabugri, közlik a szerb rendőrök magyar politikai dialektusban. Rábeszélik a menekülteket, hogy a határzár egyértelmű jel, más útirányt kell választaniuk. Esetleg egy rövid, békés pihenőre betérhetnek Magyarkanizsára, vagy válasszák a civil tiltakozás szelíd európai formáit. Miután európaizálták őket, a menekültek Szerbiát éltetik, és magyarellenes dalokat dúdolgatnak. A magyar politikusok számon kérik, miért nem tesznek rendet a szerb rendőrök, de egy szót sem ejtenek arról, hogy a magyar rendőrök elagyabugyálták a belgrádi közszolgálati televízió munkatársait. Aztán egy szlovákot, egy ausztrált, egy lengyelt…

Biztatjuk egymást

Rovinji utam előtt, telefonon beszélgetünk Esterházy Péterrel. Fél évvel ezelőtt, valamikor a tavaszon terveink között szerepelt egy tengerparti utazás. Aztán elillant a nyár. Lesz még rá idő, biztatjuk egymást.

Hány Európa létezik?

Egyre bonyolultabb értelmezést kap a heves szenvedélyeket felkorbácsoló népvándorlás. Andrzej Stasiuk lenyel író is meghúzta a vészharangot. Ez már nem emigráció, hanem a Nagy Népvándorlás kezdete. Milliók fognak érkezni Európába. Ezért mi vagyunk a felelősek, állítja Stasiuk. „Csakhogy mi szorgalmaztuk a szüntelen fejlődés fétisét, és mi avattuk a határtalan gazdagodás és saját sorsunk javításának eszméjét a jelen uralkodó vallásának eszméjévé”, írja. Megfigyeléseimen szűröm át a gondolatát. A múlt héten egy társaság tagjai hevesen verték az asztalt. Ki kell kergetni a migránsokat, mondogatták, meg kell védeni az európai kultúrát. Kiderült azonban, hogy utoljára a középiskolában vettek könyvet a kezükbe. Csakis a legrosszabb amerikai giccset kedvelik, van belőle elég a magyarországi és a szerbiai tévéstúdiók műsorán, meg az újságárusoknál. Természetesen a „kultúra védelmezői” nagypénzűek, könyvet azonban nem vásárolnak, mert az felesleges fényűzés. Újvidék előkelő negyedében laknak, az egyiknek villája van a Balatonon, a másiknak Montenegróban. A legdrágább autókkal furikáznak. Ahhoz a réteghez tartoznak, amelyről Stasiuk beszélt. Náluk, tényleg a gazdagodás lett az új vallás! Az európai vezetők pedig eközben civakodnak, ami nem véletlen. A migránsáradat leleplezte a féltve őrzött titkot, amelyről nem szívesen beszéltünk. Az Európai Unióban két Európa létezik. Rejtezkedik egy harmadik is, amely egyelőre sunyít, ez pedig a páriák Európája.

Kollektív félelemben

Aggodalommal jegyzem a szót: menekült. Mindenkinek van róluk véleménye. Ebben a témában (is) mindenki mindent tud, mint a fociról. Terjednek az álhírek, a féligazságok. Posztkommunista politikusok dárdával rohannak egymásnak. Legjobb lenne hallgatni, figyelmeztetem magam és utólag bölcselkedni, mint ahogy a sikeres emberek teszik. Én sem erőlködnék, a jelenség annyira szövevényes, hogy csak nagy kínnal tájékozódom. Sokféle változat lehetséges, egyről azonban nem tudok megfeledkezni. A szegény, az ágrólszakadtak, a minimális bérből élők, félnek. Félnek mindentől: a főnöktől, a jövőtől, az igazságtól, a szomszédtól, a terroristáktól, a politikusoktól. És a menekültektől (is)! Ezekben a napokban az egyik kivándorolni készülő magyar fiatalembertől hallottam, hogy vissza kellene kergetni a menekülteket oda ahonnan jöttek. Tapintatosan kérdezem, miért ilyen radikális. Nem rejtette véka alá. Éppen Németországba készül és attól tart, hogy a szír menekültek megkaparintják a legjobb munkahelyeket. Lehet ebben valami. A kisemmizettek, a nincstelenek, a szegények félelmét megértem. Félnek az idegentől, az érvet megmosolyoghatjuk, azonban ki kell mondani: féltik az életüket. Ijedelmüket át tudom érezni, van rá magyarázat. A nincstelenek rémületét akkor sem vizsgálhatom gőgösen, ha tudom, hogy ez az elementáris félelem szélsőjobb erőknek kedvez. Épülnek a nemzeti kerítések, észrevétlenül kúszik felénk a kisebbség ellenességi érzés, majd telít a mindenfajta másságtól való agresszióba átívelő militáns rettegés. Az idegenellenségnek nincs határa, olyan, mint az ár. A nincstelenek félelmét értem, de egy pillanatig sem tudok rokonszenvezni az új posztkommunista uralkodó osztály az egyszerű ember szorongásával visszaélő idegengyűlölettel.

Deja vu!

Oliver Frljić színházi rendező az idei, 49. belgrádi Bitef keretében színpadra állította a Ristić-komplexus című előadását. Úgy látja, hogy egy nagy rendező politikai kötődésével visszavonta előző nagy művészi teljesítményét. Számos ilyen esetről tudok, a mi kis vajdasági világunk sem mentes alóla, ellenben egy sem ennyire látványos. Frljić a bemutató előtt az N1-nek nyilatkozik, amelyben állítja, hogy napjaink a harmincas évekre emlékezteti. Deja vu, jegyeztem le elégszer a naplómban. Épp a múlt heti jegyzeteimben írtam fel magamnak: fojtogat a harmincas évek szelleme. A harmincas évek neuraszténiája éled újjá, amelyet olvasmányaimból ismerek. Most ezzel találom magam szembe. Több mint egy évvel ezelőtt, a Neoplanta bemutatója után a belgrádi Blicnek nyilatkoztam, s azt mondtam, baljós idők előtt haladunk, most már mondhatom, utolért, olyannyira, hogy nyakig ér.

 Jobboldali és baloldali centralisták

Már évek óta nem követtem ennyit a híreket, mint ezekben a napokban. Meggyőződésem, hogy a migránskérdés a jéghegy csúcsa csupán, nagy kérdés, vajon mi rejtezik a csúcs alatt.  Néhány héttel ezelőtt még azt jegyeztem le, hogy Európa nem marad a régi. Nem csak a migránsok miatt. Az óriási méretű népvándorlás feltárta a sebezhető pontokat. A magyar technikai határzár elterelte a menekültek útját, ellenben a probléma továbbra is létezik. Ma délután a menekültek kisebb happeninget tartottak a röszkei határnál, aztán mentek tovább, a horvátországi határ felé. Görögországból naponta kisebb nagyobb eltéréssel körülbelül 3000 ember tart ugyanabba az irányba. Az áradat felülírja minden állam teherbíró képességét, előbb vagy utóbb kisebb vagy nagyobb incidensekre kerül(het) sor. A magyar kormány Horvátország felé építendő határzárt építene. Szlovénia lezárja a határt. Lehet, hogy az európai terv túl későn születik? Most, a kapkodás óráiban evidens, hogy kizárólag az erős Európa élheti túl az elkövetkező évtizedeket. Nem csupán a menekültekre gondolok. Ám, tegyük a kezünket a szívükre, a nemzetállami elitek közül ki akar erős, a regionális sajátosságokat és a nemzeti értékeket őrző Európát? Magyar viszonylatban ez nem csupán a Fidesz és az ellenzékiek kérdése. Kiderült, hogy nem tudunk Európában gondolkodni.  A dilemma a következő: vagy puha illetve a kemény nemzetállami centralizmus vagy a nagyobb kompetenciákkal bíró Európai Unió. Legyen tényleges unió, ne csak névleges. Sok kudarcot kell még átvészelnünk, hogy komolyan szembenézzünk ezzel a dilemmával. A magyar liberálisok a puha, a Fidesz pedig a kemény centralizmust képviselik.

Patthelyzet

Menekültkérdés. Teljes patthelyzetben.

Kirándulás Belgrádba

Belgrád. A Bitef Színházban a Frljić rendezte Ristić-komplexus. A radikális rendező lírai etűdje. Az előadás után néhány szót váltok vele, megbeszéljük, hogy Újvidéken találkozunk. Beszélgetés Urbán Andrással, aki a belgrádi Szerb Nemzeti Színházban Jovan Sterija Popović: Hazafiak című drámáját állítja színre. Elkezdődtek a próbák. Hatalmas kihívás! Ivan Medenicának megígértem, hogy elküldöm neki a What is Yugoslawia című esszémet, avagy monodrámámat. Esszének szántam, de egy fiatal bécsi rendező monodrámának tartotta és nevezte és a Kabinet Színházban színre is állította. Anikóval késő éjszaka érkeztünk Újvidékre.