Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. október 31., szombat
Befejeztem a Traduki részére irt esszémet, amely majd német fordításban jelenik meg. Észrevettem, hogy szabadabbnak érzem maga, ha megfeledkezem a helyi „viszonyokról” és tágabb perspektívában értelmezem a világomat. Végre kimondhattam azt, ami már évek óta nem hagyott nyugton. A Balkáni szépség, avagy Slemil árnyéka után azt gondoltam, hogy a regény a kisebbségi emberről szól. A kisebbségi Svejk, akiből Don Quijote lesz, figyelmeztetett egyik kritikusom. Idővel azonban hála néhány kritikusnak, rádöbbentem, hogy ez egy másik titokzatos kisebbségit is megszólaltat. Európa legrejtélyesebb kisebbségijét: az európai polgárt, aki komolyan veszi az európai identitását. Európa árvái lettek azok, akik töretlenül európainak tartják magukat. Köztük keresek magamnak búvóhelyet. Ezzel a tudattal zárom be a komputeremet és Jászi Oszkárt olvasgatom. „Az emberiség úgy van alkotva, hogy a nemzetköziséghez a nemzetin, ehhez pedig a néptömegek anyanyelvén vezet az út”. Igen, valahová vezetni kell a nemzeti útnak, ha nem akarunk valamelyik zsákutcában elakadni.
Magyarországon meghalt 51, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3908 polgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Szerbiában tegnap óta 1817 új fertőzöttet regisztráltak és 6-an hunytak el.