EU-paróka
2017. május
Balkáni krónika
Felröppent a hír, miszerint áramot vezetek a magyar-szerb határon levő drótkerítésbe. A magyar belügyminisztérium cáfol: csak arról van szó, hogy a tíz kilométer hosszú jelzőrendszer korlátozott energiájú elektromos impulzusokkal működik. Nagyon nehéz kisilabizálni, hogy van-e benne áram vagy nincs. Van is, meg nincs is. Nyári Krisztián író, a Magvető Kiadó szerkesztője így kommentálta az eseményt: „Áram, mi? Erről most egy székely életvezetési tanács jutott eszembe: A rőtfaszú anyaúristeneteket, mocsok bü zelegor kölykei, bükurva csemer gamat gagyaszár emberek vagytok mind egy szálig, hogy az a magasságos kajlakucsmás darutollas dumnyezó üssön meg titeket, de szaporán!” Nem tudni, hogy miként reagál erre a szélsőjobb Vojislav Šešelj, aki pár héttel ezelőtt példamutatónak nevezte a magyar kerítés felállítását, s elvárta a szerb kormánytól, hogy kövesse a magyar példát. Ha ez nem válik be, mondta, akkor aknamezőt kell telepíteni. Lehet, hogy az áram mégis olcsóbb, mint az aknamező. Az elnökválasztáson súlyos vereséget szenvedő Šešelj – egy viccpárt jelöltje kétszer annyi szavazatot kapott, mint ő -, most bulvárlapokba való ötletekkel próbálja visszaszerezni egykori dicsőséget. Oda jutott, hogy Orbán Viktort plagizálja.
Posztszocialista fotóalbum
Történelmi fotó? Szürreális fotó? Peking, 2017. májusa. Dokumentumértékű, akkor is, ha a véletlen műve. Vlagyimir Putyin mellett elégedetten mosolyog Recep Tayyip Erdoğan török államfő. Vele szemben Orbán Viktor magyar kormányfő. Fél lépessel hátrább Aleksandar Vučić szerb kormányfő és megválasztott államelnök.
Kínai expressz
Vonattal utaztam Belgrádba, hogy a német küldöttség tagjaként vegyek részt a belgrádi Nemzeti Könyvtárban megtartandó ARDOS-konferencián. Újabban Újvidék ás Belgrád között új, meglehetősen pontosan induló és érkező járat közlekedik. Valami mégis változik Szerbiában. Útközben olvasom a hírt, hogy pár év múlva a kínai kölcsönnek köszönve sokkal gyorsabban robog majd a szerelvény. A kínai áru is gyorsabban jut el Nyugat-Európába. A konferencián felolvasom a posztkozmopolita regényről szóló referátumomat, s az elhangzottak után dr. Hansjörg Berg engedélyt kér, hogy a müncheni Délkelet-Európai Társaság folyóiratában, a Sütosteuropa Mitteilungban közölje az esszémet. Az alkalmat kihasználva arról faggatom, hogyan látják Münchenből a kelet-közép-európai állapotokat. A válasz cseppet sem biztató. A kétsebességű Európa nem csupán terv, az már valóság, csak kodifikálni kell. A polgároknak elegük van a Kelet-Közép-Európa támogatásából. Ha a bajorok között „nemzeti konzultációt” tartanának arról, hogy adójukból támogassák-e a magyarokat, biztosan nemleges lenne a válasz, attól függetlenül, hogy egynehány bajor politikus rokonszenvez Orbán Viktorral. Attól tartok, hogy az európai utak diszkréten elváltak, le kell mondani a berlini fal ledöntése utáni reményekről. Nyugat-Európa a liberális demokrácia útját követi, Kelet-Közép-Európát és a Balkánt pedig továbbra is a tekintélyelvű, autokrata hagyomány uralja. Ez nem külső diktátum, hanem népakarat: a szabad választások is bizonyítják. Vegyük tudomásul, hogy különbözünk. A belgrádi tanácskozásain számos akadémikus, egyetemi tanár vesz részt, természetesen szóba kerül a budapesti Közép-Kelet-Európai Egyetem sorsa. Szerintük a magyar kormány és a CEU-vezetősége közötti jelenlegi huzavona végén az egyetem oktatási részlege Bécsbe teszi át a székhelyét. Ismerik a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésének álláspontját, miszerint a CEU távozása nagy veszteséget jelentene a magyar tudományosság részére, ám ilyen éles konfliktus után nehéz jó megoldást találni. Ha holnapra esetleg csillapodik, akkor holnapután újra kiújul.
Belgrádi teraszok
Anikóval szabadnapot adtunk magunknak. Sétálunk Belgrád központjában, sok utcájában nem jártam közel harminc éve. Egy ideig a Moszkva Szálloda teraszán üldögéltünk ott, ahol egykor Danilo Kišsel találkoztam. Az egykori ellenzéki Književna reč szerkesztősége is itt tanyázott. Abban az irodalmi lapban számos írásomat jelent meg, egy ideig a laptanács elnöke voltam. A Sziveri féle Új Symposiontól is ez az újság vett méltó búcsút. A Književna reč szerkesztősége átvészelte az egypártrendszerű időket, ám nem úszta meg a többpártrendszerű plebiszcitárius diktatúrát. Miloševićék egyszerűen szétzavarták a szerkesztőséget. Mikor volt nagyobb a szabadság, tűnődők. Aztán Anikóval a Majestic Szálló teraszén kötöttünk ki, itt szállt meg Miroslav Krleža mielőtt meglátogatta volna Tito marsallt, itt fogadta tisztelőit is. Naplójegyzeteit az íróasztalomon tartogatom, újra el kell olvasni őket. kezdek rájönni, hogy a naplójegyzetek nem a megírás pillanataiban érdekesek, hanem egy évtized múlva. Írósaztalom mellett gyülemlenek az el nem olvasott könyvek, megpróbálok szelektálni, először azokat veszem sorra, amelyekről a közvéleményformálók nem vesznek tudomást. Ezen a nyáron amerikai prózát is olvasnom kellene. Csak az amerikai prózaírók írnak szabadon, a kelet-közép-európaiakat nyomasztják az irodalmi kánonok.
A szerelmes regények kora
Arra is időt szakítunk, hogy betérjünk néhány könyvkereskedésbe. Az egyikben megkérdezték: Ki az a Végel László? Hazai vagy külföldi író? Mégis számos könyvkereskedésben kapható a Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja, aminek örülök, hiszen május 24-én Belgrádban lesz a promóciója a Parabrodban. A szervezők értesítettek, hogy Vladislava Gordić Petković, Filip David és Teofil Pančić mutatják be. A könyvkereskedések kirakata viszont sokat árulkodik a jelenlegi közízlésről, kulturális állapotokról is. Az úgynevezett szerelmes regények dominálnak, számos könyvkereskedésben külön polcokon helyezik el őket, s a médiaguruk is ezt reklámozzák. Természetesen Európa más országaiban is kapósak ezek a könyvek a, ott azonban eladják ezeket a könyveket nagy plakáthadjárat nélkül is. Nálunk viszont legalább akkora kampánnyal jár, mintha államelnököt választanának. Más országokban a piaci érdek a meghatározó, itt viszont az oligarcha réteg ízlése. Nem csoda, hogy a politikusok annyira szerelmesek a turbófolkba. A városelnökök vagy a kedvenc oligarcháik, hatalmas pénzeket kínálnak egy-egy torbófolk énekesnőnek, aki, hajlandó újév éjszakáján szórakoztatni a választópolgárokat. A gazdag német állam nem fizeti ennyire a „nemzet pacsirtáit”. Emlékezetes marad számomra néhány politikus boldog arca, ezeken a turbófolk-koncerteken. Végre felfedezték saját hiteles világukat.
EU-paróka
Burke parafrázis: Manapság egyre többen előhúzzák az EU-parókát, hogy elfedjék vele a diktatúra kopaszodását.
Adalékok a kettős állampolgárság történetéhez
Újvidéki földim Norvégiából izgatottan telefonál. Régen találkoztunk, valahol a kilencvenes években, a néhai Kokra közelében. A szomszédságomban lakó apját az még az újvidéki Moša Pijade gimnáziumból ismertem, akivel a kilencvenes években sokszor együtt álltunk sorban a közeli Hleb üzletben egy liter tejért. Ő az apja mellett állt a sorban, így két liter tejet tudtak beszerezni. Most zaklatottan telefonált, az érdekelte, hogy kipenderítik-e Magyarországot az Európai Unióból. Ha igaz, akkor kipenderítenek bennünket is Norvégiából, sopánkodott. Nyugtatom. Semmi sem biztos, legyen nyugodt. Az apja felől érdeklődtem, mire nyelt egyet és elmondta, hogy az apja 1998-ban elhalálozott. Nem élte meg Milošević bukását. Jobb is, jegyezte meg, legalább nem kell tovább háborognia. Öregségére mit kezdett volna Szerbiában? Aztán visszatér a témájára, elmondja, hogy mennyire igyekezett, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot. Gazsulált a kisebbségi politikusoknak, bemagolta arra a várható kérdésekre a választ, Tudta, hogy mire legyen büszke a magyar ember, olvasta Petőfi Sándort, fejből tudja a Himnuszt, lerakta a nyelvvizsgát csakhogy magyar útlevélhez jusson és Norvégiába utazhasson. Ha kirúgják Magyarországot az EU-ból, akkor mihez kezdjen a magyar útlevéllel? Szedheti a sátorfáját. Kiábrándult mindenből, még Orbán Viktorból is, akit eddig nagyon tisztelt. Az apja Titót tisztelte, aki értékes jugoszláv útlevelet adott neki, ő Orbán Viktort, mert értékes a magyar útlevéllel ajándékozta meg, a végén azonban kiderül, hogy egyik sem ér sokat. Legjobb lesz, ha norvég lesz. Biztatom, maradjon csak magyarnak, minden rendben lesz, de nem sikerült megnyugtatnom. Aztán olvasom Európa Parlament magyar kormánypárti frakciójának nyilatkozatát: „Felháborító!”, hangoztatják. Mi történt? Semmi, csak az, amire az utóbbi hónapok eseményei alapján számítani lehetett: a testület megkezdi Magyarországgal szemben az uniós szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás megindításának előkészítését, tehát pár évig tartó hosszadalmas és kínos folyamat tanúi leszünk. Az is megtörténet, hogy Magyarországtól megvonják a szavazati jogot, ami először fordul elő az EU történetében. Az is megtörténhet, hogy végül elsimul az ügy. A politikusok majd megvívják a harcukat, engem viszont az ejt gondba, hogy e hosszú, kínos vitában csorba esik a magyar nemzet tekintélyén.
Pincérekre várva
A turistaidényben óriási a pincérhiány a Balaton. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke bevezetné a szervízdíjat, hogy az éttermekben több pincért tudjanak megtartani. A déli szomszédból is várják a szerb pincéreket, akik majd magyar csárdás dallamára tánclépésben szolgálják fel az osztrák vendégeket, ami a hetvenes években elképzelhetetlen volt. Akkor a szerb vendéget a magyar szocreál slágerek dallamára felszolgáló pincér összetévesztette a nyugati polgárral. Elmúltak a régi idők, most a magyar pincérek valahol Ausztriában járják a valcert.
Családi Kör, 2017. május 25