E. P.: Egy nappal a díjátadás előtt találkoztam Végel Lászlóval. Végel a Vajdaságból való, és jelenleg egy ösztöndíjjal Svájcban él. Ő a kilencvenes években végig otthon maradt, amikor mások már mind jó okkal eljöttek onnan, mert féltek a háborútól, a bombázásoktól vagy attól, hogy behívják őket a hadseregbe. Végel olyan benyomást kelt, mint egy kicsi, jóindulatú, puha, kedves ember, noha ő valójában nagyon kemény és bátor férfi. És ez a bátor férfi azt mondta nekem, hogy nem képes visszamenni, mert kibírhatatlan, ami ott van. Én ezt nem csak felháborítónak találtam, hanem egyszerűen borzasztónak. És este kerestem a beszédemben egy helyet, ahová beilleszthetem azt a mondatot. Tulajdonképpen még meg is akartam kérdezni valakit, hogy helyes-e az a mondat németül. És nem volt helyes. Ugyanis azt mondtam, „Atrozitäten”, vagyis „atrocitások”. Hogy van ez a szó németül? Onnan tudtam, hogy nem egészen stimmel a szó, mert a Süddeutsche Zeitung egyik jegyzetében azt írták, hogy „és beszélt a vajdasági ‘atrocitások’-ról is” és a szót idézőjelbe tették. Tehát azt hiszem, nem ez volt a megfelelő német szó. De mégis megértették.
Élet és Irodalom, 2004.48. szám Eszterházy Péter köszöntése.
(2004. október 19-én a budapesti Goethe Intézetben népes hallgatóság előtt barátai köszöntötték Esterházy Pétert, aki néhány nappal azelőtt Frankfurtban, a Paulskirchében vette át a Német Könyvkereskedők Egyesületének 2004. évi Béke-díját (Michael Naumann laudációját és Esterházy beszédét ld. ÉS, 2004/42.). A német nyelven zajló estet Brigitte Kaiser-Derenthal, a budapesti Goethe Intézet igazgatónője vezette be.)