2020. november 9., hétfő
Barátom és ellenfelem címmel a romániai Transindex portálon Tamás Gáspár Miklós emlékezik meg Szőcs Gézáról. Felidézi ifjúságuk közös eszményeit, majd azt, hogy hogyan váltak el az útjaik. A közös eszméikre szeretettel emlékezik, a különbségekről méltósággal értekezik. Írásában nyoma sincs az alpári vádaskodásnak. Ha ilyen lenne minden politikai vita, akkor egészen másmilyen lenne ez a világ.
Nem tudom, mit éreznek a koszovói albánok amikor Hashim Thaci a koszovói exelnök az ügyészség azzal vádolta, hogy 1998-ban és 1999-ben háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követett el. Bizonyára emlékeznek a NATO légitámadás előtt napokra, az egész miloševići érára, ennélfogva kétségtelen, hogy ez a per sok érzékeny kérdést vet fel. A jogászok majd rágódnak a jogi kérdéseken, bizonyára arra a következtetésre jutnak, hogy a bűnösnek bűnhődni kell, még akkor is, ha az igazság nevében követte el az atrocitásokat. Természetesen a bíróság dolga kimondani az ítéletet. Feltételezem azonban, hogy ennek a jogi normának van erkölcs kontextusa is. Hogy mit értek ez alatt? Azt, amit a saját szememmel láttam. A kilencvenes évek közepén a Futaki úti piacra igyekezve láttam a szétvert albán üzleteket. Aztán a piac környékéről eltűntek az albán hordárok. Emlékszem a Szerb Radikális Párt szótárára. Láttam a tévén a Koszovóból menekülő albánokat… Az Exterritóriumban leírtom, hogy a hosszú menekültoszlopokat látva arra gondoltam, hogy esetleg köztük van egyik vagy másik barátom vagy írókollégám. A bíróság meghozza majd az ítéletet, de úgy érzem, ez az eset is, a XX század befejezetlen történetei közé tartozik.
Biden győzelme máris érezteti hatását Európában. Az MTI jelentése szerint lemondott az észt belügyminiszter miután vasárnap bizonyítékok nélkül korruptnak nevezte a megválasztott amerikai elnököt és annak fiát, Joe és Hunter Bident.