Éneklő pacsirták és sokat ígérő szórólapok

2012. május

200 000 voks!

„Támogatom a magyar választói névjegyzék létrehozását, a Magyar Nemzeti Tanács titkos és közvetlen megválasztását. Akkor is ezért szálltam síkra, amikor kiközösítés, megfélemlítés és megalázás járt. Most is”, jelentettem ki nyilvános felszólalásomban a zentai értelmiségi tanácskozáson, 2009. szeptember 18-án, ugyanakkor hozzátettem:  „Ha az elmúlt időszakban a Magyar Nemzeti Tanács tekintélyre tett volna szert, akkor cseppet sem aggasztana az ötven százalék megszerzése, ellenkezőleg: mi sem lenne természetesebb, mint az, hogy közel 200 000 magyar járul az urnák el, tehát a választásokon a magyarok vagy 70 százaléka venne részt. Ez lenne a megnyugtató! Annál is inkább, mert ez a létszám nem lehetetlen, hiszen a 70 százalékos részvétel nem számít ritkaságnak a parlamenti választásokon, egy fordulóponton álló kisebbség esetében pedig egészen logikusnak tűnik. Ez jelentené a bizalom visszanyerését!” Hogy mennyire lehetséges egy ilyen eredmény, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a szerbiai választásokkal egy időben zajló francia elnökválasztás 80 százalékos részvételi aránya. A kisebbségi politikusok nyilatkozatai szerint, rendkívül fontosnak tartják az idei választásokat, miből következik, hogy reális lenne a magas részvételi arány. Kiváló kisebbségi politizálás esetén mi sem lenne természetesebb, minthogy a magyarok legalább 70 százaléka a kisebbségi pártok egyikére szavazna. Egy ilyen eredmény ékesen bizonyítaná, hogy a pártok a nemzeti összefogás szellemében tevékenykedtek. Sajnos, hasztalan apelláltam az egységre, a Deák Ferenc-i politikára, a választási eredmény nem igazolta az elvárást. A kisebbségi politikai elit nem nyerte vissza a bizalmat, mert mindössze alig 70 000 magyar járult az urnák elé, hogy megválassza a Magyar Nemzeti Tanácsot. Fele annyi szavazó esetében is, jogilag érvényes volt a választás, viszont gondoljuk át, hova vezet ez az út?! Javában tart a jelenlegi durva választási hadjárat, sajnos a kisebbségi közszolgálati médiában is elhangzottak gyalázkodó, nemzetmegosztó szavak, azonban ennek ellenére merem remélni, hogy ezúttal a kisebbségi pártok 200 000 magyar szavazatot kapnak. Viszont ha nem így alakul, akkor se a voksoló polgárokat hibáztassuk, hanem azokat, akik ilyen „ügyesen” megosztották a kisebbséget. Ugyanis megbolygatni egy egységet, csak azok képesek, akiknek a kezében hatalom meg pénz van.

Szerbia megelőzte Magyarországot

A Jobbik levette az uniós zászlót az országháza irodaházáról. Budapesten a rendőrség előállított néhány fiatalembert, akik vörös csillagot viseltek. A Jobbik, olvasom, a szegények védelmében, („elegünk van a megszorításokból és a megszorítások kormányából”, mondják) nagyszabású demonstrációt szervez a Fidesz és a Széll Kálmán terv ellen. A sajtószabadságot figyelő washingtoni Freedom House leminősítette Magyarországot. Ezt is megértem! Magyarország Szerbia és Montenegró után kullog. A magyar kormány képviselője politikailag motiváltnak nevezte a Freedom House listáját, amelynek legjobbja Finnország, Norvégia és Svédország, a dicstelen utolsó helyet pedig Észak-Korea foglalja el.

Minden másképpen van

Jól ismerem a családot. Az apa 1950-ben született, mérnöki diplomával végezte tanulmányait miután egy jelentős újvidéki gyár mérnöke lett. A hetvenes években belépett a pártba, azonban soha sem kapott semmiféle tisztséget. Meggyőződéses szocialista volt, azonban nem olyan pártról álmodott, emiatt nem is került be a nomenklatúrába. Nem volt ínyére a párton belüli állapot, ami miatt félrehúzódott, hiszen a sajtó, a rádió, a televízió szüntelenül azt szajkózta, hogy minden a legnagyobb rendben van. Manapság döbbenten figyeli, hogy milyen durván szidalmazzák a múltat mindazok, akik egykor pártfunkcionáriusok volta. Most ugyanolyan lelkesen esküdöznek a nemzetre, mint egykor a munkásosztályra. Akárhogyan vizsgálódom, az illető apának semmiféle komolyabb baja nem lehet a lelkiismeretével. Az idei választási kampány váratlanul lelkiismeret furdalást idézett elő benne. Fia gépészmérnöki diplomát szerzett, sokáig munka nélkül ténfergett, mígnem valamelyik ismerősük javasolta, hogy iratkozzon be a gyerek az egyik pártba. Az apának nem volt ínyére se az ötlet, se a párt, de rábólintott. Azzal nyugtatta magát, hogy nincs joga megkövetelni a fiától, hogy örök életére pária legyen. A párt valóban segített, mert képesítésének megfelelő munkahelyet biztosított neki. Közbejöttek a választások, és felmerült a lehetőség, hogy a fiát protezsáló párt, kegyvesztett lesz, kiesik a hatalomból. Ha ez megtörténik, akkor könnyen az utcára kerülök, panaszkodott a fiú, és az apa vállalta, hogy agitál fia pártja mellett, amelyért továbbra sem rajongott. Nincs más, védekezett a fiú, muszáj harcolnunk. Az apa agitált, győzögette a közeli barátait, a szomszédságot, ismerőseit, hogy szavazzanak fia pártjára. Nem árulta el, hogy miért. Ő meggyőződéses szocialista volt és maradt, mert pártja nem várta el tőle, hogy lelkesedjen érte, vallotta be egyik őszinte pillanatában. Volt valamilyen sorrend. Munkaviszonyt létesített, aztán párttag lett. Nem ambicionálta magát, minek után, nem került feljebb a szamárlétrán. Most azonban minden másképpen van, sóhajtott fel.

Dalnok és entellektüel

Sajtóhír: a négy évvel ezelőtti elnökválasztáson, vagy húsz magyar értelmiségi, köztük művészek, tudósok, nyilvánosan támogatták Boris Tadić elnökjelölését, miközbenPásztor Istvánis jelöltette magát. Az azóta eltelt időszakban a VMSZ részéről gyakran elhangzott a vád, hogy janicsárokról van szó, akik nem képviselik a magyar érdekeket. Nem írtam alá a támogató nyilatkozatot, mert úgy véltem, hogy az értelmiségieknek nem személyt, hanem értékrendet, nem pártvezért, hanem eszmét kellene támogatniuk. Nem a kampány idején, hanem egy életen át kritikusan érvényesítve az általuk vallott értékrendet, világnézetet. Így „használnak” legjobban annak a pártnak, amelyre rokonszenvvel tekintenek. Mindez azért jutott eszembe, mert az idei választásokon többször is tapasztaltam, hogy ismert értelmiségiek vagy a szórakoztató ipar csillagai egy-egy pártvezér kiválóságát dicsőítik. Az énekeseket és az énekesnőket megértem, de nem értem, hogy az értelmiségiek miért választották ezt az utat. Miért lesznek a tévéspotok szereplői, mintha legalábbis női alsóneműt esetleg fogkrémet reklámoznának?

A magyar szent korona a szerbiai röplapon

Úgy tűnik, véget ér a Magyarország és az Európai Bizottság közötti vita. Az ország megsínylette az imázs rombolást. Még egy vonatkozásban került Magyarország a figyelem középpontjába Szerbiában. A piaci üzérek árgus szemekkel figyelik Magyarország gazdaságpolitikáját. Vajon elkezdődnek-e az IMF-el a tárgyalások, vagy sem? Egzisztenciális kérdés a seftelőknek. Mert ha nem, akkor az euróhoz képest bizonyára tovább zuhan a forint! Ami kedvező vásárlási feltételeket biztosít a „határon átívelő” kereskedelemnek. Dörzsölhetik markukat a Sverckommerc szereplői. Ezért már érdemes drukkolni, hogy ne kerüljön sor a tárgyalásokra. Az újvidéki piacok eddig is tele voltak magyarországi csempészáruval, még a díszes húsvéti piros tojásokat is odaátról biztosították. A kifejezetten nemzeti érzelmű Koštunica-párt, a Szerb Demokrata Párt, Húsvét tájékán választási röplapokat osztogatott, amelyen egy kosárban piros tojások díszelegtek. Ez rendben is lett volna, csakhogy a piros tojásokat a magyar Szent Korona díszítette. Szemet szúró, a szórólap közepén a halom hímes tojás a magyar nemzeti ereklyével. A szerbiai királypártiak fel is kapták a fejüket. Legyen Szerbia is királyság, akkor majd a Húsvéti magyar piros tojásokon a szerb korona díszeleg.

Jaj, a győzteseknek!

Szorongva várom a választások befejezését, hogy végre előbújjanak az igazi kérdések. Jaj, a győzteseknek! Ha a kezembe veszek egy újságot, ha felkattintom a tévét, ha kilépek az utcára, úgy érzem, hogy színfalak között élek. A buzdítás nem olyan harsány, mint négy évvel ezelőtt, a pártok kevesebbet ígérnek. Szó sincs sokszázezer munkahelyről, hisz munkáltató sincs, gazdaság sincs. Érzi ezt a többség a saját bőrén, az életszínvonalon. Nem a nagy számok dominálnak, hanem a kicsik. A pártvezérek jobb erkölcsöt, tisztességet helyeznek kilátásba. Fellépnek majd a korrupció és a pártokrácia ellen… Mi lesz azonban amikor leomlik a választási díszlet?

Két hét múlva eldől…

Kellemes nyáreste, a Duna Parton üldögélünk Latinovićék társaságában. A híres kávézó teraszán kitűnő rotyintott palacsintát kínálnak. Latinovićék tegnap érkeztek vissza az Adriai tengerpartról. Kiruccanásunk jó alkalom, hogy a pannon ember tengeri nosztalgiáját taglaljuk. Későn érünk haza. A háztömb bejáratánál óriási papírhalmaz. Plakátok, szórólapok.  Reggel a takarítónőnek lesz dolga bőven. Mennyi kárba veszett papír! Felkattintom a tévét, az első eredmények arról szólnak, hogy meglepetés nem történt. A polgárok új után sóvárogtak, midőn újfent az elmúltra szavaztak. Különféle kombinációk kerülnek szóba. Az elemzők többsége úgy véli, hogy nagyjából az eddigi kormánykoalíció marad hatalmon, csak néhány szakértő pendíti meg a nagykoalíció lehetőségét. A nagykoalíciót a jelenleg egymással versengő, Demokrata Párt és a Szerb Haladó Párt alkotná. Sokak szerint ez lenne az idei választások legnagyobb meglepetése. Ivica Dačić Milošević utódpártjának elnöke közli, hogy ezúttal keményebb feltételeket szab a koalíciós partnereknek, hisz megduplázta szavazatai számát. Vele többé nem lehet tréfálni! Mindkét szembenálló párttal hajlandó tárgyalni. Boris Tadić csillapítja a kedélyeket. Két hét múlva minden eldől. Minden és – semmi.

Családi Kör, 2012. 05.  10.