2020. október 6., kedd
Tegnap délután a kellemes indián nyárban Anikóval fegyelmezetlenek voltunk: hosszú idő után társaságba mentünk. Nem csak a környéken tettük meg a szokásos napi sétát, mert a városközpont egyik könyvkereskedésében interjút adtam az RTS2-nek, a munkásságomról, a helyzetemről és a nézeteimről. Az első kérdés kissé mellbevágott: Biljana Djogić riporter asszony arról faggatott, hogy hogyan definiálnám magam. Elmondtam, neveztem magam plebejus kozmopolitának is, mert a kozmopolitizmus szitokszónak számított, hiszen gyerekkoromban az időseket hallgatva a szenttamási Zöld utcában arra jöttem rá, hogy őket legjobban a nagyvilág érdekelte, ugyanúgy, mint a népmesék hőseit, akik hamuban sült pogácsával eredtek útnak. A nyolcvanas évek végén neveztem magam hontalan lokálpatriótának, hiszen összeomlott egy ország, amelyben felnőttem és nevelkedtem, amelyben átéltem vereségeimet, kudarcaimat, illékony sikereimet. Úgy éreztem, hogy hontalan maradtam. A hontalanság tudata előbb is kísértett, de 1990-ben vitriolként fröccsent az arcomba. Dacból jelentettem ki: jó, rendben van, elvesztettem egy országot, de maradt egy város, Újvidék, ezért neveztem magam lokálpatriótának. Az Exterritórium című non-fiction regényemben viszont már halványul a lokálpatrióta érzés. Egyébként nem véletlenül írom a Sinkó-monodrámámat, ő sokat emlegette a hontalanságot, örökké hazáját kereste, s végül úgy találta, hogy Tito Jugoszláviájában meglelte, viszont kiderül, hogy ez is csak illúzió volt; nem akadt hazája, amely befogadja. Szóba került a kisebbségi állapot is. Emiatt nem siránkozok, elfogadtam, vállalom, ezzel élek és nem azonosulok azokkal, akik elégedetten hangoztatják, úgy élnek, gondolkodnak és éreznek, mintha nem is tartoznának a kisebbségi közösségbe. Nem érzik ennek súlyát és hátrányát. Ebben a kérdésben Bibó Istvánnal tartok, aki azt írta, hogy amint a kisebbségi ember egy kicsit is kinyilvánítja nemzeti mivoltát „helyzetét ellentmondóvá és idegenné teszi akkor is, ha történeti kisebbség, még inkább akkor, ha frissen odacsatolt kisebbség. Ez az idegenség úgyszólván független attól, hogy civilizáltak vagy brutálisak-e az államhatalom módszerei”. Ennek tudatában elmondtam ezt is, hogy a nemzeti és a kozmopolitizmus ellentmondásában az ellentétek szintézisére törekedtem. Nem állítom, hogy a szintézist megteremtettem, de hiszem, hogy göröngyös utamon kitartóan keresem.