Fenyvesi Ottó
Eltékozolt haza
KÖNYVKRITIKA – Élet és Irodalom LXVI. évfolyam, 50. szám, 2022. december 16.
► Végel László: Az Ígéret Földjén – élet a limesen. Esszé. Négy nyelven. Konrad Adenauer Alapítvány, Belgrád, 2022, 381 oldal, ármegjelölés nélkül
Ma már pontosan tudjuk, a volt Jugoszláviában mi lett ennek a populista politikának a vége: gyilkos vérontás, tömegsírok, nyomor. Azért is olvasom hideglelősen Az Ígéret Földjén című, négy nyelvű (szerb, magyar, német angol) esszékötetet, mert végül is azok a kérdések állnak a középpontjában, amelyek napjainkban az Európai Uniót is szétfeszítik, ami miatt Európa is veszélyben van. Populista politikusok egyre hangosabban sulykolják, hogy az európai eszme üres frázis és a nemzetállamot forszírozzák az európai népek közös civilizációjával szemben. Újvidék tragikus történelme vészesen jelzi, amikor felülkerekedik a nacionalizmus, az idegengyűlölet, a szuverén nemzetállamok eszméje, akkor szinte mindig előkerülnek a fegyverek, csőre töltik a puskákat.
Végel László az Egy makró emlékiratai óta ott bolyong az újvidéki Szabadság téren, az egykor erősen többnyelvű, ma többségében szerb város főterén, és figyeli – ahogyan ő is mondja – a hiábavaló átalakulásokat. Jelképes, hogy ezúttal is éppen Újvidék főterén indítja történetét Az Ígéret Földjén – élet a limesen című négynyelvű esszékötetében. Hiszen ahogyan ő is mondja, a főterek a városok lelkiismeretei, amiket előszeretettel sajátítanak ki a népvezérek. Kiolvasható belőlük minden a városok történetéből az átnevezésekkel, szoborállításokkal és -rombolásokkal együtt. Csak a tér mérete nem változott az évszázadok során, és az a néhány kapitális épület, ami megmaradt, Közép-Európa többnyelvű, komplex kultúrájára emlékeztetve – minden más átalakult. „Itt ünnepelték Ferenc Józsefet, aztán Petar Karadjordjevićet, majd Horthy Miklóst, évtizedeken át itt éltették Titót és Slobodan Miloševićet. Itt tartottak dörgedelmes beszédeket a pártkomisszárok, a kommunisták és az antikommunisták, a harcias nacionalisták és a jól nevelt, csendesen meghúzódó, halk szavú européerek. Mindez után mi lenne benne a szeretnivaló?” – kérdezi. És válaszol is rá: „Hacsak nem az, hogy egy ilyen tenyérnyi helyről, amely a nagyvilágból a legprecízebb teleszkóppal sem érzékelhető, kondenzálva kísérhettem Európa zűrzavarát.” Mert a jugoszláv drámának az európai civilizáció számára is fontos tanulságai lennének – teszem hozzá. Végel László, a neves újvidéki magyar író ebben az esszékötetében egy eltitkolt, szövevényes családtörténeten keresztül beszél ezekről a dolgokról, de a vele készült interjúkban egészen konkrétan megfogalmazza, ami velük ott a végeken megtörtént, az szeizmográfszerűen jelzi az egyetemes emberi drámát. „Jugoszlávia széthullását ördögi szeizmográfnak tartom. Milošević veszélyes politikus volt, de nem ostoba. Szerbiában sokkal előbb meghonosította azokat a vírusokat, amelyek később Kelet-Közép-Európában is megjelentek. A történelem kísérleti nyulai voltunk. Milošević elsőként ismerte fel a keleti nyitás, a Kína-barátság ideológiai kontextusát. Elsőként vezetett kampányt a Soros Alapítvány ellen, és elsőként tiltotta be azt. Miközben Közép-Európában tombolt az EU-eufória, a brüsszeli mandarinok szuperállamára figyelmeztetett, és Szerbia szuverenitását helyezte vele szembe. (…) Ő indított elsőnek offenzívát a liberális és kozmopolita eszmék ellen. Ő volt az első, aki felismerte (…) az egypárti pluralizmusból kibimbózó többpárti tekintélyuralmat” (HVG, 2021. július 22.).
Ma már pontosan tudjuk, a volt Jugoszláviában mi lett ennek a populista politikának a vége: gyilkos vérontás, tömegsírok, nyomor. Azért is olvasom hideglelősen Az Ígéret Földjén című, négynyelvű (szerb, magyar, német angol) esszékötetet, mert végül is azok a kérdések állnak a középpontjában, amelyek napjainkban az Európai Uniót is szétfeszítik, ami miatt Európa is veszélyben van. Populista politikusok egyre hangosabban sulykolják, hogy az európai eszme üres frázis, és a nemzetállamot forszírozzák az európai népek közös civilizációjával szemben. Újvidék tragikus történelme vészesen jelzi, amikor felülkerekedik a nacionalizmus, az idegengyűlölet, a szuverén nemzetállamok eszméje, akkor szinte mindig előkerülnek a fegyverek, csőre töltik a puskákat.
Végel Neoplantája (Újvidék, Novi Sad, Neusatz) a megismert történet szerint akkor boldog, amikor kozmopolita, az Osztrák–Magyar Monarchiában és Tito Jugoszláviájában. Igen, állítja Végel, Tito bűneit könnyű felsorolni, de Tito volt az utolsó „Habsburg”, aki egy kulturális reneszánszot hagyott kibontakozni.
Persze kérdés, hogy létezett-e egyáltalán ez az „eltékozolt” haza, vagy csak megszépíti az emlékezet. Irodalmi mítosz csupán ez a Bábel tornya, aminek Közép-Európa mítoszával együtt mindörökre befellegzett? „Csődbe jutott a Babiloni Torony nevű építkezési vállalat – ironizál Végel. – Néhányan félve suttogják, hogy a vezetők elsikkasztották a torony építésére összegyűjtött nyugati adományokat. A polgárok kitartóan vártak a korrupciós botrány kirobbanására. Mindhiába!” – fűzi tovább a groteszk történetet.
Fontos dolgokat fogalmaz meg, okos könyv Az Ígéret Földjén. De azt is írhatnám, hogy rémisztő jövőt jósol. Kár, hogy a kiadó, a belgrádi Konrad Adenauer Alapítvány nem fordított kellő figyelmet a magyar nyelvű szöveg gondozására, így történhetett, hogy a szerző zavartalanabbul szólal meg a fordításokban. De úgy látszik, a multikultúra már csak ilyen.