Nem kerül le a napirendről a szerb-magyar határon épülő 175 km hosszú „magyar kerítés”. Újabban, ha Újvidéken az egyik ember a másiktól afelől érdeklődik, „mikor utazik a kerítésen túlra”, akkor tudnivaló, hogy miről van szó. Legutóbb a pengés drót, azaz a NATO drót került az érdeklődés középpontjába. Kiderült, hogy az ideiglenes kerítés megépítése nem is olyan egyszerű feladat. Úgy is mondhatnánk, hogy óriási vállalkozás. Gaál Csaba a szakma értője kétli, hogy egy hónap alatt elkészülhet, hiszen mint mondja, jelen pillanatban az országban kellő mennyiségű anyag, de munkagép se áll rendelkezésre. Az óriási befektetés miatt vállalkozónak nem kifizetődő munka. Az alapanyag egy részét külföldről kell(ene) beszállítani, azon kívül át kell(ene) állítani például a magyarországi drótfonó gépeket. Számításai szerint, 100 km hosszú kerítéshez legalább 2200 köbméter akácfára és legkevesebb 100 cölöpverő gépre lenne szükség. Magyarországon törvény rendelkezik a fa kivágás módjáról és idejéről, miszerint az állami erdőkből az akácfákat csak március 31-ig lehet kivágni. Legtovább április közepéig engedélyezett, mert az akác lekérgezése kizárólag időigényes kézi megmunkálással történik. A másik alternatíva a fenyőfa oszlop, amit géppel hántolnak. Ha nem lesz elegendő akácfa illetve fenyőoszlop, akkor fémoszlopokat vernek a homokba, ami 20-25 százalékkal drágítja a kerítést. Nincs elegendő lágyhuzal sem! 100 km hosszú kerítéshez 410 tonna anyag kell, amit Romániából és Csehországból kell(ene) beszállítani. A legnagyobb gondot azonban a Törökországból beszerezhető pengés drót jelenti. A munkavédelmi törvény előírja, hogy pengés dróttal hosszú ujjú felsőben, csak specifikus, erre a célra gyártott fémhálós kesztyűben lehet dolgozni. Ebből sincs elég. Tételezzük fel, hogy az említett anyag, eszköz és ember állomány megoldható és szeptember elsején kész lesz a 175 kilométer hosszú határzáró kerítés. A pengés drótkerítés, melyet általában olyan terepen használnak pl. mocsaras rész, ahol ember nem közlekedik, azonban nem kockázatmentes, mert kárt tesz a vadállományban. A vadállatok nekirohannak és a kerítés mindkét oldalán valóságos állatvágóhíd lesz. A sérült állatokat naponta össze kell gyűjteni. De mi lesz a sérült emberekkel? Az ő reményük a csípőfogó. A szakember szerint a lágyhuzalokból épített drótkerítés csípőfogóval könnyen kibontható.
Az eltűnt sorsok nyomában
Mintha kivesztek volna a prózából az emberi sorsok. Michel Foucault egyik tézise a jelenség okát világítja meg. „Vajon nem társadalmunk egyik alapvető vonása – írja – hogy a sors a hatalomhoz való viszonyban ölt testet, vagyis a vele való találkozásban, vagy az ellene folytatott harcban?” Manapság egyre több olyan új regényt vagy elbeszélést olvasok, amelyekben noha szenvednek az emberek, épp a foucault-i szempont hiányzik: a hatalom iránti viszony megjelenítése. E nélkül pedig nincsenek sorsok. A prózában lassan-lassan elmosódik a hatalommal való küzdelem. Legtöbbször a hatalom sem jeleníthető meg. A görög drámaírók gyakorta az isteni hatalommal is perlekedtek, nálunk viszont a kisistenek is ártatlanok. Flaubert – a tiszta irodalom művelője – az Érzelmek iskolájában sem restellte megnevezni az enyves kezű minisztereket. Nos, képzeljük el azt a szituációt, amikor hasonló mondat bukkan fel a vajdasági magyar prózában.
Durvuló közbeszéd
„Ma már, tíz év távlatából azt látjuk: mindaz, amit a magyar baloldal sajátosságának, genetikai hibából fakadó torzult karakterének gondoltunk, az valójában az európai baloldal karaktere” olvasom Kövér László házelnök egyik előadásának tézisét. A magyarországi közbeszéd mind durvább, amely begyűrűzik a vajdasági magyar közéletbe is. Vajdasági magyar politikusaink kezdenek „pesti dialektusban” nyilatkozni. Nem marad más hátra, mint a közszerepléstől való menekülés, miközben csendben regisztrálom a naplómban a hidegháborús szókincset, hogy maradjon némi nyoma, hogyan, milyen körülmények között éltünk.
Méltósággal és alázattal
„Milyen jó lenne ilyen méltósággal és alázattal végigélni az életet”. Albert Camus mondta ezt Fejtő Ferencnek az 1956-os magyar forradalmat kommentálva.
25 év után…
Felkapom a fejem, végre egy jó hír! A szerbiai képviselőházban a VMSZ képviselői módosító javaslatokat nyújtottak be, amely megvillantja a kisebbségek részére a részarányos foglalkoztatás kilátásait a közhivatalokban. Igaz, hogy erre egyelőre nem kerül(het) sor, eszerint egy majdani lehetőségről van szó. A végkifejletről jó esetben csak további törvények megfogalmazása, előterjesztése és elfogadása után kerül(het) sor. Kíváncsi vagyok, hogy mikor születnek olyan jogszabályok, amelyek szankcionálják azokat, akik kijátsszák a törvényeket. Egyelőre azonban arra biztat a pártlap, hogy örüljünk a lehetőségnek. Pásztor Bálint népképviselő szerint „a vajdasági magyar politikum 25 éves célkitűzése valósult meg”. Valójában azonban még nem valósult meg a nemes célkitűzés, de a 25 esztendő felemlegetése – gondolják – hatásos. Jellemző. Így kell mérnünk a vajdasági magyar politikum sikerét: negyed évszázadokban. Örömömben némi üröm is vegyül. Marad a kérdés: vajon mennyi időbe kerül, míg a részarányos foglalkoztatás valóság lesz?
Kivándorlók – bevándorlók
Nem most kezdődött és nem tudni, mikor lesz vége. Melegh Attila, a migrációval foglalkozó szociológus és közgazdász meglepő adattal rukkol ki. Az első világháborúig Európából kifelé vándorolt a népesség, olyannyira, hogy a 19. században 70 millióra teszik a kivándorlók számát. Ennyi európai telepedett le más földrészen. Egy részük telepes volt. „Ahová a telepesek mentek, ott általában kő kövön nem maradt. A telepesek mögött állt a hadsereg, és a telepesek szorították ki a helyi népességet minden szinten. Ez ott is jelentősen megbolygatta és szétzilálta az emberek közötti tradicionális viszonyokat. Ennek az iróniája, hogy ma itt Európában sírnak-rínak, hogy a bevándorlók idejönnek, és mit csinálnak. De kérdem én, az európai bevándorlók mit csináltak a gyarmatokon: csak felsorolásszerűen néhány tucatnyi népirtástól kezdve a teljes hatalomátvételig”, nyilatkozza Melegh Attila a kecskeméti Forrás idei, július-augusztusi számában. Hozzáteszi azt is, hogy mindez még ötven évvel ezelőtt is érzékelhető volt. Nem kívánom ezzel levenni a kérdést a napirendről, ellenkezőleg, meggyőződésem szerint európai drámáról van szó, és soha még nem volt nagyobb szükség az európai összetartásra, hogy a kontinens okosan, higgadtan és sikeresen védje meg az európai szellemiséget. Mélységesen aggódom az európai kultúráért, azokért az értékekért, amelyeket Európa nagy áldozatok árán teremtett meg. Azonban tegyük a kezünket a szívünkre, mi sem becsüljük eléggé ezeket az értékeket. Ide tartozik a szabadság, az emberi méltóság kérdése. Nem feledkezhetek meg arról sem, hogy mekkora kárt okozott Európának a nacionalizmus. Sok millió ember lelte halálát miatta. Gondolok, a koncentrációs táborokra, a tömegsírokra! Ha ezeket az értékeket jobban becsülnénk, akkor a migránskérdéssel is sikeresebben megbirkóznánk. A jelenlegi hisztéria egyik forrását éppen abban látom, hogy mi magunk nem hiszünk azokban az értékekben, amelyeket, úgymond, védeni akarunk. Az önbecsülés hiánya xenofóbiéhoz vezet.
A Tolvajok Völgye
Anikóval hétvégén kirándultunk a Kövesbe, amelyet hébe-korba eláraszt a Duna. Többször is ki kellene ide sétálni, állapítjuk meg, azonban személygépkocsi nélkül nem megy. Gyalogosan 16 kilométer oda-vissza. A takaros kis hétvégi házak mellett pompás presztízsvillák. A szerbiai szociális állapotok Duna menti tájba vésett kegyetlen látlelete e táj. Miről is szól manapság a Duna mente? Miről árulkodik a Fruska Gora? Manapság a tájleírás is szociális vitairat. A politikusok szociális retorikája halványul, a szociális különbségek viszont növekszenek. Így van a kisebbségben is. Egységes magyarságról beszélünk, miközben nem vesszük tudomásul, hogy növekszik a különbség a szegény és a gazdag magyarok között. Anikó az egyik irányba mutat, ott van a Tolvajok Völgye, így nevezik az újvidékiek az újgazdagok villanegyedét. Az állam egyre szegényebb, a gazdagok egyre gazdagabbak, az átlagpolgárnak nem marad más hátra, mint a szellemes megnevezés.
Oda-vissza?
Magyarországon életbe lépett a menedékjogi törvény, miszerint a hatóságoknak jogukba lesz visszatoloncolni a menekülteket abba az országba, amelyet a magyar állam biztonságosnak tart. A magyar állam szerint Szerbia biztonságos országnak számít. Ez esetben a menekültek tízezrei jutnak vissza Szerbiába, ami egyben azt is jelenti, hogy Észak-Bácskában egyre több migráns fog kilátástalan helyzetben várakozni. Ezek után vajon kiéleződik-e a helyzet?
Elpazarolt nemzedékek
A Slemil fattyúja avagy a balkáni szépség című regényemben egy mellékszereplő mondja ki az egyik meghatározó mondatot a negyvenes években születettekről. Elpazarolt nemzedék, jelenti ki. Nem panaszkodik, nem vádol senkit. Jól tudja, hogy az alternatíva nélküli kor gyermeke volt, gyermekkorát, ifjúkorát ez határozta meg. Egy bizonyos idő távlatából úgy vélem, hogy ez a kor azokat is elpazarolta, akiket magához ölelt, akik hűségesen, sokszor vakon szolgálták a rendszert. A történelem menetébe nem szóltak bele, apró, jelentéktelen munkát végeztek, a szocializmusnak nem a megálmodói, hanem a „menedzserei” voltak. A nagyobb haszon reményében hagyták olyan gyorsan cserben. Azok viszont, akik alternatívát kerestek, tévelygésre és kudarcra voltak ítélve. Majdnem lehetetlen volt kivergődni ebből a csapdából. A szocializmus összeroppant, nem a köznép, hanem a vezetői árulták el, akik voltak olyan találékonyak, hogy rögvest megteremtették az alternatíváját. A vadkapitalizmust ugyanis nem a „tömegek” harcolták ki, hanem az osztályuralomra törő értelmiségiek. Azok a menedzserek, akik tegnap hűségesen szolgálták az egypártrendszert, manapság a szabad piac elkötelezettjei. Lelkük mélyén azonban az egypártrendszerű „szabad piacról” álmodoznak. Közben azt veszem észre, hogy a fiatalok, akik alternatívát keresnek, ugyanabban a csapdahelyzetben hánykolódnak, mint az elpazarolt nemzedék tagjai, vagyis a nagyapáik. Kiutat keresnek.
