2026. augusztus 22. szombat
A barátaim sorra távoznak az élők sorából. Akiket még becsülök, azokat már nem ismerem személyesen, ők sem ismernek engem. Vágvölgyi András nemzedéki remetének nevezett. Lehet, hogy az lett belőlem.
Immár egy éve üres a belgrádi a Köztársaság térre néző belgrádi Nemzeti Színház erkélye. Ritkán fordultam meg azon az erkélyen, a hetvenes években, és a nyolcvanas évek elején a Politika állandó színikritikusaként inkább az Atelje 212-be és a Jugoszláv Drámai Szinházba. A Nemzeti Színház előadásairól kritikustársam Jovan Ćirilov írta a kritikákat. Először Slobodan Šnajder Sinkó Ervinről szóló drámájának bemutatója után léptem ki arra az erkélyre, hogy elt0ltsek egy kis időt a bemutató utáni fogadáson. AűSzámomra a legemlékezetesebb jelenet mégis a Milošević ellen zajló belgrádi nagy tüntetés maradt meg bennem, amelyről a jeles szerb író Borislav Mihajlović – Mihiz szólt a százazeres tüntetőtáborhoz. Estére harckocsik vonultak végig Belgrád főutcáján. Milošević mozgósította a hadsereget. Az erkély azonban továbbra is nyugtalan maradt. Éppen tíz éve annak, hogy Miodrag Majić, a belgrádi fellebbviteli bíróság bírójával, Dušan Petričić karikaturistával, valamint Dušan Teodorović akadémikussal együtt kiérdemeltem a Hivatás Lovagja elnevezésű díjat. Belgrádban vettem át a Nemzeti Színház nagy színháztermében telt ház előtt. Amikor észrevettem, hogy mennyien jöttek össze, eléggé meglepődtem A megjelentek között volt Dušan Mijac, színházi rendező és és régi barátom Filip David iró is. Mijaćtyal a Sterija Játékokon szoktunk rendszeresen találkozni, ilyenkor kissé félrevonultunk és elbeszélgettünk. Sosem vidáman. Mijaćban erős volt a nemzeti érzés, de a kilencvenes évek nacionalizmusa felháborította. Nem csak az eszmevilágát, hanem az ízlését is zavarta. Később elzárkózott a világtól, senkivel sem kívánt találkozni. Filip David a megvesztegethetetlen, csodálatra méltó következetes író, Danilo Kiš és Mirko Kovač legjobb barátja, kinek műveit nem becsüljük eléggé, mert mindig szerényen tartózkodóan viselkedett. Egyikük sincs már az élők sorában, sok barátommal együtt ők is búcsút vettek ettől a világtól. A barátaim sorra távoznak az élők sorából. Akiket még becsülök, azokat már nem ismerem személyesen, ők sem ismernek engem. Vágvölgyi András nemzedéki remetének nevezett. Lehet, hogy az lett belőlem.