2026. április 28., kedd
Nehogy az utókor úgy emlékezzenek ezekre az időkre, hogy kihaltak a magyarok, miközben a vezetők sokkmillió euróval rendelkeztek
A vajdasági magyarság ezekben az évtizedekben drámai időket él át. Nem a hatalmi harc jelenleg a legfontosabb, hanem a politikai elit őszinte szembesülése, a helyzete, a tragikus folyamat erőteljes mérséklése, amit csak a demokratikus megújulás, az új erők bevonása, a fiatal nemzedék bizalmának visszanyerése tesz lehetővé. Ezt nem gyógyítják a rutinos politikai közhelyek hosszadalmas ismételgetése. Ebben a drámai helyzetben rendkívül ártalmas és baljóslatú a politikai közhelyek mögé bújni. A demokratikus magyarság érdekében kell gondolkodnunk, nem a VMSZ ellen vagy érdekében. A félelmetes, európai rekordot kitevő elvándorlás arról szól, hogy a bizalom megrendült. A bizalom visszanyerése rendkívül fontos és főleg a fiatal nemzedék elvándorlása fájdalmas. A két népszámlálás között (2011-2021) mintegy 30 százalékkal csökkent a magyarság lélekszáma. Legfőképpen a fiatalok távoztak. A családok többségének gyermekei már odakinn, miközben a VMSZ megelégszik azzal, hogy a fodrásznők adóforintjából fizetett tiszteletdíj fejében az óvónő a szülőkkel és az óvodásokkal együtt dalikázza a ringatót. Az elvándorlási adat azért is megdöbbentő, mert az említett időszakban Szerbiai lakossága 6,9 százalékkal csökkent. 30 százalék vagy 6,9 százalék? Ennek a különbségnek az ismeretében az ember ereiben megfagy a vér. Valóban mi lesz velünk? Ez idő szerint hivatalosan vagy 170 ezer magyar rendelkezik szerbiai állampolgársággal. Ide sorolhatók azok a kettős állampolgárok is, akik ideglenesen külföldön tartózkodnak. Ezek után nem merek gondolni a rezidensek lélekszámára. Nem merek gondolni az 2021 óta eltelt időkben történt fogyatkozásra. Még kevésbé merek gondolni a demográfusok jóslatára. Naplójegyzeteimben már sokszor fájdalommal állapítottam meg, hogy mindeközben a VMSz politikusai nem győzik dicsérni a sikereiket és azt állítják, hogy sosem volt ilyen jó dolguk a magyaroknak, mint mostanság. Olvasgatom a Prosperitati és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt csonka támogatási dokumentációját és kénytelen vagyok beismerni, hogy igaza van Magyar Péternek, aki szerint felül kell vizsgálni az eddigi támogatások tisztaságát, modelljét és eredményességét. Főleg az utóbbit, mert erről a Vajdaságban egy szó sem esik. A szlovákiai és a romániai kisebbségi vezetők, immár üdvözlők a sokkal transzparensibb, teljesítményalapú támogatáspolitikát úgy a Felvidéken, mint Erdélyben. A hangsúly a teljesítményalapún van, ami bizonyítható és érzékelhető lehet. Köztudott, hogy a támogatási politika a szülőföldön maradást szolgálja, a népességösszeírási adatok pedig arról szólnak, hogy bizony eddig nem nagy sikerrel. Nehogy az utókor úgy emlékezzenek ezekre az időkre, hogy kihaltak a magyarok, miközben a vezetők sokkmillió euróval rendelkeztek. Gurulnak a forintok, de a Vajdaságban a támogatások eredményét, sikerét nem mérlegelik. Az említett alapítványok támogatási adatait szemlélve nem a visszaéléseket tartom szem előtt, azt majd tíz évre visszamenőleg elvégzik az erre felhatalmazott szakemberek. Egyébként sem lehet semmit ellenőrizni, mert hiányzik a pontos tartalmi leírás, számos szervezetnek a honlapja sincs és sehol sem olvasható a benyújtott pályázatok részletes leírása, az sem, hogy mire, hogyan és milyen eredménnyel használták fel a rendelkezésükre bocsájtott összeget, tehát a transzparencia ki van zárva. A vajdasági polgárt e tekintetben kizárták. Egy honlapot nem nehéz elkészíteni, egy amatőr informatikus is megbirkózik vele. Engem sokkel inkább érdekelt a felkínált támogatási modell. Nem kaptam választ arra, hogy miért részesülnek támogatásban azok a szervezetek és intézmények, amelyeket teljes mértékben a szerb államnak kellene támogatni. Erre a kormánynak és a helyi önkormányzatoknak van, állítólag dicséretes programjuk. A kormány és az önkormányzatok támogatják a kisvállalkozókat, a kultúregyesületeket, a civil szervezeteket nem ellenzéki részét. Miért nem harcolja ki a ezeknek a támogatását a kormányban helyet foglaló VMSZ? Miért kelljen a szerb állam mulasztását a szolnoki fodrásznő vagy a ceglédi géplakatos adóforintjából pótolni? A kérdés azért tehető fel csodálkozva, mert a VMSZ állítása szerint a kormány teljesíti a feladatát. A magyarországi támogatásokat nem kell csökkenteni, hanem célszerűbben kell felhasználni, ugyanakkor a kormányzati bársonyszékekben ülő kisebbségi vezetők és a parlementi képviselők ne végre ébredjenek fel kormánypárti mámorukból és harcolják ki, hogy a kormány teljes mértékben teljesítse a kisebbségi kisvállalkozók, médiumok, az önkormányzatok pedig a kultúregyesületek iránti kötelességüket, hiszen erre van költségvetési alapja. Persze, vannak kérdések, amelyekre mind a mai napig nincs válasz. Magyar Péter feltette a kérdést, hogyan lehetséges, hogy a Pannon tévében miközben hevesen szurkoltak kizárólag Fidesznek, a legnagyobb ellenzéki párt nevét csak kétszer ejtették ki. Hasonló a helyzet a többi magyar közpénzekből támogatott közmédiával is. Ez a szörnyű egyoldalúság mély árkot teremtett a vajdasági és az anyaországi magyarok között. Ha igazat állít Pásztor Bálint, hogy a VMSZ nem avatkozott be a média politikájába, akkor miért nem vonja felelősségre Magyar Nemzeti Tanács az illető médiumok igazgatóit, főszerkesztőit, az alapvető demokratikus normák megszegése miatt. Főleg azért, hogy megnyugtassa az anyaországi adófizető polgárokat, de azért is, hogy tisztázza az egyszerű VMSZ-tagok becsületét.