Naplójegyzetek, fragmentumok
- március 4., csütörtök
Tegnap a Fidesz-frakció megelőzte a kizárást: kilépett az Európa Parlament néppárti frakciójából. Nem kárörvendek, de nem is ünneplek. Nem keresek igazolást, sem magyarázatot. Többé nem is a Fideszről van szó, hanem Magyarországról. A Fidesz arra az útra tért rá, amely nehéz nehéz leszállni. Nyilván a párt tagjai a nemzeti büszkeséget, a kritikusai pedig a nemzeti kudarcot emlegetik Én „csak” szerényen, magamba szállva elkerülhetetlennek neveznek, erős a gyökerei és a magyar társadalomban rejlenek. A „mai kocsmán”, akarom mondani a napi politikát túl azon töprengek, hogy ezek után mit gondolnak a nemzetben gondolkodó jobboldali magyar értelmiségi barátaim (igen vannak ilyenek is), aki tanulmányozták például Dosztojevszkijt. Lehet, hogy kedvelik a Fideszt, lehet, hogy elutasítják, ebben a kontextusban ez mellékes, de feltételezem, hogy felmerül bennük a kérdés: létezik-e magyar konzervatívizmus? Konzervatívok vannak, de konzervativizmus nincs. A rendszerváltás után nem sikerült megalapozni, annak mind, hogy léteznek a nyugati „civilizáció imperializmusa” (a fiatal Thomas Mann szintagmája) ellenében gondolkodó magyar konzervatívok. Őket hagyta cserben a Fidesz. Hívószavak érkeznek innen is, onnan is. Az Identitás és Demokrácia frakció képviselője Jörg Meuthen, Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt társelnöke bejelentette, hogy szívesen látnák a Fideszt az ID-ban. Szerinte a Fidesz közelebb áll az ID-hez, mint a jobbközép pártokhoz, ez kiderül olyan érzékeny kérdésekben, mint a migráció, a nemzeti szuverenitás és az az identitás. Eddig is a Fidesz az „EPP fügefalevele volt”, állítja Jörg Meuthen. Igy csábítanak az európai szélsőjobbosok, a Fidesz a senkiföldjén vívja a harcát.