Hontalan lokálpatrióta”
Az elsorvadó Újvidék, a sikeres kisebbségi vezetők és a fogyatkozó magyarok Végel László fájdalmas naplójában.
Shutterstock
Újvidéki napló, 1991-2020 – olvashatjuk az alcímben. S noha a kötet kronológiájában 1992 után mindjárt 2000 következik, azaz kimarad hét teljes év, a bejegyzések időintervallumában így is igen tekintélyes. A délszláv háború kezdetétől, a rémségek nyitányától, a pandémia szerbiai enyhüléséig. Ami viszont – minimumis egyidejűen – nem szerepel: Jugoszlávia teljes széthullásának folyamata, a koszovói háború, Szerbia NATO-bombázása (1999). Igaz, a későbbi bejegyzések rendszeresen visszautalnak a kihagyott periódus fejleményeire. Amúgy pedig tudjuk: vannak olyan történelmi helyzetek, amelyekben egy eleve nagyon sérülékeny pozíciójú kisebbségi író egyszerűen képtelen jól szólni. A mű egyik uralkodó témája, összhangban az alcímmel, maga a város: Újvidék, avagy Neusatz, Novi Sad. Mária Teréziánál: Neoplanta. Végel László feljegyzéseiben, műveiben ez a hely kiemelt szerepű, mint – mondjuk – Márainál Kassa, Claudio Magrisnál Trieszt: viszonyítási pont, mérték, saját mikrokozmosz. De a legjobb persze, otthon, az hely, ahol, mint többször megjegyzi, pontosan érti a szemvillanások jelentését, ahol a tereken régi ismerősök a gesztenyefák, ahol a szüntelen átkeresztelt utcák régebbi neveire is pontosan emlékezik. S ahová az életmű kulcsmotívumai kötődnek. A lokálpatrióta elköteleződés teszi igazán fájdalmassá a naplóbejegyzésekből kirajzolódó – irreverzibilis – folyamatot: Újvidék hajdani virágzó, izgalmas, multikulturális városból mindinkább monolit szerb településsé válik, ami egykoron az Osztrák–Magyar Monarchia összetett szellemiségű peremvidéke volt, mára az ország része egy délszláv. Régebben a város neve, a szerző emlékei szerint, legalább három nyelven szerepelt a képeslapokon, ezekből mindössze Novi Sad maradt. Déli szomszédunk nacionalistái igazán megfelelők a sokszínűség barátainak. Torokszorítóan utal erre a naplóban, hogy sikerüljön a magyarság már hosszú évtizedekkel ezelőtt igyekezett szembenézni az újvidéki vérengzés rémtettével (Cseres Tibor: Hideg napok), az ártatlan magyarok sokaságát meggyilkoló bosszút máig hallgatási. A multikulturalizmus emlékeit pedig leginkább a városi temető sírköveinek német és magyar felirata őrzi. A szerzőtől mélyen idegen ugyan a hagyományos magyar panaszkultúra, az olvasó azonban a szöveg finom jelzései nyomán pontosan érzi, hogy a kisebbségi sors nem túl vidám. Persze, soha, sehol sem az, de kiváltképp csüggesztő, ha a minoritást már-már az eltűnés fenyegeti. A napló részletei egyre szembeszökőbben tanúsítják, hogy a kisebbség fokozatos térvesztése, a fórumok csökkenését, a közösségek zsugorodása növeli a magánosságot, az elhagyatottságot. Erre utal a mélyen rezignált Mikes Kelemen-idézet is: „Már most egyedül maradtam a bujdosók közül”. De 1999-ben, amikor – Koszovó miatt – a NATO gépei bombázták Szerbiát, s aki tehette, menekülőre fogta, Végel László tudatosan a maradás mellett döntött: „Sem előtte, sem utána nem éreztem jobban, hogy ehhez a közösséghez tartozom. vagyunk én, aki egy életen át Európáról álmodoztam, a modern európai kultúra fogalmaiban gondolkodtam, a Mediterráneum után sóvárogtam, ellenkeztem azokkal, akik a budai villák langymelegében a helyes nemzettudatról okoskodva többek között engem is kioktattak.” Naplójában a szerző példásan tapintatos: kortársainkról vagy jót ír, vagy értéksemleges tényeket közöl. A főhivatású magyarokról, a kisebbségi politikusokról azonban egy jó szava sincs. „Minnél sikeresebbek a kisebbségi vezetők, annál inkább fogyatkoznak a magyarok” – írja a gúnyosan. Végel László írásában talán az a legszomorúbb, hogy fordulatai folyamatosan érzékeltetik: nem volt végzetszerű a város egykor oly eleven multikulturális jellegének, adottságainak – unikális értékeinek – elsorvadása. Trieszt féltve őrzött sokszínűségének útja lehetőségként Újvidék előtt is nyitva állt. Nem élt vele – a kínálkozó esély eljátszása a napló tanúsága szerint az ottani többségi és kisebbségi társadalom együttes felelőssége. Csóri vajda (Arany: A nagyidai cigányok) népéhez tartozunk valamennyien. „Minnél sikeresebbek a kisebbségi vezetők, annál inkább fogyatkoznak a magyarok” – írja a gúnyosan. Végel László írásában talán az a legszomorúbb, hogy fordulatai folyamatosan érzékeltetik: nem volt végzetszerű a város egykor oly eleven multikulturális jellegének, adottságainak – unikális értékeinek – elsorvadása. Trieszt féltve őrzött sokszínűségének útja lehetőségként Újvidék előtt is nyitva állt. Nem élt vele – a kínálkozó esély eljátszása a napló tanúsága szerint az ottani többségi és kisebbségi társadalom együttes felelőssége. Csóri vajda (Arany: A nagyidai cigányok) népéhez tartozunk valamennyien. „Minnél sikeresebbek a kisebbségi vezetők, annál inkább fogyatkoznak a magyarok” – írja a gúnyosan. Végel László írásában talán az a legszomorúbb, hogy fordulatai folyamatosan érzékeltetik: nem volt végzetszerű a város egykor oly eleven multikulturális jellegének, adottságainak – unikális értékeinek – elsorvadása. Trieszt féltve őrzött sokszínűségének útja lehetőségként Újvidék előtt is nyitva állt. Nem élt vele – a kínálkozó esély eljátszása a napló tanúsága szerint az ottani többségi és kisebbségi társadalom együttes felelőssége. Csóri vajda (Arany: A nagyidai cigányok) népéhez tartozunk valamennyien. Unikális értékeinek – elsorvadása. Trieszt féltve őrzött sokszínűségének útja lehetőségként Újvidék előtt is nyitva állt. Nem élt vele – a kínálkozó esély eljátszása a napló tanúsága szerint az ottani többségi és kisebbségi társadalom együttes felelőssége. Csóri vajda (Arany: A nagyidai cigányok) népéhez tartozunk valamennyien. Unikális értékeinek – elsorvadása. Trieszt féltve őrzött sokszínűségének útja lehetőségként Újvidék előtt is nyitva állt. Nem élt vele – a kínálkozó esély eljátszása a napló tanúsága szerint az ottani többségi és kisebbségi társadalom együttes felelőssége. Csóri vajda (Arany: A nagyidai cigányok) népéhez tartozunk valamennyien.Infó: Végel László: Peremvidéki palackposta Noran Libro, 2021