Süge Matyi kitanulta a cukrászmesterséget, lerakta a mestervizsgát, a nagybácsikája pedig osztrák munkavállalási engedélyt szerzett neki. Felvirradt a nagy nap!Amikor Újvidékről Pestre utazik, ahol találkozik a menő, balkáni ínyencségeket árusító cukrászdatulajdonos nagybácsival, aki kiviszi Bécsbe.
Mindhiába toporgott poggyászaival a megállóban, a busz csak nem érkezett meg. A járókelők közül valaki odavetette: nem közlekednek a buszok, mert a városközpontban demonstrálnak.
Miért tüntetnek már megint, bosszankodott egy csinos hölgy. Azért, mert nem adják Koszovót, mert igazi hazafiak, fortyant fel egy fiatalember. Vagy talán, ön asszonyom, a patrióták ellen ágál, kötözködött egy nemzeti színű zászlót szorongató férfi. Nem, dehogyis, tiltakozott a hölgy, én is hazafi vagyok, csak éppenséggel nincs pénzem taxira. Egy rendes hazafinak dagadt az erszénye. Csak a proliké üres, de a prolik hazátlanak. Asszonyom, nem olvasta Marxot? – vágott közbe egy jól öltözött öregúr. A hölgy a szívéhez kapott. Még hogy Marxot? Kikérem magamnak.
Taxi, villant meg Matyi fejében, nem maradt más lehetőségem, különben lekésem az induló vonatot. Nagy kínnal leállított egy taxit. Hova utazik? Pestre? Nagyon jó, ott most nagy cécó van; fontolja meg, kedvező áron vásárolhat nálam egy príma Kalasnyikovot. Nem, nem, dadogta Matyi, egyébként is átutazóban leszek csak Pesten.
Matyi a vonatban a mézes-mákos balkáni tortáról álmodozott, merengéséből egy csoport fiatal zökkentette ki, akik – miután átlépték a szerb-magyar határt – zászlót bontottak, és kórusban kiabálták: Vesszen Trianon!
A balkáni szerelvény vagy két órás késéssel futott be a Keletibe. Matyi az órájára pillantott, bácsika már várja a Peregrinus szállodában. Azt sem tudja, hol van. Csak a taxi mentheti meg.
Nincs elég taxi, mert a tüntetőket szállítjuk, várni kell, közölte egy taxisofőr. Végre, csurran-cseppen valami nekünk is. Ha az urak tüntetnek, akkor a taxisok jól járnak. Látom, sietős a dolga, Ön is oda tart, ugyebár?
Hát nem éppen oda, válaszolta Matyi. Messziről jöttem, messzire megyek, tette hozzá óvatosan.
És hová való a fiatalúr, érdeklődött a taxis. Újvidéki, válaszolta szorongva Matyi. Éppen jókor jött, na, üljön be, elviszem a Peregrinusig. Úgy hallottam, hogy a Balkánon olcsók a Kalasnyikovok. Nem tudna egyet leszállítani?
Nem, szabadkozott Matyi, nem foglalkozom ilyesmivel. Ugyan mi a foglalkozása, ha szabad kérdeznem, faggatta tovább. Cukrász vagyok, magyarázkodott Matyi. Kár, válaszolta a taxis, mert tetszik tudni, itt az a baj, hogy cukrász bőven van, de kevés a legény a gáton – kacsintott.
A nagybácsi már türelmetlenül várta. Estére indulunk Bécsbe, de előbb veszünk rétestésztát. Jegyezd meg öcsém, hogy a balkáni süteményekhez, főleg a baklavához, Pesten készítik a legjobb rétestésztát. Sebtében, a maroktelefonról taxit rendelt. Félúton, a nagybácsi a kereszteződés felé bökött. Nézd csak fiam, nem is tudtam, hogy karnevál van Pesten, kiáltotta. Ezek a hölgyek narancssárgába és fehérbe öltöztek, s hozzá még magyar zászlókat is lobogtatnak.
Nem karnevál ez uram, hanem tüntetés mormogta a taxis. Napok óta tart. Megbénítják a forgalmat. Kérem, kerülje ki őket, rendezkedett a nagybácsi, különben bezár a rétestésztásom. Miközben a taxis bosszankodva próbált utat törni a zabolálatlan tömegben, Matyi a hátsó ülésről, megszeppenve pislogott. Csak Kalasnyikovot ne kérjenek tőlem az urak és a hölgyek, bökte ki félénken.
A nagybácsi a homlokára csapott. Remek ötlet öcskös. Narancsszínű Kalasnyikov a balkáni mézes-mákos baklaván. A bécsiek legalább úgy szétkapkodják majd, mint a Sacher-tortát.
Magyar Hírlap, 2006. szeptember 28.