Naplójgyzetek, fragmentumok
- február 27., szombat
Đorđe Krajišnik, szarajevói író és kritikus, a régió irodalmának egyik legjobb ismerője, akinek az írásai egyaránt napvilágot látnak a belgrádi, szarajevói újságokban és folyóiratokban, regényeim kapcsán arra következtetésre jutott, hogy prózában a Neoplanta, avagy az Ígéret Földjében vagy a Balkáni szépség, avagy Slemil fattyújában, főképpen érzékelhető a Balkáni világ ábrázolásában nem a publicisztikus pro és kontra hangnem dominál, hanem feltárul a komplex balkáni térség a maga ellentmondásaival. Nem fátum, nem a Balkánfóbia, de nem is a Balkánfilia érdekel, hanem az történelem viharában vívódó emberi a sérülékeny identitás. Nem az érdekel, hogy az ember elveszti az árnyékát, hanem az, hogy az, hogy több árnyéka lesz. Az Én önönmagával vívódó zűrzavara. Tényleg, nem vonzott a hermetikus balkáni egzotikum, de fatális balsorsa sem. Ha jobban meggondolom, ez nem is az én érdemem, sokkal inkább a határhelyzetem „ajándéka”. A határhelyzetben jobban érződik az egyik vagy a másik világ „hullámcsapása”, amelyben (talán) jobban kirajzolódik az „abszurditás reménye”. A túléles esélye? A túlélő pascali fűszál a kidöntött fatörzsek tövében.