Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. április 24. péntek
Kora reggel A. M. hív telefonon, hogy közölje a hírt: az M1 tévé bejelentette, hogy a magyar kormány szájmaszkot ajándékozott a vajdasági magyaroknak. Azt kérdi, hogy lehetne hozzájutni? Tudom-e, hogy ki van megbízva maszkok szétosztásával? Fogalmam sincs válaszolom, ellenben a lakásunk közelében levő gyógyszertárban Anikó a minap vásárolt maszkot is meg kesztyűt is. A. M. nem nyugszik. Szerinte ebben a dologban valami nem stimmel. A VMSZ-re gyanakszik. Nyugodjon meg, csillapítom, ez a legkisebb baj. Fogalmam sincs arról, hogy létezik-e még a VMSZ. Lehet, hogy Szabadkán, Zentán igen, de Újvidéken nem érzem a jelenlétét. Legutóbb a Petar Karađorđević tíz méter szobrának leleplezéséről adott hírt magáról. Meg egy Vučić-mitingen, ahol – mint ahogy a Pink Tévé beszámolt róla – megjelentek az újvidéki magyar művelődési intézet igazgatói. Rendben van, gondolom és előveszem Kierkegaardot. ifjúságom filozófusát. A paradoxon a gondolkodás szenvedélye – írja a Filozófiai morzsákban és félreérthetetlenül leszögezi: „az a gondolkodó, aki paradoxon nélkül gondolkodik, hasonlatos a szenvedély nélküli szeretőhöz”. Saját szenvedélyem foglyaként, avagy puszta elfogultságból gyakran elkeserít, hogy újabban kiveszőfélben van a gondolkodás kockázatos szenvedélye. Eluralkodtak a minden nagyobb szenvedély nélküli, intelligens, művelt és elővigyázatos szeretők. Csak dicsérni tudom őket, ám sajnálom, hogy hiányzik belőlük a gondolat, amelyre feltették az életüket. Hiányzik a kockázat pátosza és a tévedés nagy kísértése.
Le-föl sétálok a lakásban, mert az utcára nem mehetek ki. Gyávaságból? Féltem az életemet? Nem, csak nem akarok felelőtlenül meghalni. Nem akarok ennek a háborúnak az önkéntese lenni. Este 10 óra körül Anikóval figyeljük az utcát, a kijárási tilalom miatt egy árva lelket se látunk, mindketten arra a következtetésre jutunk, hogy ilyenkor veszélyes kilépni és sétálni a baljós hangulatú sugárúton.