Naplójegyzetek, fragmentumok
- december 31., szombat.
Gyönyörű napsütéses délután. Rövid időre a közeli teraszon üldögélve bámulom a sétálókat. Úgy tűnik, az emberek boldogok. Anikó arról számol be, hogy a közeli gyógyszertárban délután négykor az alkalmazottak leeresztik a rolót és bensőségesen ünnepelnek. Egész éven át unottan szemlélték egymást, néhányan talán gáncsoskodtak is, de ezen a napon új szerepet játszanak. Ünneplünk, legalább néhány napig új szerepben tetszelgünk. Attól tartok azonban, hogy hogy ez a szerepjáték veszti bensőséges jellegét. A lakásommal szemben levő étteremben egész délután harsogott a turbófolk. Hiába csuktam be az ablakot, a zene egyre hangosabb. A szerepjáték egyre tolakodóbb. Elismerem, hogy életem legutóbbi évtizede ezzel szembesültem: hiába csuktam be az ablakot a turbófolk behallatszott, hiába vonultam vissza, csak néhányszor jelentem meg nyilvánosan, csupán a könyveim bemutatóján, mégis rám tört az új szellemi establishment időnkénti kínos szerepjátszása. Az elmúlt évtizedekben tudomásul vettem, megszűnt a lázadás és bekövetkezett a beolvadás, a belenyugvás kora. Az is a „diktátorra” panaszkodik, aki hűségesen szolgálja. Ritkul körülöttünk a levegő, emlékeztet Anikó. Arra gondolok, hogy az elmúlt egy-két évben sok közeli barátom halálozott el. Egyre inkább elmagányosodom. Nem a magány kínoz, hiszen ezt én választottam, hanem a szellemi vákuum. Nem születnek új értékrendek, nem terjednek új eszmék, amelyek megbotránkoztatják a konformista tömegeket. Nincsenek új megbotránkoztatók. Új eszmék nélkül zajlanak a vidékies csetepaték, a kisszerű torzsalkodások. A közéleti tisztségeket közel három évtizede új nemzedékek gyakorolják, amelyek nem vetettek számot azzal, hogy hova vezetett az út, amelyre ráléptek vagy rákényszerültek. Nem osztom Bret Easton Ellis amerikai író véleményét, miszerint beszari posztmodern nemzedék vette át a hatalmat. Az új konformizmus gyökerei mélyebbek. Nem csupán személyes magatartásról van szó, hiszen ennek sokkal szélesebb háttere van. A totalitarizmus is új arculatot vett fel, demokratikus mezben tetszeleg, úgy a konformizmus is átalakult, rutinosan felhasználja a puha nonkonformista szlogeneket. Az új establishment ellenzéki tógában jár. Nincs nehéz dolga, az új bilincsek nem csörögnek, hiszen selyemszálakból szővik őket. Ezek a selyemszálak ismerhetők az új szellemiségben: kiveszett a koreszmékkel való drámai vívódás. Ezeket olvasva arra gondolok, hogy kivesztek a koreszmékkel élő és azokkal vívódó emberi sorsok. Vagy szubverzív koreszmék sincsenek?