Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. december 20., vasárnap
A kilencvenes években nagyobb figyelemmel követtem Olja Bečković politikai beszélgetőműsorát a Vasárnapi impressziót, mint manapság, amikor újra alaposan felbosszantja a politikai elitet. Úgy látszik, megint ellenséges szándékú műsornak számít, ami arra figyelmeztet, hogy nem sokat változott az ország politikai légköre. Ezúttal az ellenzéki összefogás nehézségeiről cseréltek eszmét. Napirendre kerültek azok a politikai pártok és személyek, akik ugyan mímelik az ellenzékiséget, sokszor oda is mondogatnak Vučićnak, de még keményebben csepülik az ellenzéket. A beszélgetésben az a vélekedés kerekedett felül, hogy a hatalom láthatatlan holdudvarában elhelyezkedő eszmékre nem lehet, és nem szabad többé támaszkodni. Nagyon érdekes, hogy Vučić rendszerében ez a holdudvari ellenzékiség sokkal tömegesebb és elfogadottabb, mint Milošević idejében. Bizonyára van ennek is magyarázata, ha más nem akkor az, hogy Vučić tanult a múltból. Előszeretettel fogadja a „megtérő fiúkat”, gondolok itt Vesićre és a többi „megtérő demokratára”. Fejcsóválva, ám joviálisan kezeli azokat a széplelkeket, akik irreális célokat hirdetnek, de nem tesznek érte semmit. Hogy mi a különbség az ellenzéki és az „ellenzéki” között, az legjobban a Vučić dicsőségét hirdető bulvársajtóból derül ki. Vannak olyan „heves” rendszerbírálók, akiken ez a bulvársajtó vagy a pártsajtó egy sebet sem ejt. A vitaműsorban természetesen szóba került a szerbiai ellenzéki pártok állapota. Igaz manapság divatban van az ellenzéket csepülni, de azt hiszem, erre van még idő. Nem rúgok azokba, akiket rendszeresen rugdosnak, vagy fekete listára helyeznek. Majd ha hatalomra kerülnek…