Az autonómia szimulálása
2012. július
A jövő múltja
Az előző kormány tartózkodóvá tett, habár néhány alapeszme, mint például a modernizációs gondolat, vagy pedig az európai irányultság elnyerte a tetszésemet. A gyakorlat azonban mégsem volt összhangban az alapelvekkel. Attól tartok, hogy azok az értékek, amelyeket az előző kompromisszumokkal terhelt kormány aggodalomból vagy óvatosságból nem valósított meg, azt az új kormány meggyőződésből startban elutasítja. Gyanítom, hogy azok a szólamok, amelyeket az előző kormányzat „szemérmesen” suba alatt vallott, az új kormány vezényszava lesz.
És hol maradt a tanári becsület?
Aztán ráklépésben beoson a csend. Az újvidéki Jogi Karon történtek hasonlóképp zárul, mint a többi eset. Nincs új a nap alatt – a közeljövőben nincs kilátásban – a múlt ismétli önmagát. A következmények rendre elmaradoznak. Bizarr, hogy a Jogi Kar tanárai sem méltóztatnak nyilvánosan nemtetszésüknek hangot adni, pedig ők lennének a legilletékesebbek ebben a kényes ügyben. A televízió bemutatott egy mondhatnánk „harcias nyilatkozót”, aki kijelentette, hogy nagyon meglepődött. Ennyi! Egyelőre csak az a biztos, hogy az egész esetnek a felvételező diákság látja a kárát.
A magyar titkosszolgálatok az Új Symposionról
Fellapozom Szőnyei Tamás Titkos írás c. könyvét, amely feltárja a magyar állambiztonsági szolgálat és az irodalmi élet sokáig rejtegetett, titkos eseteit. Szorgalmasak voltak a fiúk. Szinte magától értetődő, hogy az Új Symposion és annak néhány szerkesztője is a megfigyeltek közé tartozott. A biztonsági szolgálat emberei kimerítő elemzést végeztek a szerkesztéspolitikáról, miután megállapították, hogy a folyóirat gyanús kapcsolatokat ápol a magyar ellenzékkel, továbbá ellenkezik a Jugoszláv Kommunista Szövetség elveivel, ugyanakkor a hamis avantgárdot képviseli, stb., stb. A vádak köztudottak, hisz annak idején megjelentek a vajdmagyar sajtóban is. Ördöngös összhang, bizonyára véletlen! Egyik-másik fogalom azonban „átalakuláson” esett át, vagy értelmezését embere válogatja. Ugyanis azok, akik a hatvanas években, valamint az utána következő időszakban sőt, még 1983-ban is azt állították, hogy a folyóirat a JKSZ politikája ellen van, nagy hirtelenjében fordítottak egyet a köpenyegen, és mostanság hittel vallják, hogy nem az Új Symposion, hanem személyesen ők voltak a JKSZ politikája ellen. Tudathasadás vagy szklerózis?
Jönnek az oroszok
Nem a kommunizmust hozzák majd, hanem a kapitalizmus legdurvább formáját. Ezt sokan nemzeti érdeknek, a nemzeti érzület legnemesebb megnyilvánulásának tartják.
Feledésbe merült-e Márai?
A nemzetközi sajtó egyre többet cikkezik a magyarországi Horthy-kultuszról, mire a magyar kormánypárt hívei váltig állitják, hogy ilyesmi nincs, pusztán a nemzetközi baloldal esküdött össze Magyarország ellen. A téma beszivárgott a szerbiai sajtóba is. Nyilvánvaló, hogy az újvidéki szerb értelmiségieket mélyen érinti főleg azokat, akik idehaza Draža Mihailović rehabilitációja ellen tiltakoznak. Azért is, mert Újvidéken játszódtak le a „hideg napok”. És ebben a helyzetben a Horthy-kérdés felidézi családom történetét, személyes gyerekkori és ifjúkori emlékeimet. Igaz, hogy a szüleim is, akárcsak rokonságom, illetve az utcabeliek reménykedve fogadták Horthy bevonuló honvédjeit. A királyi Jugoszláviában ugyanis nemzeti jogaikat alaposan megnyirbálták, az itteni magyarság még a földosztásból is kimaradt. Tömegesen kerültek cselédsorsba, jórészt napszámos-kisebbség lett a magyar. Helyzetük jobbra fordulásában biztak. Röpke egy év elmúltával reményeiket beárnyékolta a bevonulók viselkedése. A pesti urak harsány nemzeti jelszavakat harsogtak, és legfeljebb a helyi magyar urakkal bratyiztak. Tetten érhető volt az a neobarokk álmagyarság, amelyről Szekfű Gyulától Márai Sándorig sokan írtak és amely manapság is időről-időre felbukkan. Küldte Horthy a Délvidékre az úrhatnám Magyarországot. Most ismerem csak fel, hogy tapasztalataik mennyire összhangban vannak Márai észrevételeivel, aki szerint a magyarok akkor vesztették el véglegesen Kassát, amikor bevonult ez az úrhatnám Magyarország és a kassai magyarok visszasírták a cseheket. Személyesen nem tapasztaltam mindezt, ellenben szembesültem a másik doktrínával, amely Horthyt szőröstül-bőröstül fasisztának mutatta be, aki miatt szégyenkeznünk kell nekünk, magyaroknak. Ebben a környezetben az újvidéki hideg napok jelentették a Horthy rendszer paradigmáját. Ezt tanultam az iskolában, ezt olvastam az újságokban, ezt hallottam a közéletben. A hideg napok természetesen egyetlen szóval sem igazolható szörnyűséges, rettenetes és kegyetlen tett volt. Amiért 44-ben ártatlan magyarok lakoltak. Az úrhatnám magyarok, elsőnek menekültek el bűneik elől, és magukra hagyták az ártatlan magyarokat, akiket 1944 őszén meghurcoltak, főbe lőttek, tömegsírba vetettek. A nincstelenek fizették meg az úrhatnám magyarkodók vétkét. Vajon az úri osztály visszasiratói gondoltak-e a bácskai tömegsírokra, amelyeket persze, nem lehet a „hideg napokkal” igazolni, gondolnak-e arra, hogy felmenőik milyen gyáván hagyták el a bűnhelyet, hogy mások lakoljanak helyettük? És maradt utánuk sok minden. A szégyen, a stigma, az igazságkeresés göcsörtös útja. Nyilvánvaló, hogy Horthyról árnyaltabb képet kell kialakítani, valahogy úgy, ahogy ezt Romsics Ignác teszi, (érdekes lenne egyik-másik tanulmányát szerb nyelvre lefordítani) hiszen Horthyt tényleg nem állították a nürnbergi bíróság elé háborús bűnök miatt, de azért azt is tudnunk kell, hogy morális felelősséggel tartozik az antiszemita törvényekért, hogy nem volt ereje szembeszállni az irredentista mozgalmakkal, amivel tragikus útra terelte Magyarországot. Márainak kell igazat adnom, aki a napi politika felett íróként nyilatkozott: „A Horthy-világ, a neobarokk úrhatnámság, ál-úriság. A faji származási előjogok cigányos fitogtatása. A vérszomjas kapzsiság. A „középosztály” magatartása. És ami utána következett. Magyarországon ma sem tudják sokan, hogy a „polgár” hivatás volt, a középosztály csak érdekszövetkezet.” (Márai Sándor: Napló, 1984-1989.)
A képviselők, mint tarka ikebanák
Megszólalt a szerbiai alkotmánybíróság és alkotmányellenesnek minősítette a Vajdaság illetékességéről szóló jogszabályok jelentős részét. Ezekben a hetekben jegyzeteltem arról, hogy rossz előérzeteim vannak Vajdaság autonómiájával kapcsolatosan. Kiderült, hogy igazam volt! Valójában nem is az alkotmánybíróság döntése a lényeges, mindössze egy jól időzített döntésről van szó az új kormány megalakulása előtt. Még csak nem is a kiváló időzítésű alkotmánybírák a fontosak. Sajnos, eddig sem volt meghatározó szerepük. Akkor lesznek lényegesek, ha jobban becsülik magukat, és nem időzítenek ilyen akkurátusan. Nem az alkotmánybíróság a kérdéses, ők tudják, miről illik és miről nem illik dönteni, hanem az alkotmány, amely magán viseli az Európa ellenes Koštunica és Šešelj szellemi bélyegét, amely előtt pragmatikus okokból térdet hajtott Boris Tadić is. Az alkotmányt amíg érvényben van, természetesen tiszteletben kell tartani, de nem hiszem, hogy túlságosan megtisztelő feladat alkotmánybírónak lenni, annak a jogszabálynak az érvényesítésében, amelynek egyik inspirátora Vojislav Šešelj. Betartjuk, mert muszáj, de lelkesedni és küzdeni érte nem muszáj. Ezzel az alkotmánnyal természetesen nem jutunk be az Európai Unióba, ezt nyilván tudja az EU-barátnak titulált új kormánykoalíció is. Ellenben, ne rohanjunk a rúd elé. A kormánykoalíció vezető politikusai nem emlegetik az alkotmánymódosítást, avagy az új alkotmányt. Milošević, meg utódai elégedetten dörzsölhetik a markukat. Persze vannak dolgok, amelyekről a vajdasági politikusoknak kell(ene) gondot viselni. Ki kell(ene) mondani végre már csak a miheztartás végett (is), hogy az autonómiának két nagyon fontos elve van. Az egyik a kultúra a másik a demokrácia. Ha ezzel minden rendben van, akkor mondhat az alkotmányvédő bíróság, amit akar, a morális igazság a jog fölé emelkedik. Sajnos, a kulturális értékeket Vajdaságban sem becsülik, a pártokráciát errefelé is nagyobb becsben tartjuk, ugyanúgy, mint az autonómia ellenzői. Ami röviden annyit jelent, hogy mi, itt a Vajdaságban nem méltányoljuk saját értékeinket. A demokratikus értékek lebecsülésében is majmoljuk a centralistákat. Vajdaságban ugyanolyan villámgyorsan leváltották a pártfőnököknek nem tetsző főszerkesztőket, mint Belgrádban a könyvtárigazgatókat. Ezért aztán mégsem lehet éppen mindig a dogmatikus, jakobinus beállítottságú centralistákat hibáztatni. A nemzeti jakobinizmus nem demokratikus, ám legyünk akkor mi demokraták. Be kellene látni végre, hogy az autonómia vagy demokratikus, vagy pedig fából vaskarika. Szóval, védeni kell az autonómiát, de vele együtt a demokratikus értékeket is. A kis feudális, pártokrata, helyi basákkal, örökös funkcionáriusokkal benépesített autonómia nem lehet vonzó, és nem is autonómia, csak a belgrádi és a vajdasági politikai elit ingatag alkuja, amit autonómiának becézünk. A jelenlegi helyzet komikus és abszurd. Az abszurdumot leíró drámaírók tollára való, hogy a tartományi képviselőház tagjainak egyik része azért vesz fel havonta csinos kis gázsit, hogy olyasmit műveljen, amit feleslegesnek tart. Ikebana, amiért komoly képviselői bért tesz zsebre. Ha olyan parlamentnek kívánnak a tagjai lenni, amely csak szimulálja a parlamenti hatásköröket, akkor az lenne a tisztességes, ha szimulált bankó lenne a fizetség.
Családi Kör, 2012. 07. 19.