Az abszurd nagykoalíció
2012. október
Az ezredforduló Voltaire-je
A Belgrád felé tartó autóbuszban hallgatom a híreket. Oliver Dulićot a leváltott kormány miniszterét ma hallgatják ki a szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészségen. A Kurir című bulvárlap már tudni véli, milyen terjedelmű börtönbüntetésre számíthat az ex-miniszter. A lap cinikusan megjegyzi, hogy még televíziókészülék is lesz Dulić cellájában. Más lapértesülés: Tomislav Nikolić Szerbia elnöke szerint nem volt genocídium Srebrenicában. Az autóbusz ide-oda kanyarog, az órámra pillantok, mások felelőtlensége miatt nem szeretnék lekésni Vojin Dimitrijević temetéséről. Végül mégiscsak sikerült korábban megérkezni. Végigsétálok a belgrádi újtemetőn, lerovom kegyeletemet Vojin Dimitrijević ravatala előtt, majd a részvétnyilvánítás után néhány szót váltok a családtagokkal. A ravatalozó előtt mind többen gyülekeznek, a bejáratnál már kígyózik a sor. Félre eső helyet keresek, amikor karon fog Predrag Koraksić – Corax, az ismert karikaturista és felesége. Corax a régi barát, a sorstárs, akinek munkái, tükörképei, évtizedek óta hajszálpontosan fejezik ki a szerbiai állapotokat. Majd Vesna Pesićtyel váltok néhány szót, aki a gyászbeszéd elmondására készül. Összejöttek az egyként gondolkodók a hűséges, jó barátok, némelyikükkel évek óta nem volt alkalmam találkozni. Valamennyien, Vojin elvesztésével kissé elárvultak, sőt elhangzik az is, hogy Vojin halálával egy korszak zárult le. Nagy ember – kis országban, méltatta Vesna Rakić – Vodenilić búcsúztatójában. A nemzetközi rangú tudóst, a nemzetközi közjog legjobb szerbiai szakértőjét soha sem választották meg a Szerb Tudományos Akadémia tagjává. Talán egyszer majd megvallják, hogy miért. Műveltsége, bölcsessége az ideális államelnököket idézte meg, miközben ő soha sem rendelkezett hatalommal, hanem – egynéhány vajdasági magyar politikus szavajárásával szólva – a „partról kiabált be”. Így, a „parton” fektette le az európai humanizmusra épülő szellemi alapokat, melyre egyszer majd a jobbik Szerbia építkezhet. Vojin Dimitrijević képviselte Szerbiában a hatalom nélküli tekintélyt. A „hatalmasok” részéről mellőzött embernek számított, akit a gondolkodó polgárok mélységesen tiszteltek. Aki az igazságot kutatja, írta egyszer Voltaire, kockáztatja az üldöztetést, majd feltette a nagy kérdést, ezek után, „gubbasszunk tétlenül a vaksötétben”? Esetleg gyújtsunk lángot, melynél az irigység és a rágalom is meggyújthatja mécsesét? Szerintem, az igazságnak nem szabad elrejtőznie e szörnyek láttán, miként a táplálkozástól sem szabad tartóztatni magunkat, attól való félelmünkben, hogy megmérgezhetnek.” Vojin Dimitrijević az ezredforduló szerb Voltaire-je volt, aki szívósan ragaszkodott a demokráciához, az emberi jogokhoz, az igazságossághoz, akkor is, amikor nagyon sokan, mondhatnám túl sokan, a fenn említett értékek lángjában, a demagógia és a populizmus mécsesét gyújtogatják.
Nem rokonszenves út, azonban legalább nem zsákutca
Svetlana Lukićtyal rögzítjük a szokásos beszélgetést a Pešćanik című rádióműsor részére. Az utóbbi években a Demokrata Párt volt a hatalmon, karöltve a szocialistákkal, és még néhány pártszervezettel. Most, a Szerb Haladó Párt áll a koalíció élén, ismét a szocialistákkal meg jó néhány kisebb párttal gyakorolja a hatalmat. Teljes a zűrzavar! Mi most az újszerű és mi a régi? A demokratákat teli szájjal ócsárolják azok, akik tegnap még szövetségeseik voltak. Kétségtelen, hogy végső ideje volt, hogy a Demokrata Párt ellenzékbe vonuljon, ahol vagy újjászületik, vagy marginalizálódik. Azonban ezt az ítéletet mégse ne a volt csatlósok mondják ki, mert visszatetsző. Egyszersmind nem megy! Az biztos, hogy a demokrata párt, nem teljesítette történelmi feladatát. A hatalom csapdájában élte át a hatalom rontását és kíváncsi vagyok, hogy a most felállt kormányzat, hogyan találja majd fel magát ebben a csapdahelyzetben. A kormány egy részének (felének) erről van némi tapasztalata, ugyebár, hisz még arra sem volt ideje, hogy kikecmeregjen a csapdából. Nem lesz könnyű! Merthogy nem csak kormányváltásra van szükség, hanem a rendszer radikális reformjára is. Immár tíz éve permanens átmeneti korszakban élünk, még a jobbulás is átmeneti jellegű volt. A kormányok toldoztak-foltoztak! Teljes bizonytalanság uralkodott el a gazdasági, a politikai, a kulturális életben, és szinte lehetetlen meghatározni, hogy mikor kezdődött a válság? Melyik kormány a felelős? Nem fontos ujjal mutogatni egymásra, azonban a romlás kiváltó okát, az ok okozati összefüggést fel kell tárni. Mindeddig, senkinek sem volt ereje, talán szándéka sem, a jövővel szembenézni. Talán menet közben mégiscsak megszületik az abszurdnak és lehetetlennek tűnő nagykoalíció? Nem rokonszenves változat, de legalább nem vezet zsákutcába.
Őszi csendélet
Az este láttam a Zmaj utca kövezetén az első, lehullt tölgyfaleveleket. A kávézó pincére egyre csak ismételgeti: „Záróra, záróra”. A vendégek kényszeredetten kászálódnak, mintha nem hinnék, hogy már így is túllépték a hivatalosan engedélyezett nyitvatartási időt, éjfél közeleg. Távoznak. Kiüresedik az sétálóutca. Néhány órával előbb, hirtelen jött vihar vonult végig a városon. Már nem esik, viszont egy újvidéki polgár az elnéptelenedett Zmaj utcán battyog, feje felett tartja az esernyőt, miközben fürkészve kémleli az eget. Közelebb lépek. Fején régimódi, nagykarimájú kalap, az esernyője is szokatlanul terebélyes. A régi újvidéki fotókon láttam ilyen méretű ernyőt. Biccentek. Végigmér, visszabiccent. Aztán elindulunk, ő az egyik irányba, én a másikba. A tekintetemmel követem. Szikár testtartással lépdel, amíg magasba emeli az esernyőjét, mintha védekezne. Beköszöntött az újvidéki ősz. Arra gondolok, hogy milyen mohón veti ránk majd magát a közelgő tél. És a közelmúlt! Most már kétségtelen, hogy hátrálunk, rövidesen a múltba érkezünk.. Felejtsük el a jövőképünket.
Brüsszel bizalmatlan
Érdeklődve olvasom a berlini Tageszeitung tudósítását Belgrádból. A lényeg főbb vonalakban: betiltották a melegfelvonulást, mert a szélsőjobb szervezettebben lép fel, mint a rendőrség – írja Sonja Vögel. A város egyre inkább felveszi a metropolis jelleget. Az ifjúság körében nem divat többé a turbó-folk. Ébredeznek az alternatív művészeti mozgalmak. Hihetetlen! A riport mintha igazolná mindazt, amit a minap Szabadkán a Napló-kör találkozóján fejtegettem. Aktuális politikusaink a régi gondokkal vívódnak, miközben a hétköznapi élet valahol máshol zajlik. Délután befut a hírt, miszerint Brüsszel hitetlenkedve fogadja a mézes-mázos szavakat. Az Európa Bizottság nem javasolja a szerbiai csatlakozási tárgyalás időpontjának Majd a jövőben… Bekövetkezett az, amiről naplóírás közben töprengtem, és amiről Szabadkán a Napló-körön beszéltem. Nem igyekszünk Európába! Sorjáznak a kritikus hangvételű brüsszeli megjegyzések: Koszóvó, Vajdaság, meleg felvonulás, korrupció…
Ne beszélj!
Mo Jen, kínai író nyerte az idei irodalmi Nobel Díjat. Műveit eddig még nem fordították magyarra. Szerbül olvasható a Nagy keblek és széles csípők című regénye. A falusi idill írója, olvasom az utalásokat a magyar honlapokon. Reggel átböngészem a világsajtót, ahol leg-leg jelzőkkel illetik: mint pl. világklasszis, az írott szó géniusza, Faulknerhez hasonlítják, Kína Kafkájának nevezik. A Mo Jen név felvett, jelentése: ne beszélj! Eredeti neve Kuan Moje. Az 57 éves Nobel díjas literátor volt tiltólistán is, napjainkban azonban elismert szerzőnek számít. Az író megszelídült, kevesebbet beszél, viszont többet ír. Megszelídült, megszelídítették. Nem ő az első, aki engedett a hatalom csábításának. A hivatalos Kína is ünnepli. Georg Dotzauer, Tagesspiegel szerkesztője szerint többé nem ellenzéki, viszont műveiben fellelhető a kritikai szellem. Érdemes eltöprengni azon a tényen, hogy az utóbbi években a Nobel bizottság, olyan prózaírókat jutalmaz, kiknek művei, erős társadalmi konnotációval rendelkeznek.
Jó viszony
Budapesten találkozott az elmúlt héten Orbán Viktor magyar kormányfő és Ivica Dačić szerb miniszterelnök. Dačić tájékoztatta Orbánt, hogy csökkent a magyarverések száma. Orbán viszont biztosította Dačićot, hogy Magyarország továbbra is erőteljesen támogatja Szerbia EU-s csatlakozását. A kedélyes hangnemű találkozón – a sajtóból ez olvasható ki – Orbán visszaemlékezett azokra az időkre, amikor a magyar állampolgárok Jugoszláviában, illetve Szerbiában jutottak hozzá a modern, divatos holmikhoz és találkoztak a nyugatias szellemmel meg életérzéssel.
Családi Kör, 2012. október 18.