Naplójegyzetek, fragmentumok
- március 8., hétfő
Egyre inkább nyomaszt a szorongás – ezúttal Kierkegaardtól kölcsönzöm a fogalmat – hogy legjobb szándékom ellenére egy életen át csak a rossz és a kevésbé rossz között választhatok. Nem a parlamenti választásokra gondolok, nem várok sokat a jövő évben sorra kerülő parlamenti választásoktól sem. Nem erre gondolok, hanem az alternatívába vetett reményeim haldoklására. A szocializmusban nem létezett alternatíva, csupán a rendszeren belüli értékrendekben lehetett gondolkodni. A marginalitás volt az egérút az Egyetlen Hatalomból, mint ahogy a Lemondás és megmaradás című esszékötetemben bevallottam. Manapság már egérút sincs, elrejtette az állami jászlak mellett gyártott szabadság látszata. Működik az alternatívaipar, szériában születnek újabbnál újabb elméletek. Az alternatívagyártás ipari tömegcikk lett. Időnként heves viták csapnak fel a gyárak „fehérgallérosai” között azokról eszmékről, amelyekre egyik fél sem teszi fel az életét. Ugyan miért tennék fel az életüket? Gyorsan el kell adni, először drágán, aztán akciós termékként a provinciában. Mindez oda vezet, hogy a lefitymált átlagpolgár nem kíván választani, még akkor sem, ha netán az alternatívák dzsungeljében esetleg fellelhető hitelt érdemlő elmélet. A kritikusan töprengő elmék gyanakodva felkapják a fejüket. EGYETLEN hiteles elmélet? Veszélyt szimatolnak, ettől az Új Egyetlentől is óvakodnak és így kezdődik a vitustáncuk. Bármit válasszanak, bűnösnek érzik magukat, s nem vigasztalja őket az sem, hogy a legnagyobb bűnösök azok, akik nem éreznek bűntudatot.