Naplójegyzetek, fragmentumok
- szeptember 2., péntek
Pár nappal ezelőtt írtam arról, hogy a legjelentősebb művek szerzői a helyi vagy a nemzeti életet európai távlatból ragadták meg. A helyi és a nemzeti vonatkozások európai kontextusban tárulnak fel, s csak abban tárulhatnak fel a maguk gazdagságában. Babitsra utaltam, aki szerint a kozmopolitának semmiképpen sem nevezhető Arany János is európai lelkületű volt. Ezzel az érzéssel olvasom Arany egyik emlékezetes versét, az Ősz és tavasz közöttet. Kétlem, hogy ez csak afféle zárt privát élmény lenne, sokkal inkább hajlamos vagyok arra, hogy a magyar forradalom leverése, az európai forradalmi idők alkonya utáni hangulat mélységesen drámai élménye. „Barátaim egyenkint elhagytak, / akikkel jót tettem, megtagadtak; / akiket szerettem, nem szeretnek, / akikért ragyogtam, eltemetnek.” Lehet, hogy a filológusok másképpen értelmezik, s nekik mindig igazuk van, én azonban ebben a kontextusban olvasom Arany versét, hiszen a vers születésekor köztiszteletnek örvendett, elismeréssel írtak, róla, kitüntették, megbecsülték, s bizonyára sok barátja és tisztelője akadt, de valami hiányzott: az élete végéig kisérő nagy emléke, a forradalmi idők. Egy másik versében írta is: „Hová lettél, hová levél / Oh lelkem ifjusága!” (Leteszem a lantot.) Bevallotta fájdalmát: „Álmaim is voltak, voltak… / Óh, én ifju álmaim! / Rég eltűntek, szétfoszoltak! (Visszatekintés). A verseket olvasva újra meg újra arra a következtetésre jutok, hogy minden jelentős műalkotásban jelenben van a kor jajszava, ellenmondása. Volt egyszer egy álom, szertefoszlottak az illúziók. Nem győzöm csodálkozni azokon az írókon, akiket nem sebzett meg a koruk, akiket nem mérgeztek és nem gyógyítottak az illúziók. Akik mindig olyan egyenes úton járnak, és tévedhetetlenül lépkednek előre, mint a diadaléhes politikusok. Csak bámulni tudom azokat az írókat, akik mindig egyenes és jól kikövezett úton jártak. Nem lettek saját illúziójuk áldozatai. Nem hagytak sebeket rajtuk koruk ellentmondásai. Nem ízlelték meg a kor mérgeit, hogy ellenállók legyenek velük szemben. Bölcsek maradnak, mert óvatosan elrejtőzködtek koruk szélviharra elől. Persze, vannak szélcsendes korok, de sajnos, nem születtem ilyen korban.