Naplójegyzetek, fragmentumok
- január 2., vasárnapAlighogy átgondoltam ezt a történetet, Anikó megmutatta Ágoston Vilmos feleségének Gabriellának a levelét. Ma reggel San Antonioban (Texas) elhunyt Ágoston Vilmos, erdélyi magyar író. Írói pályafutását börtönnel kezdte és a senkiföldjén fejezte be. Kevesen vették tudomásul, hogy a karakteres közéleti imaginációjó írót valójában kitaszították a közéletből. Lehet, hogy éppen azért, mert szigorú volt másokhoz, de főleg saját magához. Méltósága nem engedte, hogy tőkésítse szenvedéstörténetét, pedig a meghurcoltatásban neki aztán bőven volt része. Életrajzát olvasva, kénytelen vagyok elismerni, hogy Ceausescu rendszere tényleg létezett, nem afféle irodalmi kitalálmány. Letartóztatták, kizárták az egyetemről, újságot és folyóiratot szerkesztett, volt patkány- és rovarirtó segédmunkás és vállalti sofőr. 1986-ban áttelepül Magyarországra, ahol újabb kiábrándulás éri. Természetesen ott is elveszti munkahelyét, mert nem volt képes alkalmazkodni. Életének ez a szakasza jól példázza a kelet-közép-európai rendszerváltás szomorú történetét. Nyugdíjaztatása után 2014-ban követi a lányát és a feleségével együtt áttelepül Amerikába. A Texas állambeli San Antonioban sem találja helyét. Örök hontalan maradt. Először Budapesten találkoztunk, gyorsan megértettük egymást, Anikó még írásokat küldött a Respublika című rövid életű újságba, amelynek Ágoston Vilmos volt az egyik szerkesztője. Az újság megszűnt, de mi tartottuk a kapcsolatot. Amerikába kerülve felgyorsult a levélváltásunk. Anikónak és nekem irt több levelében leírja kálváriáját. Amerikában a trumpizmus várta be, szerencsére megérte annak bukását. Amerikában úgy távozott az élők sorából, mint Márai: szellemileg magányosan és elárultan. Utolsó levelét olvasgatom: „Se enni, se inni. Se írni”. A prózaíró Ágostonnal a Húzd a himnuszt, ne káromkodj című kisregényével találkoztam először. Naplójegyzetem tanúsága szerint a közösség nélkül maradásról szóló kisregény valóságos remekmű, amely a sok divatos regény között titokzatos módon elsikkadt. Nincs rá magyarázat. Tamás Gáspár Miklós telibe talált, amikor a következő megjegyzést tette: „Ágoston Vilmos írónak a viszonylagos ismeretlensége az állambiztonsági szolgálat posztumusz diadala”. Ágoston Vilmost a nyárspolgári ellenzéki szeretné mielőbb kitörülni emlékezetünkből. Hogy milyen a nyárspolgári ellenzékiség arra is Tamás Gáspár Miklós adta meg a legjobb választ. „A nyárspolgár gondolatmenete a következő: ha én, aki derék ember vagyok, s utálom a zsarnokságot, nem lázadok s nem keveredem bajba, akkor, hogy jön hozzá ő, hogy bajba keveredjék, mert lázadni mert mégis. Hisz én csak azért nem lázadok, mert lázadni lehetetlen. Ha pedig egyszer lázadni lehetetlen, akkor mit jelentsen az ő lázadása? Gyanús, nagyon gyanús.” Ma is tele vagyunk ilyen nyárspolgári ellenzékiekkel, akik „gyűlölik a zsarnokságot”.