A zűrzavar küszöbén

2013. április

Nagy hűhó semmiért

Egy német újságíró levélben értesít, hogy a közeljövőben Újvidékre látogat. Ivica Dačić kormányfő ugyanis a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújban kijelentette, hogy a szerbiai kisebbségvédelmi törvény Európa legliberálisabb törvénye. Nos, ezt szeretné látni. Megtapasztalni, hogyan működik a politikai diskurzuson túli hétköznapi életben. Nem lesz nehéz dolga, válaszolom, végigsétál Újvidék utcáin és minden világos lesz. De facto, de jure! Az interneten megtalálom az interjú szövegét. A szerb kormányelnök szerint, jogkörei sokkal nagyobbak, mint amit a szerb kormány követel a koszovói szerbek számára. Igaz, ezek a régiók nem etnikaiak, hanem területiek, de hagyjuk. Abban viszont teljesen igaza van Dačić kormányfőnek – dicséretes megállapítás! – miszerint, a régiók széles jogkörrel bírnak. Megjegyzem: sokkal szélesebbel, mint a Vajdaság esetében! Ha jól értem, akkor Dačić a széles jogkörű autonómiákat európai értéknek tartja sőt, pártfogolja! Akkor viszont nem értem, hogy miért nem azokat bírálja, akik meg akarják szüntetni Vajdaság szerény jogkörű autonómiáját (is). Semmi kedvem az egyik pártot bírálni, a másikat védelmezni. Ebben a történetben nem az autonómia ellenzői a legfontosabbak, hiszen ők holnap a szerb kormány ellen fognak tüntetni, amint az, Szerbia modernizálására szánja el magát. Szándékukat már jelezték a Koszovóról folytatott tárgyalássorozat folyamán, amikor Dačićot és Vučićot nemzetárulónak nevezték. Hasznosabb irodalmat nem tudnék javasolni a jobbközép kormánynak, mint Bulgakov Kutyaszív című kisregényét. Végül pedig ajánlom, legyenek bölcsek és olvassanak minél többet.

Kiterjesztés vagy zsugorítás?

Úgy hírlik, Szerbia Alkotmánybírósága felülvizsgálja a nemzeti tanácsokról szóló törvény egynéhány paragrafusának alkotmányosságát, ugyanakkor a kisebbségi politikusok sejtetik a tanácsok hatáskörének megnyirbálását. A sajtó megszellőztette az információt, miszerint az EBESZ védnöksége alatt, új kisebbségi törvény készül. A vajdasági magyarok drasztikus lélekszámcsökkenésének tudatában hiszem, hogy ez már  tényleg több a napi politikánál. Régebbi naplójegyzetem jut eszembe. Félek, hogy kiveszik a magyar mondat, írtam. Lehet, hogy magyarok még lesznek, csak nem lesz többé magyar mondat. Akarva-akaratlanul tehát újra napirendre kerül a kisebbségi autonómia ügye, csakhogy most az elmúlt évek félszeg megalkuvásainak terhével. Úgy tűnt ugyanis, hogy a jelenlegi kisebbségi vezérürük elégedettek a jelenlegi felemás autonómiával, legalábbis, senki sem lépett fel nyilvánosan jogkörének kibővítéséért. Majd egyszer javítunk rajta, sugallták, bizonyára bibliai mértékkel mérve az időt. Taktikus, megfontolt álláspont, ellenben elegendő-e? Volt-e róla szakmai vita, közvélemény-kutatás, komoly véleménycsere? Tudjuk-e, hogy a magyar közösség mit tart jónak és szükségét érzi-e a javítanivalónak. A jelenlegi nemzeti tanács nem követelt többet, sőt a hatalom úgy értelmezte, hogy beéri kevesebbel is. Reméltem, hogy a nemzeti tanács kezdeményezi a kisebbségi törvény módosítását, mégpedig akképp, hogy illetékességét kiterjeszti például, a munka világára (is). Egyik régi írásomban (Totalitárius örökség és a kisebbség jogai, Magyar Szemle, Budapest, 1992. 11.) midőn a jelenlegi autonómia pártiak egy része nem rokonszenvezett az autonómia eszméjével, kiálltam a mellette, hogy a néhai VMDK legnagyobb haditette az autonómia gondolata volt. Az egypártrendszerben ez kivitelezhetetlen volt, igaz, a Jugoszláv Kommunista Szövetség a párteliten belül kiépített egy kisebbségi struktúrát, tehát a politikai elit saját sorain belül megteremtette a pártcentralizmus alá vetett nemzeti alapú „munkamegosztást”. Ezt némi iróniával nevezhetném akár a nemzeti kulcsrendszerre épülő kisebbségi politikai elit „autonómiájának” is. Hogy milyen sikerrel működött, azt lehetetlen ad hoc megítélni. Össze kéne hasonlítani a tegnapi és mai oktatási mutatókat, a kisebbség gazdasági állapotát, a kulturális intézmények anyagi helyzetét, a médiapotenciált, legfőképpen pedig a lélekszám-csökkenési indexet. Egy biztos: az egypártrendszerben szóba sem kerülhetett a kisebbség politikai autonómiája, a többpártrendszerben viszont nélküle elképzelhetetlen a méltányos kisebbségi politika.

Súlyos vád!

A zűrzavar növekszik. Zorana Mihajlović miniszterasszony a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy Dušan Bajatović a Srbijagas igazgatója az elmúlt időszakban „rosszul dolgozott”. Még a laikusok is tudják, hogy a gázszolgáltató vállalat gondatlan munkája, végzetes hatással van a gazdaságra, a polgárok életszínvonalára. A vád súlyosnak hat. Nem vagyok illetékes megítélni, hogy kinek van igaza. Várom a kormány válaszát. A kormányfő hallgat, nem cáfolja a miniszter asszony állítását. Aztán, jól bevált recept szerint, marad minden a régiben. Úgy látszik, felelősségtudat nélküli ország lettünk.

A bunyevác magyarok

A minap Aleksandar Vučić, a kormány első alelnöke, nyilatkozott az ország baljóslatú gazdasági helyzetéről. Azt is megpendítette, hogy néhány hónap múlva, kérdésessé válik a nyugdíjak kifizetése. Kudarcba fulladtak a Koszovóról folyó tárgyalások. A kormányt azok ünnepelték, akik radikálisan ellenzik az EU csatlakozást. A belgrádi kormány folytatni szeretné a Koszovó tárgyalássorozatot, akár fájdalmas kompromisszumok árán is. Tehát, a legfájdalmasabb kérdésben is a dialógus pártján áll. Közben Újvidéken a köztársasági kormánypártok vajdasági vezetői tüntetést szerveztek a vajdasági kormány ellen, amelyet nem ezek a pártok alakítottak, mivel vajdasági szinten vereséget szenvedtek. Megszokott dolog a demokráciában. Angela Merkel pártja például vereséget szenvedett egynéhány tartományi választáson, ellenben senki sem gondolt arra, hogy ezért rendkívüli választásokat kell kiírni. Megmérettettek, tudomásul vették az eredményt. Az élet ettől még halad tovább, a következő megmérettetésig. Nem így felénk. Itt nincs dialógus, vagy ez, vagy az. Aki nincs velünk, az ellenünk, csattog a régi bolsevik jelszó. A tüntetéseket azért szervezték, mert a vajdasági kormány deklarációt szándékozik a parlament elé terjeszteni, amelyben követeli, hogy a szerbiai kormány teljesítse Vajdaság iránti alkotmányos kötelezettségét. Nézem a tüntetésekről készült felvételeket. Autóbuszok hosszú sora, és bizony akad köztük messzi városok regisztrációja. Furcsa öltözékű demonstrálók, a verőfényes napsütésben is subarát hordozó férfiak. Ilyen figurákat nem szoktam Újvidéken látni. Az egyik plakáton nagybetűkkel hirdette: Koszovó. Sehol az Európai Unió felirat. A demonstráló kormánypárti szónokokat támogatja az ellenzéki EU-ellenes Koštunica-párt valamint a szélsőjobb szervezetek is. Úgy látszik a Szerbiai Szocialista Párt és a Szerb Haladó Párt vajdasági képviselői, rejtett üzenetet küldtek Ivica Dačičnak és Aleksandar Vučićnak. A vajdasági kormányt nyilvánosan elítélő Informer napilap, kormánykörökre hivatkozva közzéteszi, hogy Putyin válaszút elé állította Szerbiát: vagy Oroszország, vagy Amerika. Ezzel cáfolja Ivica Dačić kormányelnök kijelentését, miszerint erről szó sem esett. Ki az őszinte, ki mond igazat, a kormánykörök vagy a kormányelnök? Miért nem tisztázzák, a kormányon belül? Ugyancsak az Informer figyelmezteti Ivica Dačić kormányelnököt, hisz ő is megszavazta a döntést, miszerint a Koszovóval folytatandó tárgyalások a továbbiakban ne az ENSZ, hanem az EU égisze alatt  folytatódjanak.  Egy másik nagy táblán ez olvasható: „Le a Vajdasággal!” A tüntetésen, üdvözölték, úgymond, a bunyevác magyarokat is. Aki ismeri Vajdaságot, tudja, hogy léteznek magyarok és léteznek bunyevácok, de nem léteznek bunyevác magyarok. A képzelet végtelen, ha kitaláltak vajdasági szeparatistákat, akkor miért ne találnának ki valami furcsa, hibrid új nemzetet: bunjevac magyarokat. Mindezek gombrowiczi regénybe illő motívumok. De mégis kénytelen vagyok a valóságra gondolni. A közgazdászok baljóslatú híreket közölnek. Sajnos! Az életszínvonal a választások után csökkent, a befektetők el-elmaradoznak, az értelmesebb belgrádi politikusok befektetőkért imádkoznak. Nem lenne-e ésszerűbb, ha a vajdasági haladók meg a szocialisták (is) megfogadnák Vučić tanácsát: ne játszanak a tűzzel!  A gazdasági helyzetre gondolva folytassanak meggyőző, értelmes párbeszédet politikai ellenfeleikkel. Nem az ellenségeikkel, hanem az ellenfeleikkel! Gondoljanak az államra is, ne csak a pártra és a bársonyszékekre. Fenntartásaim vannak a hatalmon levő koalícióval és az ellenzékkel szemben is. Nem érdekel egy párt sem, csak az emberi sorsok, létezésünk drámai kérdései, a republikánus erények, a szabadság ügye, amely veszélyben van. A gazdasági válságtól terhes baljós világában, amelyben csak a változás állandó, roppant nehéz egy kis országot irányítani. Ezer gonddal jár – nem kell tehát ellenségeket gyártani. Még a sokkal jobb helyzetben levő országok polgárai is megszenvedik a kapitalizmus globális válságát! Sok fenntartásom van a jelenlegi, az oligarchák befolyása alatt levő parlamenti rendszerrel szemben, de ha már a politikus urak és hölgyek a parlamentáris demokráciát választották, akkor vonuljanak be a képviselőházba, ezért kapják a fizetésüket, dolgozzanak meg érte, szedjék ízekre a tartományi kormány deklarációját, szakmai fórumokon bizonyítsák be igazukat és akkor számíthatnak a szavazópolgárok bizalmára.

Családi Kör, 2013. április 18.