A vörös és a fekete
2013. szeptember
Kávéházi parlamentek
Szeptemberi Adria. A szelek még szelídek, a tenger is nyugodt, de fogyatkoznak a turisták és bezáródnak a dubrovniki zöld színű zsalugáterek. A háztulajdonosok távoznak a városokba, ahol élnek. A magyar szállodában sem pezsgőzik többé a vidám magyar felső tízezer, magyar szót is alig hallok, inkább az oroszok és a skandinávok dominálnak. Az oroszok bizonyára ráuntak a pezsgőre, a skandinávok meg takarékosak. Az őslakók végre boldogan elfoglalják helyüket a városi kávéháza törzsasztalnál és politizálnak. A szónoki szenvedélyt sehol sem tartják olyan becsben, mint Montenegróban, ahol a politika lázba hozza az embereket. Nem csoda, hogy 650 ezer lélekszámú országnak négy napilapja van, és a kávézók kis parlamentre hasonlítanak.
Csepp a tengerben
A Magyar Nemzeti Tanács iskolabusz programjának köszönve öt magyar maradéki kisdiák az anyanyelvén tanul az újvidéki Petőfi Sándor iskolában. Csepp a tengerben! De a megannyi lesújtó adat után ez is vigasztaló. Láttam gazdagabb országokban is iskolabuszokat. Például, a Rajna menti kis falvakban köröztek, a németek bizonyára takarékossági szempontból vezették be. Jó lenne, ha nálunk is kialakulna egy ilyen hálózat, melynek működtetésében az önkormányzatok is részt vállalnának, nem csak a Magyar Nemzeti Tanács. Idővel kiderülne, hogy nem csak a kisebbségi tanulók számára lenne az iskolabusz-akció hasznosítható. De ez már a politikusok gondja, egyenlőre ez – és minden más hasonló kezdeményezés is jó hírnek számít. Természetesen jó lenni tudni, hogy ki biztosítja az anyagi eszközöket az iskolabuszokra. A magyar kormány? Vagy az szerb állam? Ha az utóbbiról van szó, akkor a szerbiai magyar adófizető polgár legalább tudná, hogy valamit visszakapott.
Aztán kuss!
Ljilana Dufgran sokáig a svéd PEN elnök asszonya volt, s egyben a svéd kormány Kulturális Tanácsának a tagja is. A kultúrára szánt pénzek elosztásáról döntő szerv tagjai között neves írók, művészek, értelmiségiek, kultúrmunkások szerepelnek. Érdeklődéssel hallgattam, hogyan működik ez a pártoktól független szervezet. Az első ülésen egy jogász elmagyarázta nekik, hogy mire van joguk és mire nincs. Figyelmeztette őket, hogy a tanács munkája teljesen nyilvános, az ülésekről szóló jegyzőkönyvet nem csak a sajtó munkásai kérhetik ki, hanem bármelyik svéd polgár. A jegyzőkönyv pedig részletes, rögzíti azt is, hogy ki, milyen álláspontot képviselt és hogyan szavazott. De nem csak ez nyilvános, hanem az is, ha a tanács tagjainak levelezése a titkárnővel, vagy a tanács elnökével. Minden nyilvános, amit előzőleg nem titkosítottak. Törvény határozza meg, hogy mi lehet titkos. A kulturális életben természetesen nincs titok. Ez a fajta nyilvánosság azért fontos, mert a tanács közleményei sokszor elrejtik a kényes kérdéseket, a szokásos sajtóértekezletek pedig félrevezetnek. De nem csak a kulturális tanács dokumentumai hozzáférhetőek minden állampolgár számára, hanem a kormány üléseinek jegyzőkönyvei is. A polgár nyilvánosságra hozhatja, mondjuk, a „piszkos részleteket”. A sajtó nem védi a pártokat, avagy a politikusokat, Ez vonatkozik az önkormányzatokra és minden szervezetre, amely közpénzekkel rendelkezik, azért, hogy a polgár permanensen vitázhasson a hatalomtartókkal. Ezt az elvet a svéd alkotmány Offentlighetsprincipen néven fogalmazza meg és bizony bíróság elé kerül, aki kijátssza. Mikor érjük el mi ezt a szintet? A bulvárlapokban olvasom, hogy a politikusok zsákszámra csaklizzák a pénzt. Igaz? Nem igaz? Senki sem tudja! A fizetett politikai kommentátorok belefojtják a kritikusan gondolkodó polgárba a szót. Joga van négyévenként választani, bizonygatják, addig kuss! Vagy alakítson pártot! Persze, ez pénzbe kerül. Esetleg egy újgazdag megkönyörül, de feltételeket szab. Ördögi kör!
Torzszülött demokrácia
Szerbiában a többségieket és a kisebbségeket is, a nőket és a férfiakat, az időseket és a fiatalokat is beszámítva, 8000 főhivatású politikus él. De ha figyelembe vesszük, hogy az további állami és paraállami funkcionáriusokat is a párttagság alapján nevezik ki, akkor a Korrupcióellenes Ügynökség becslése szerint 26 ezerre tehető azoknak a személyeknek a száma, akik pénzért politizálnak. A kutatók figyelmét az sem kerülte el, hogy a polgárok szerint a legjövedelmezőbb pálya a politikusi, nem csak a magas fizetések, hanem az egyéb privilégiumok miatt is. Megtörténik, hogy egy-egy politikus 2-3 munkahelyen „áll helyt”, ezenkívül igazgatóbizottsági tagsági juttatásokkal pótolják „szerény” jövedelmüket. Egyre inkább kiderül, hogy nálunk az újkapitalista osztály megalapozói a kiváltságos politikusok. E tekintetben sok hasonlóság mutatkozik meg az államszocialista modellben megszülető „vörös burzsoáziával”. Csakhogy, immár rezignáltan ismerem el, hogy az a vörös burzsoázia szerényebb volt, mint a demokratikus lepellel takaródzó újkapitalista osztály. Itt Herceg Noviban veszem szemügyre a „vörös burzsoázia” és a „fekete burzsoázia” villáit. Az előbbiek szerények, nem ragyog rajtuk a márvány. Tito marsall egykori igalói villája a szerény családi háznak számít a mai szerbiai tájkun és újgazdag nyaralója mellett. Ha burzsoáziáról beszélek, akkor nem a nyugati kapitalizmusban tevékenykedő kisvállalkozókra gondolok, akik szorgalmuknak köszönve több évtizeden át tőkére tettek szert, fiaik pedig növelték az örökölt vagyont, Ha ügyesek voltak, akkor az unokából akár milliomosok lehettek. Több nemzedék művéről van tehát szó. Nálunk is vannak szorgalmas ügyes kisvállalkozók, de nekik félre kell húzódniuk. A mai domináns újgazdagok többnyire nem a gazdasági életben, hanem az állami kegyeknek köszönve a politika bokrában cseperedtek fel. A nép szerint ez a vékonyka réteg Milošević idejében tett szert az első milliókra. A nyugati országokban a gazdasági élet, az ipar volt a kapitalista osztály szülőhelye, ezért ott az individualizmusra, felvilágosodás eszméire esküvő polgári osztály jött létre. A mi tájkunjaink a politika bokrából bújtak elő, ezért a mi kapitalizmusunkban államfüggő oligarchák veszik át a vezető szerepet. A politikusok kegyosztó előjoga lesz a totalitárius hatalmi étosz motorja. Nem csoda, hiszen a mi a politikai elitünk egyetlen tollvonással vezette be a kapitalizmust. „Felűről” oktrojálták a népre, ugyanúgy, mint a szocializmust. Dívik tehát a totalitárius attitűd – többpártrendszerű parlamentáris struktúrában! Az ellentmondás végzetesen eltorzítja a demokratikus eszményeket.
Maszek párt
Márai Sándor nem véletlenül idézte Dantet. „Barom-voltukról bizonyságot adnak / tetteik, és becsületedre vál, / ha magadból csinálsz pártot magadnak.” Így Dante. „Az egyszemélyes maszek párt ma is az utolsó lehetőség”, tette hozzá Márai. Dante, akárcsak Márai, tudta azt is, hogy ez számkivetéssel jár. Ha egyszemélyes pártban gondolkodik az ember, akkor esetleg valóságos, vagy „csak” belső emigrációba kényszerül, a jobbik esetben pedig a pártkatonák gúnyos megjegyzése közepette a partvonalon kívülre küldik. Dante jól ismerte ez a sorsot. „Majd megtudod, milyen sós kenyér a másé / s föl- és lemenni milyen kínos ösvény / keserves lépcső az idegen házé…”, írta. Márai kommentárja ez estben is helytálló: „Sós és keserves, de az idegen magány még mindig jobb, mint az otthoni.”
A telefonkönyvemről
A mobiltelefonom adatait rendezgetem, de a lelkiismeretem nem engedi, hogy kitörüljem elhunyt barátaim telefonszámát. Úgy érzem, hogy ezzel szentségtörést követnék el. Újabban álmaimban egyre többször megjelennek régi ismerőseim, akiket immár több évtizede nem láttam. Nem akarom elhinni, hogy végérvényesen eltűntek.
Ketrecben
Esti zivatar a tengerparton. Ülök a teraszon és élvezem. Előttem a tenger. Igazi élvezet, ha csak néhány órát tart a zivatar. De mi történik, ha heteken át zuhog az eső? Ülnék egy padon, s úgy érezném magam, mint akit a tenger előtt egy ketrecbe zártak. Ekkor kezdődik a depresszió, mesélik az helybeliek, akik ilyenkor arról álmodnak, hogy menekülnek innét. Ha felriadnak, akkor vörösborral gyógyítgatják magukat.
Menhely
A hontalanoknak két menhelyük van. Az egyik a tenger.
Alany és állítmány
A számsorokat vizsgálom. Számolgatok. Húsz év alatt vagy kilencven ezerrel csökkent a vajdasági magyarok lélekszáma. Már az alany és az állítmány sem a régi.
Családi Kör, 2013. 09. 19