A vízművek és a távfűtőművek koalíciója
2012. augusztus-szeptember
Multik előtt hajlongó antiliberálisok
Gróf Berzeviczy Albert igazán nem vádolható azzal, hogy liberális volt. A két világháború között harminc éven keresztül volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és ebben a minőségben, de politikusként, miniszterként is, a nemzeti kultúrát védelmezte. Egyik alkalommal megelégelte az utcai filozofálást és imigyen nyilatkozott: „A liberalizmust szidalmazni: ez ma az első kelléke annak, hogy valaki a figyelmet magára vonja, tapsot kapjon vagy valami jóhoz jusson!” Ki gondolta, hogy kijelentése ma is időszerű. A liberalizmust nem kell védelmezni, sebezhető pontjai nyilvánvalók, főleg ebben a kelet-európai térségben, ahol a nemzeti összeütközésekre, a kisebbségek rossz helyzetére a liberalizmus nem tud jó választ adni. Egyébként éppen John Stuard Mill a liberalizmus teoretikusa állapította meg, hogy a liberalizmus, sajnos, az egynemzetű társadalomban érvényesíthető. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy szitokszóvá kell tenni illetve, hogy az európai hagyomány mindenestől elutasítható. Az egyéniség tisztelete, a szabadságjogok érvényesítése ma is napirenden kell, hogy szerepeljen, sokkal jobb támpontot nyújt, mint a neoliberális gazdaságpolitikát űző nemzeti populisták, akik egyik nap a multik előtt hajbókolnak, a másik nap pedig a nemzeti érzésről szónokolnak.
A koronatanú
Többször is megpendítettem a vajdasági magyarok illúzióit 1941-ben és utána. A hideg napokat, a 44-es retorziókat. A politikusok felelőtlenül játszadoznak ezzel a ténnyel, adagolják, néha túladagolják, aztán a szőnyeg alá seprik. A tömegsír kultúra hasonlóan a holocaust kultúrához olyan, mint a történelem démona, amely megmutatja szörnyű arcát és ugrásra készen várja, hogy tagadjuk létezését. A Nehéz honfoglalásban Sinkó Ervin egy koronatanút idéz, aki Zomborból Drvarra menekült. A honvédség bevonulása után, ártatlan szerbek is áldozatul estek. A zsidó származású dr. Ermenc orvos Drvarban beszámol a történtekről Sinkó Ervinnek. „… a zombori civil lakosság, a magyarok legnagyobbrészt nem csak ártatlanok, a szörnyűségekben, hanem – így fejezte ki magát (dr Ermenc) – égtek a szégyentől, s nem mozdultak ki az utcára.” Ez a zsidó főorvos akár pártatlan koronatanú is lehet – az én szememben minden kétséget kizáróan az is – a vajdasági magyarok ügyében, pontosabban a 44/45-ös megtorlások ügyében is.
A isztriai politika
Isztria felé tartok. A „vörös Isztria” felé, ahogy Jadranka Kosor a HDZ elnöke nevezte. Én nem ebben a fogalomkörben gondolkodom. Isztria nem vörös és nem fekete, hanem a nyugati kultúra kihelyezett bástyája, ahol a HDZ és Tudjman soha sem nyert a választásokon. Csak arról van szó, hogy ha valaki a vagyongyűjtéskor nem kiabálja azt, hogy a nemzet érdekében tevékenykedik, akkor azt rögtön baloldalinak bélyegzik meg.
Egykori kísértetvárosok
Nenad Popovic, a Durieux egykori szerkesztőjével Rovinjban sétálok. A városka központjára mutat, ahol valamikor halászok laktak. Az előkelőség máshol talált magának lakhelyet. Az osztrákok uralkodtak, kiépítették a vasúthálózatot, lecsapolták a púlai mocsakarak, gyárakat alapítottak, de olaszok éltek itt, egészen 1944-ig, amikor kitelepítették őket. Umag és Pula kísértetváros volt, Rovinjban viszont maradtak az olasz prolik, akik a dohánygyárban és a halfeldolgozó üzemben dolgoztak. Úgy látszik, így van ez mindenütt, a nincstelenek, a prolik, a szegények maradnak, a módosabbak pedig távoznak.
Nem ilyen rendszerváltást!
Hitetlenkedem. A gazdasági válság Horvátországot is keményen sújtja, s ez megváltoztatta a szokásokat is. Most már nem hívja az egyik barát a másikat a kávéházba, mindenki maga fizeti az általa megrendelt kávét. Zágráb nem úgy bánik Isztriával, mint Belgrád a Vajdasággal, tehát a régió gazdaságilag nem maradt le, továbbra is Horvátország legfejlettebb vidéke. Az utak gondozottak, a tengerparti városkák rendezettek, a gyógyszerellátással sincsenek gondok, a nyugdíjakat rendszeresen folyósítják, a lerongyolódás nem érzékelhető, de az emberek aggódnak. A munkanélküliség napról-napra növekszik, egymás után kerülnek csődbe az egykor nagyon gazdaságos vállalatok. A horvát újságok kárörvendve számolnak be arról, hogy először a rendszerváltás után Szlovénia is az IMF-hez fordul segítségért. Horvátország, Szlovénia, Magyarország… Szerbiáról ne is beszéljünk! Most már a köznép is hangoztatja, hogy nem ilyen rendszerváltást akart.
Hitelvesztés
Olvasgatom a szerbiai híreket. A képviselők repkednek az egyik pártból a másikba. Új koalíciók születnek, amelyek leváltják a régieket, s az első dolguk az, hogy egymás között elosztják a a közvállalatok irányítását. Ebből nem is csinálnak titkot, szemérmetlenül osztják fel a zsákmányt. A pokolba vezető út is bársonyszékekkel van szegélyezve. S többé nm a pártok koalíciójáról van szó, hanem a vízművek és a távfűtő művek koalíciójáról Teljes hitelvesztés!
Rozsdavörös Isztria
A nagy szárazság miatt rozsdavörösek az isztriai erdők. Augusztus végén októberi színek dominálnak. Bámulom az erdőket, s arra gondolok, hogy lassan az egész élet rozsdavörös lesz. A tenger kékje immár hamisnak tűnik. Csak a kólföldi turisták élvezik ezt a kéket.
Az önelégült és a gyötrődő Európa
Mind többet olvasok arról, hogy felbomlik az Európai Unió, megszűnik az euró, s befellegzett az egyesülő Európa utópiájának. Ami azt jelenti, hogy a hatalomvágyó politikusok, a mohó karvalytőke győzött, csak azt nem tudom, hogy hová vezet ez a győzelem. De ettől függetlenül maradt még vigasz, az európai irodalom, a filozófia, az európai kultúra. S jobban is együtt tudok érezni ezzel a gyötrődő, mint a gőgös Európával. Ezzel biztatom, áltatom magam, ehhez vonzódtam akkor is, amikor a menedzserek, az oligarchiák, a politikusok kórusban mormolták, hogy Európába igyekszünk, rövidesen odaérünk, s akik netán odaértek, nem fogták fel, hogy ott vannak. EU.kompatibilisak vagyunk, mondták a bársonyszékekben, és az asztalt verték. Az európai út mégis más. Ezzel a tudattal botorkálok kis európai ösvényemen, amelyen cipelem a saját terhemet. Lehet, hogy soha sem érem el a célomat, de számomra nem is olyan fontos, hogy megérkezzek Európába, hanem az oda vezető út.
Családi Kör, 2012. szeptember 6.