Naplójegyzetek, fragmentumok
- április 16., péntek
A jövő kiszámíthatatlan, ismerik el a társadalomtudósok, akik többé már arról sem mernek értekezni, hogy mi vár ránk 2022-ben. A kormánypolitikusok viszont magabiztosak: a boldog jövő a küszöbünkön várakozik, mondogatják és kórusban ismételgetik: legyőztük a vírust, miközben a soron levő választási győzelemre szomjaznak. A vírus politikai fegyver lett. Többé nem az egyik vagy a másik politikus kisiklásáról van szó, hanem a politika lejáratásáról. Politika – ez a fogalom elvesztette régi nemesveretű jelentését. Ki mer még ebben a világban a jövőre gondolni? Jól diagnosztizált Ortega Y Gaset, amikor azt mondta, hogy a „beláthatatlan jövő lerombolja a múlt példaszerűségét”. A múlt hasznavehetetlenné, az emlékezet veszélyessé válik, ebből következik napjaink bizonytalansága, ami a szélsőségeseknek és a demagógoknak kedvez. Se szeri, se száma a hamis híreknek, a sárdobálásoknak, a karaktergyilkosoknak. Nem mondom, ez a múltban is volt, de helyére lehetett őket rakni. Bekövetkezett az amira egy évvel ezelőtt a koronavírussal kapcsolatban kifejtettem: növelni fogja az agresszivitást. „Akik eddig is az autokrata politikusokra szavaztak azok igazolva érzik magukat, a vírus meggyőző alibi lesz arra nézve, hogy elfogadják az önkéntes szolgaságot. A szabadság kényszerpályára került, állapítják meg bölcsen és megfontoltan a hétpróbás konformisták. Azok az értelmiségiek, akik csak titokban cinkoskodtak a diktatúrával, főleg azzal, hogy bölcsen hallgattak a színe előtt, most megkönnyebbülhetnek: fatalista módon a koronavírusra mutogathatnak. Ők nem tehetnek róla, mindennek a koronavírus az oka! Végre teljesül a vágyuk, nem kell többé kritikusan gondolkodni, ragyogó tehetségüket a tiszta irodalom szolgálatába állíthatják.”, írtam a Kossuth Kiadónál megjelent gyűjteményes kötetben. (…)