A vajdasági magyar kalangyáról
2012. május
Végre kék az ég
Reggelente meglocsolom a virágokat a teraszon, s elszívom az első cigarettát. Végre megnyugodva szemlélem a virágokat. Véglegesen pontot tettem a Neoplanta, avagy az Ígéret Földjének végére, s holnap küldöm a szerkesztőknek. Már vagy egy éve javítgatom, fésülöm, csiszolgatom. Anikó újra meg újra elolvassa, és mindig talál benne valami döccenőt. Már elfelejtettem, mikor kezdtem írni a könyvemet, ami nem is lep meg, hiszen már a hatvanas években a „Neoplanta-motívumok” kötötték le a figyelmemet. Aztán következett az Áttüntetések, majd a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején az Újvidék-esszék. Tegnap azonban mégis pontot tettem a végére. A Gondola kávéházban találkozom Vickó Árpáddal. Átadom neki a Neoplanta kéziratát. Felpillantok, végre igazi újvidéki kék az ég.
Lehetséges-e a plurális egység?
Lehangolnak a választási eredmények. Bárhogy is mérlegelem, jobb eredmények születtek négy évvel ezelőtt, mikor a magyar kisebbségi pártok összefogtak. Meglehet, idealista vagyok, s tényleg lehetetlen kalangyába kötni változatos kisebbségi közéletet. Szentelekyre gondolok, az ő szándéka is ez lehetett: kalangya Plurális egység? Vajon tényleg lehetetlen? Úgy látszik, igen, hiszen így döntött a VMSZ párttagsága, s a párttagok joga eldönteni, hogy miképpen lépnek fel a választásokon. Mi, egyszerű polgáruk pedig érezzük, hogyan csúszunk le a lejtőn…
Régi trauma
Áder János államfői beiktatásakor újra a Deák Ferenc-i kiegyezésre hivatkozott. Több mint két évvel ezelőtt 2009 szeptemberében a zentai értelmiségi találkozón ugyancsak Deák Ferencre hivatkoztam, és utána is számtalanszor visszatértem rá. Valójában a Milošević-korszakban jött létre az a konfliktus, amely újabbnál újabb változatban tovább rombol.
Az ifjúság beteg és sötét édessége
Szerb Antal regényhőse (Utas és a holdvilág) az ifjúság „beteg és sötét édességét” emlegeti. Erre gondolok felriadván éjszaka s észlelem, hogy milyen lármás az utca. A hosszú, szeszélyes tél után a város élni akar. Azzal alszom el, hogy a következő napokban sokat kóborlok a városban, hogy emlékezzem az ifjúság beteg és sötét édességére. Csak akkor leszek gondtalan. Az íróasztal rendszerint lelkiismeret furdalást ébreszt fel bennem. Nem fogok mindent befejezni, amit szándékoztam.
Értelmiségi terek és pártirodák
Szabadkán, találkozunk a Napló-kör tagjai. Újra körülültük az asztalt, s újra örülünk egymásnak. Ma már nincsenek értelmiségi terek, csak pártirodák vannak. Erre döbbentem rá tegnap este, amikor biztatásként, erősítésként Babits Az írástudók árulása című esszéjét vettem kezembe. Manapság immár kockázatos Babits szavait idézni, és még veszélyesebb szellemében értelmezni a világot. Mindenütt számon kérő pártkatonák leselkednek ránk.
Tiltakoznak a haladók, a Dveri, a radikálisok, a VMSZ…
Több párt tiltakozik. A Szerb Haladók Pártja szerint választási csalásról van szó. A Vajdasági Magyar Szövetség arról tájékoztatja a közvéleményt, hogy a szavazatok elnök- és a parlamenti választásokon ellopták tőle a szavazatok 30 százalékát. A 95 ezerből 67 ezer lett. A Szociáldemokrata Liga szerint a VMSZ vezetőinek ezt be kell bizonyítaniuk, vagy pedig a bíróság előtt kell felelniük. Ilyen nagyméretű lopás még Milošević idejében is elképzelhetetlen volt, állítja a Liga és felteszi a kérdést: hol volt a VMSZ amikor Milošević választási csalása ellen kellett tiltakozni? A Szerb Radikális Párt újvidéki szervezete az újvidéki városi választások megismétlését követeli. A Dveri szintén tiltakozik, és Belgrádban valamint Újvidéken tüntetéseket szervez. A Dveri védelmében veszi a VMSZ-t, mondván, hogy azok, akik új vajdasági nemzetet akarnak kitalálni – a Ligára gondol – ennek érdekében le akarnak számolni minden hiteles nemzeti gondolattal. Az EBESZ szerint a választások rendben voltak. Nem tudhatom, hogy történtek-e vagy nem csalások, erre a Köztársasági Választási Bizottságnak, nyomozószerveknek, a bíróságoknak kell választ adni. A törvény szerint, aki eltulajdonítja a választólapokat, arra 3 év börtönbüntetés róható. Bármelyik eset fordult elő, a tettesek szigorú büntetést érdemelnek. Attól tartok azonban, hogy sokkal többről van szó, mint az esetleges választási csalásokról. A jövőtől való félelemről! Két hónappal ezelőtt a Pešćaniknak nyilatkozva állítottam, hogy valójában nem a választások fontosak, hanem ami utánuk következik és attól tartottam, hogy2013 abizonytalanság éve lesz, sejteni sem lehet, hogy hova vezet az általános kiábrándulás. Ez nem is pártügy, hanem a tanácstalan társadalom rebelliója, belső zűrzavarunk következménye. Bárhogyan is választanánk – zúgolódnánk. Így lesz, amíg a társadalom nem néz szembe közelmúltjával, és nem ismeri be, hogy a múlt árát meg kell fizetni. És nem tudatosodik benne, hogy milyen áldozatot kíván hozni a jövőért. Áltatjuk magunkat, téveszméknek áldozunk, aztán elégedetlenkedünk. A nép sem ártatlan. Van ebben a játékban nagy adag kétszínűség. A társadalom csapdába került, amelyből a kormánypártok nem jutnak ki könnyen, de az ellenzék sem tud kiutat mutatni.
Lesben álló szélsőségek
Udvariasan elutasítottam két televízió felkérését, hogy kommentáljam a választási eredményeket. Semmiféle rossz szándékot nem láttam a felkérésben, csak arra van szó, hogy a képernyő furcsa módon kinagyítja gondolatomat. Kinagyítja és ezzel el is torzítja, hiszen a képernyő érzéketlen az árnyalatokra. Ebben a zűrzavarban kritikámmal semmiféle lesben álló szélsőséggel nem kívánok szövetséget vállalni. Attól félek, hogy az egy évtizede felgyülemlett elégedetlenség szélsőségekbe taszítja a társadalmat, s biztos vagyok abban, hogy a hibákat nem lehet még nagyobb hibákkal orvosolni.
Demokrácia és gumigerinc
Petri György éles tekintete a rendszerváltás eufóriájában sem homályosult el. Az első évek történeteiből azt a tanulságot vonta le, hogy „soha többé ne higgyünk semmiben”. Mennyire igaza volt! Ez az egyetlen lehetőség, hogy emberek maradjunk, írta az Ó, Oroszország c. versében. Ki gondolta volna, hogy a képmutatás lesz a demokrácia melegágya, a gumigerinc a tornaterme.
Visszaélés a szavakkal
Egyre nehezebb őszintén beszélni. Ma már nincs egy tiszta szó sem, amivel lehetetlen visszaélni.
Megkésett üzenet
„Felszólítom, hívom az ott (Romániában) működő magyar politikai szervezeteket, hogy keressék egymással az együttműködést”, nyilatkozta Orbán Viktor, kormányfő. Erre lett volna szükség a Délvidéken is. Igen, ez lett volna a Deák Ferenc-i politika. Nem tudom, hányszor kell még csalódnunk, hogy erre rádöbbenjünk. Talán az új népszámlálási eredmények észhez térítenek bennünket.
Tárgyalni fognak
Múlnak a napok, de továbbra is tart a zűrzavar a feltételezett választási csalás miatt. A haladók nem a hiteles jegyzőkönyvek adatait kérdőjelezik meg, hiszen azokat az ő megfigyelőik is aláírták, hanem a konténerekben és más helyeken talált zsákokkal hozakodnak elő. Ennek, hiszem, könnyű végére járni. Ki találta meg a zsákokat, hol, milyen körülmények között? A válasszal a nyomozószervek és a bíróságok adósak. Az első értesülések szerint a zsákokat ellopták. A VMSZ képviselője aláírta a Köztársasági Választási Bizottság hivatalos közleményét, amely véglegesítette a választási eredményeket, azzal az indoklással, hogy nem kíván zűrzavart gerjeszteni. Ellenben bűnvádi eljárást tett az önkormányzati választások kapcsán, mert – mint állítja -, különböző színárnyalatú és papírminőségű szavazólapokat találtak a szavazócédulákat tartalmazó zsákokban. A Szerbiai Egyesült Régiók szabadkai szervezete is hasonló következtetésre jutott, de Mladjen Dinkić pártelnök szerint nem emelhetnek óvást, mert a delegált pártmegfigyelők aláírták a jegyzőkönyvet. A Demokrata Párt szigorú büntetést követel azok fejére, akik esetleg más színárnyalatú szavazólapokat csempésztek a zsákokba. Szerintük, ha a szavazatszámláláskor is ott lettek volna, akkor az ellenőrök észrevették volna, s nem írják alá a jegyzőkönyvet. A CESID szerint történhettek mulasztások, számuk nem nagyobb a szokásosnál s nem befolyásolták a végeredményeket. Ahol a bíróságok megállapítják a mulasztásokat, ott meg kell ismételni a választásokat. Ennyi! Csak meresztgetem a szemem: a helyzet szinte óráról-órára változik. A polgárok nyugtalankodnak, az euró ára napról-napra emelkedik, az árak felfelé szöknek, a választási eredményekkel elégedetlen pártelnökök idegesek, mert félnek, hogy elvesztik a tagság bizalmát. Így zárulnak a szerbiai választások, amelyek 34,5 millió euróba kerültek. A munkanélküliség 24 százalékos. Az államadósság 24 milliárd eurót tesz ki. Baljóslatú helyzetekbe vezető politikai szenvedélyek kavarognak az utcákon. Slobodan Milošević elégedett.
Családi Kör, 2012. 05.17