A történelem játékszerei
2014. augusztus
Bethlen cigarettázik
Minél magányosabb lett, annál elszántabbam irta a naplóját Márai Sándor. Úgy görnyedt az asztal fölé, mint egy megszállott. Írás közben feljajdult. „Nem vagyok én őrült. Miért írom és jegyzem fel mindezt? Lehet, hogy már őrült vagyok.” Majd arra a következtetésre jutott, egyedüli jelentősége, a naplónak van. Aztán, hetek múlva, mégiscsak irodalommal folytatta. „Feltétlenül élni akarok, amíg befejezem a ’Polgár vallomásai’ harmadik kötetét. Írás közben úgy érzem néha, hogy ezért volt minden, ezt kellett megélnem, ez volt életem és munkám értelme, minden más csak játék volt és időtöltés”. Néhány éve a hagyatékból évvel ezelőtt előbukkant a harmadik kötet, amiért, muszáj volt élni, a Hallgatni akartam című megrázó olvasmány, a magyar jobboldal bűnös arcát bemutató könyv, amely arról szól, amiről a jobboldalom ma sem beszélnek (szívesen). Feltárja a magyar polgárság végső agóniáját; ennek a félholtnak adta meg aztán Rákosi a kegyelemdöfést. Ezzel párhuzamosan, hiteles tanúként ábrázolta a hamis reményekkel elkábított kisebbségi magyarok megalázását is. A felvidéki magyarok szívével, a néma és elnémított Magyarország eszével, tehát hatványozott irtózattal élte át a napokat, amikor a magyar „hivatalnok és katonatiszti társadalom” bevonult Kassára. „Nem a régi Magyarországot hoztuk, hanem egy kísértetszerű, eltorzul változatát annak, amire a felvidéki őslakosok emlékeztek”. Erről a kötetéről állította Márai, hogy élete és munkája értelme, feltételezem, többek között azért is, mert ebben a könyvben találkozott a kisebbségi és a nemzeti szempont. Egyszerre ábrázolta a magyar polgárság tragédiáját és a magyar kisebbség drámáját. A kisebbséget sokféleképpen lehet, megalázni, egyik módját éppen Kassán és még más városban alkalmazták. A kassai eset azonban más miatt is nagyon fontos. A magyar jobboldal minden tiszteletet érdemlő képviselője, Bethlen István is jelen volt azon a nevezetes kassai bevonulási ünnepségen. Ki tudja, mire gondolt azokban az órákban. A saját felelősségére? Sejtette-e élete tragikus végét? Az egészen biztos, hogy baljós gondolatok kísértették. A magyar politikában már nem számított jelentőségteljes figurának, sőt!, amint elhangzott a neve, a hallgatóság „fasiszta csoportjai a gyűlölt név hallatára pisszegni kezdtek”. Bethlen arca meg sem rándult, rágyújtott egy cigarettára, és hallgatta a dagályos beszédeket. Előrebocsátotta azonban, hogy drága árat fizetünk ezért a magatartásért. Ezért is, meg Újvidékért is. Márai Bethlent nevezte az akkori idők egyetlen magyar államférfijának, akiből gyűlölt név lett, többek között a miatt is, amiért nem akarta megalázni a kisebbséget. Sajnos, az is igaz, hogy a kisebbséget könnyű kompromittálni. Ámításra, csábításra hajlamos népség! Emlékszem, egy másfél évvel ezelőtti ünnepségre, amelyen szónoki beszédek sora versengett egymással. A közszereplők hosszú, banális, a politikai vezetőket dicsőítő szónoklatokat tartottak a magyarságtudat megőrzéséről. Egy idősebb bácsika mellett ültem, akit meggyőztek, hogy vegyen részt ezen az, úgymond, történelmi eseményen. Értsd: rábeszélték. Átvészelte a háborús időket, megmaradt magyarként, de nem magyarkodva, három gyerekről gondoskodott, mindnyájan jó szakemberek lettek. A család sokat nélkülözött, azonban túlélték az ínséges időket (is). Soha senki, semmivel sem támogatta, meg sem kérdezték, hogy s mint van?! Kérges kezű, koros magyar emberről beszélek, és nem alapítványiról. Tágra nyitott szemmel hallgatta a szónoklatot, lelkesen tapsolt. A végén illedelmesen felállt, felém fordult és halkan megkérdezte: mondja, miről beszélt ez a pesti úr? Arról, hogy legyünk jó magyarok, seppegtem a fülébe. Aha, mondta elmélázva, majd letörölte a homlokáról az izzadságcseppeket. Alig vártam, hogy kiérjek a zsúfolt teremből, félrehúzódjak és rágyújtsak egy cigarettára. Abban biztos voltam, hogy nem ezt a hajlott korú embert kellett leckéztetni, és magyarságtudatból előadást tartani, neki, aki a szörnyű idők ellenére is kitartott és magyarként, szülőföldjén maradt. Semmi kétségem a felől, hogy Bethlen István nekem adna igazat.
Hagytam…
„…hagytam hogy ne derül-/jön ki az/ igazság/ … hagytam hogy hagyjátok/ hadd hagyjam/ én is/ én vétkem én vétkem én igen nagy —/ hagytam hogy így legyen? de te/ ne hagyd.” Nem a Vajdaságban született ez a vers, hanem Erdős Virág írta, Magyarországon.
Háború és hidegháború
Mi lesz veled Ukrajna? Morfondíroztam jó pár hónappal ezelőtt. Most azonban már azon töprengek, mi lesz veled Európa? Putyin elfoglalta a Krim félszigetet, 45 000 katonát vont össze az ukrán határ mentén. De facto, háborút folytat Kelet-Ukrajnában. Az oroszok az orosz-ukrán határon jelentős haderőt telepített, miközben a NATO is készülődik. Helyszíni tudósítások szerint dúlnak a harcok az orosz barát szakadárok és az ukrán csapatok között. Félig-meddig kitört a háború, csak még nem tudunk róla. Abban reménykedünk, hogy csupán incidensekről van szó, és boldogok leszünk, ha kiderül, hogy a kardcsörtetés új hidegháborúval végződik. Ez lesz ugyanis a béke ára. Túlzok? A jugoszláviai háborúk emléke üldöz? Elképzelhető. Egy azonban biztos, az oroszok hosszú távon új Jaltát akarnak. M
A magyar úriember
i lesz Szerbiával? Mi lesz Magyarországgal?Tegnap még a népi írók híve volt, Illyés Gyulára esküdött, ma azonban ”magunk között”, hogy ne hallják a koalíciós szerb párttagok, kissé selypítve Horthy kormányzót dicséri. Igazi magyar úriember volt, bizonygatja. Egyre többször szembesülök efféle nézetekkel. Igaz, hogy Horthy megítélése engem is bosszantott, mivelhogy egyoldalú volt, amit az is bizonyít, hogy mégsem került a nürnbergi bíróság elé. Most azonban dicshimnuszokat zengedeztek, tehát kritikusan lehet róla gondolkodni. Horthy emlékiratait olvasgatva rádöbbentem, hogy semmiféle magyarázatot sem adott saját politikájára. Azzal igazolta magát, hogy ő is, Magyarország is, kényszerpályára került és a történelem játékszerévé vált. Egyensúlyozni kívánt a jobbközép és a szélsőjobb között, azonban Bethlen István nélkül ez a kiegyensúlyozottság felbomlott. Ami pedig az úriemberi mivoltát illeti, Márai jellemrajza idézi Szentmiklóssy nevű katonatisztet, aki elmondja, hogy 1944. október 15-én tanúja volt, amikor Edmund Veesenmayer német nagykövet letartóztatta a magyar kormányzót. Horthy Miklós a várudvarban sétált, amikor személygépkocsival megjelent Veesenmayer. Szívélyesen üdvözölték egymást, aztán a követ karon fogta a kormányzót, és betessékelte az autóba, így vitték Németországba.” Ebben a jelenetben minden benne van, Horthy rendszere is, személye is, az úriember modora is. Ehhez tartozik az is, hogy ugyanezekben a napokban, Bácskában már ásták az ártatlan magyarok tömegsírjait. Az áldozatok között sokan voltak, akiknek Horthy volt az utolsó reményük. Budapesten pedig megjelentek Szálasi plakátjai, amelyeken azt irta, hogy Horthy közönséges zsidóbérenc és nemzetáruló.
Valódi felfedezés
A jeligés pályázatok ritkán hoznak nagy meglepetést, de azért fontosak, mert felbátorítják a félénkebb, bizonytalankodó szerzőket. Nem tudom, hogy az idei Gion Nándor Szépirodalmi Pályázat mekkora bátorítást, de biztos, hogy egy nagy meglepetést és felfedezést jelentett. Móra Regina Peremlakók című regénye számomra valódi felfedezés. Azt is mondanám, hogy szerzője ritka nagy tehetség!