A vajdmagyar értelmiség elcsendesedett, az egész régióban nincs ilyen jámbor értelmiség, mint a vajdasági magyar közösségben. Nyugalom van. Pásztor István a VMSZ elnöke jól kiismerte a vajdmagyar értelmiséget, noha, Igaz, nem volt nehéz dolga. Egyedül a Szabadkai Mozgalom és a Szabadkai Magyar Szövetség között folynak időszakos szabadkai pengeváltások az otthon zöld füvén.
Schmidt, Brandt – és Merkel
Elhunyt Helmut Schmidt, német szociáldemokrata politikus. Volt a Wermacht tisztje, a német gazdasági csoda atyja. 1974-82 között Németország kancellárja. Vörös Hadsereg Frakció elleni rendőrségi küzdelem alkalmával elrendelte, hogy még akkor se engedjenek a terroristáknak, ha történetesen őt rabolják el. Németországi ösztöndíjam idején, amikor folyamatosan hosszabb ideig tartózkodhattam Németországban és volt alkalmam belülről figyelni, két német politikus dicséretét hallhattam, az egyik Helmut Schmidt volt, a másik Willy Brandt. Államférfiak voltak, akik erkölcsileg nemesítették Németországot! – vélekedtek úgy felsőbb mind alsóbb körökben. Kétségtelen, hogy Németország új arcát képviselték, amely már korántsem az, amelyről az iskolában tanultam. Közéjük sorolnám a mostanában oly sokat vitatott Angela Merkelt is, még akkor is, ha netán a közeljövőben megbukik. A politikusok bukása általában banális, az államférfiaké lehet tragikus.
Orbán Viktor a szerbekről
„ A szerb miniszterelnök is – dacára annak, hogy egy nagy, fizikai robusztus megjelenésű ember – egy érző szívű ember. Van ez a szláv karakter, tudja, a körülöttünk lévő országokban, akik ilyen fizikailag nagyon erősek, de ugyanakkor az ingüket is odaadnák, hogyha megtalálja velük az ember a megfelelő hangot.” Orbán Viktor
Újvidéki helyzetkép
Környékemen reggeltől estig, de még a késő éjszakában is egyre több magányos ember kószál a kutyájával. Éjfél után azonban valamelyest másféleképpen szembesülök a helyzettel, állapítottam meg a minap az egyik színházi előadás után. Anikóval hazafelé igyekeztünk, amikor, a belvárosban csatangoló kóbor kutyahordára lettünk figyelmesek. Agresszíven vicsorogtak, csaholtak a járókelőkre. Bizonyára a megunt és kicsapott valamikori házi kedvencek, akik nem kellenek és most éhesen kóborolnak a városban. Ébredezett a kellemetlen Kosava. A járókelők lecsapott fejjel, behúzott nyakkal osontak valahová. Felbukkanásuk pillanatában is különös látványt nyújtottak. A röpke árnyjáték alatt, amíg árnyékuk összezsugorodott, és elnyelte azt a sötétség, a látvány a város kulturális életének sivárságára emlékeztetett. Nyomasztó érzés, olyan mintha Újvidék csak árnyéka lenne régi önmagának. Felkerekedett a hideg szél, végigsöpört az utcákon, port kavart, szemetet hordott a levegőben és elkergette a járókelőket. Az utca népe pedig menekült valami védett helyre, az odúba, a magányukba. A napokban beszélgettem a fiatal, NIN-díjas Slobodan Tišmával, aki szinte állandóan a várost járja, és benne is ugyanez az érzés kavarog. Szellemileg Újvidék talán soha sem volt ennyire mélyponton, mint napjainkban. A szubverzív képzelet és gondolat a peremre szorult.
Patakokban folyik a vér
Hivatalos jelentés még nincs, de ezekben a napokban az oroszok is beismerték, hogy időzített bombát csempésztek a lezuhant Matrojet orosz gép csomagterébe, tehát terrortámadás történt, amelyet egyébként az Iszlám Állam nem sokkal a tragédia után magára vállalt. A halottak száma 224, köztük 17 gyerek. Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte az Egyiptomba tartó orosz járatok felfüggesztését. Az orosz légierő most már jó ideje folyamatosan bombázza az Iszlám Állam és az ellene harcoló kurdok állásait. A figyelmeztetést majd a fenyegetést aljas tett követte. Patakokban folyik majd az orosz vér, az orosz nők a rabszolgáink lesznek, üzente az Iszlám Állam. Beigazolódott, hogy mégsem a kurdok veszélyeztetik Oroszországot. Az orosz politikusok többé nem szemlélhetik előkelő kívülállók szemével a terrorizmust.
Műveljük a kertünket
Újabb halálhírről olvasok. Tegnap hunyt el André Glücksmann, a francia „új jobboldal” filozófusa, aki a mi jobboldalunkon ismeretlennek számít. 1968-ban a német vörös füzeteket olvasva a maoista Glücksmannt ismertem meg. Aztán éles kanyarral a jobboldalra tartott, a francia „új jobboldal” egyik vezető egyénisége lett. Nekrológjában Pascal Bruckner azt írta róla, hogy megvetette a lírai illuzionizmust, minden alkalommal szembeszállt az erőszakkal. Műveljük a kertünket, idézte Voltaire-t. Ő komolyan vette a feladatot: küzdött és művelte a kertet. A mi helyi jobboldalunknak sok szép példával szolgálhatna. Műveljük a kertünket, ez kétségtelenül szép gondolat, azonban ez ügyben az a gond, hogy a hangadó demagógoknak nincs kertjük, csak ellenségképük van.
Göncz Árpád és a kisebbség
Amint látom Göncz Árpádról a kisebbségben is tisztelettel beszélnek. A kilencvenes években a kisebbségi közösségekben a magyarországi politikai ellentétek nem hagytak olyan mély nyomokat, mint ma, ezért könnyen elválasztható egyrészt Göncz Árpád személye, másreszt a pártja, az SZDSZ. A kisebbségben inkább az eklektikus Göncz Árpád, „mindenki Árpi bácsijának” képe terjedt. Szerencsés találkozás, mert ez az eklektikusság a kisebbségi ember természetrajzához tartozik. A kisebbségi szükségszerűen liberális, hiszen a szólás- és gondolatszabadságra olyan nagy szüksége van, mint az oxigénre. Szükségszerűen baloldali, vagyis egyenlőségpárti, persze inkább érzelmileg, mint párthovatartozását illetően. Ugyanakkor óhatatlanul nemzeti érzelmű (is), hiszen mindennapjaiban ezzel a kérdéssel viaskodik. Nemzeti érzelmű, de semmiképpen sem nemzetállami értelemben.
Akik nem pepecseltek az örök emberivel
Ezekben a hetekben szép egy körutat tettem meg: Rovinj, Bécs, Budapest, Belgrád. Sokkal fájdalmasabb volt viszont, hogy mindezekben a városokban, a szervezők felkérésére, elhunyt kortársaimra emlékeztem. A szocializmusban szocializálódott „nagy nemzedék” tagjai, Danilo Kiš, Eörsi István, Mirko Kovač nincsenek többé az élők sorában, róluk mondtam mementót. Bizonyos időtávlatból immár elvitathatatlan, hogy alkotásaik magukon hordozzák korunk pecsétjét. Halálpontosan érzékelték koruk szellemét, műveiket más időkben nem lehetett volna megírni, csak abban, amelyikben éltek. Nem pepecseltek az örök emberivel! Mirko Kovač utolsó, nagyszabású és befejezetlen műve, a Távolodó idő valójában önéletrajzi regény. Amíg elhunyt barátaimra emlékeztem, saját tapasztalataimat összegeztem. Míg búcsúzom tőlük, magammal is elszámolok. Kákánia gyermeke, mondtam Danilo Kišről Bécsben, majd bátortalanul hozzátettem: Kákánia unokájaként merem ezt állítani. Egy kisebbséginek, a nemzetállam mostohagyerekének Kákánia imaginárius teret kínál, amelyben saját elvesztett világát keresgéli. Ebben különbözök a magyarországi és a szerbiai íróktól is. Ők mégiscsak az olykor durva, ám gondviselő nemzetállam gyermekei, én viszont nem lehetek az. És ebben nincs semmiféle politika.
Suta kormány
Másfél százalékkal növelni fogják a nyugdíjakat. Növelni?! Hogy kell ezt érteni. Előbb talán számoljanak el azzal, amit jogtalanul elvettek! Az üzletből hazajövet Anikó azon bosszankodik, hogy milyen sunyin, alattomosan szöknek felfelé az árak. A városban sétálgatva látjuk, hogy egyre több üzletajtóra lakat kerül. Megbillent a kínálat kereslet. Jelentős az elszegényedés, veszett értékéből a dinár… A házunkban dolgozó varrónő is bezárta a varrodát, Montenegróba költözik. Ott jobbak a megélhetési feltételek. Nem is értem, kik és miért tüntetnek szerb zászlókkal és Putyin fotókkal a montenegrói parlament előtt. Mi vár ránk a hidegek beálltával, fontolgatjuk. Azt hallom, hogy sok pedagógus is utcára kerül. Régen rossz annak az országnak, amelyik a pedagógusok csökkentésére kényszerül. Attól tartok viszont, hogy a közvállalatok karcsúsítását addig késleltetik, amíg csak lehet. Nyilvánvaló, hiszen itt rejtezkednek a pártaktivisták. Nem csoda, hogy a kormány játszi könnyedséggel csökkentette a nyugdíjakat, a közvállalatok karcsúsítását azonban egyre csak halogatja.
Újra úton
Még képes vagyok örülni. Főleg reggel, amikor pihenten, friss fejjel ülök az íróasztal mellé. Holnap indulok Budapestre, néhány napig hiányozni fog a dolgozószobám nyugalma, az íróasztalom. A Balkáni szépség avagy Slemil fattyúja elhagyta a nyomdát, szeretném mielőbb a kezembe venni. Kedden rendezik meg a budapesti Örkény könyvesboltban az új kötet promócióját. Kissé tartok az utazástól. Pesten sokkal gyorsabban elfáradok, mint Újvidéken. Legjobban a Mediterránon bírom a tempót. Ott viszont nehezebben ülök le az íróasztal mellé. Este még elszívok a teraszon egy cigarettát, figyelem az embereket. És a fákat az ablakom alatt. A múlt héten kivágtak egyet.
A terror éjszakája
Összehangolt terrortámadás zajlik Párizsban. Először azt hallottam, hogy egy férfi lövöldözni kezdett a Petite Cambodge étteremben. Rögtön utána arról értesültem, hogy fegyveresek lövöldöztek a Bataclan nevű klubban, ahol túszokat is ejtettek. 3 robbantást lehetett hallani a Stade de France stadion közelében. 118 halottról hallok. A rendőrség túszokat szabadít ki. Hollandi elnök rendkívüli állapotot hirdet. Lezárták Franciaország határait. A kormány javasolja a polgároknak, hogy éjszaka ne menjenek ki az utcára. Félig-meddig hadiállapot van Franciaországban. Az éjszakai hírek borzalmasak. Most újra el tudok képzelni egy újabb háborút.
Szarajevó
Urbán András rövid üzenete Szarajevóból: Még decemberben megkezdődnek a Bűnhődés motívumai alapján készülő előadás próbái. 2016 január 29-én, pénteken lesz a bemutató a szarajevói Kamaraszínházban. Két nappal 75. születésnapom előtt. Szinte a jubileumom előestéjén. Szarajevó! A háború jut eszembe.
Riadalom
Párizs. Terrortámadás. A világ rémülten figyel. Ennek véget kell vetni.
A terror éjszakája
2015. november
Pengeváltások
A vajdmagyar értelmiség elcsendesedett, az egész régióban nincs ilyen jámbor értelmiség, mint a vajdasági magyar közösségben. Nyugalom van. Pásztor István a VMSZ elnöke jól kiismerte a vajdmagyar értelmiséget, noha, Igaz, nem volt nehéz dolga. Egyedül a Szabadkai Mozgalom és a Szabadkai Magyar Szövetség között folynak időszakos szabadkai pengeváltások az otthon zöld füvén.
Schmidt, Brandt – és Merkel
Elhunyt Helmut Schmidt, német szociáldemokrata politikus. Volt a Wermacht tisztje, a német gazdasági csoda atyja. 1974-82 között Németország kancellárja. Vörös Hadsereg Frakció elleni rendőrségi küzdelem alkalmával elrendelte, hogy még akkor se engedjenek a terroristáknak, ha történetesen őt rabolják el. Németországi ösztöndíjam idején, amikor folyamatosan hosszabb ideig tartózkodhattam Németországban és volt alkalmam belülről figyelni, két német politikus dicséretét hallhattam, az egyik Helmut Schmidt volt, a másik Willy Brandt. Államférfiak voltak, akik erkölcsileg nemesítették Németországot! – vélekedtek úgy felsőbb mind alsóbb körökben. Kétségtelen, hogy Németország új arcát képviselték, amely már korántsem az, amelyről az iskolában tanultam. Közéjük sorolnám a mostanában oly sokat vitatott Angela Merkelt is, még akkor is, ha netán a közeljövőben megbukik. A politikusok bukása általában banális, az államférfiaké lehet tragikus.
Orbán Viktor a szerbekről
„ A szerb miniszterelnök is – dacára annak, hogy egy nagy, fizikai robusztus megjelenésű ember – egy érző szívű ember. Van ez a szláv karakter, tudja, a körülöttünk lévő országokban, akik ilyen fizikailag nagyon erősek, de ugyanakkor az ingüket is odaadnák, hogyha megtalálja velük az ember a megfelelő hangot.” Orbán Viktor
Újvidéki helyzetkép
Környékemen reggeltől estig, de még a késő éjszakában is egyre több magányos ember kószál a kutyájával. Éjfél után azonban valamelyest másféleképpen szembesülök a helyzettel, állapítottam meg a minap az egyik színházi előadás után. Anikóval hazafelé igyekeztünk, amikor, a belvárosban csatangoló kóbor kutyahordára lettünk figyelmesek. Agresszíven vicsorogtak, csaholtak a járókelőkre. Bizonyára a megunt és kicsapott valamikori házi kedvencek, akik nem kellenek és most éhesen kóborolnak a városban. Ébredezett a kellemetlen Kosava. A járókelők lecsapott fejjel, behúzott nyakkal osontak valahová. Felbukkanásuk pillanatában is különös látványt nyújtottak. A röpke árnyjáték alatt, amíg árnyékuk összezsugorodott, és elnyelte azt a sötétség, a látvány a város kulturális életének sivárságára emlékeztetett. Nyomasztó érzés, olyan mintha Újvidék csak árnyéka lenne régi önmagának. Felkerekedett a hideg szél, végigsöpört az utcákon, port kavart, szemetet hordott a levegőben és elkergette a járókelőket. Az utca népe pedig menekült valami védett helyre, az odúba, a magányukba. A napokban beszélgettem a fiatal, NIN-díjas Slobodan Tišmával, aki szinte állandóan a várost járja, és benne is ugyanez az érzés kavarog. Szellemileg Újvidék talán soha sem volt ennyire mélyponton, mint napjainkban. A szubverzív képzelet és gondolat a peremre szorult.
Patakokban folyik a vér
Hivatalos jelentés még nincs, de ezekben a napokban az oroszok is beismerték, hogy időzített bombát csempésztek a lezuhant Matrojet orosz gép csomagterébe, tehát terrortámadás történt, amelyet egyébként az Iszlám Állam nem sokkal a tragédia után magára vállalt. A halottak száma 224, köztük 17 gyerek. Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte az Egyiptomba tartó orosz járatok felfüggesztését. Az orosz légierő most már jó ideje folyamatosan bombázza az Iszlám Állam és az ellene harcoló kurdok állásait. A figyelmeztetést majd a fenyegetést aljas tett követte. Patakokban folyik majd az orosz vér, az orosz nők a rabszolgáink lesznek, üzente az Iszlám Állam. Beigazolódott, hogy mégsem a kurdok veszélyeztetik Oroszországot. Az orosz politikusok többé nem szemlélhetik előkelő kívülállók szemével a terrorizmust.
Műveljük a kertünket
Újabb halálhírről olvasok. Tegnap hunyt el André Glücksmann, a francia „új jobboldal” filozófusa, aki a mi jobboldalunkon ismeretlennek számít. 1968-ban a német vörös füzeteket olvasva a maoista Glücksmannt ismertem meg. Aztán éles kanyarral a jobboldalra tartott, a francia „új jobboldal” egyik vezető egyénisége lett. Nekrológjában Pascal Bruckner azt írta róla, hogy megvetette a lírai illuzionizmust, minden alkalommal szembeszállt az erőszakkal. Műveljük a kertünket, idézte Voltaire-t. Ő komolyan vette a feladatot: küzdött és művelte a kertet. A mi helyi jobboldalunknak sok szép példával szolgálhatna. Műveljük a kertünket, ez kétségtelenül szép gondolat, azonban ez ügyben az a gond, hogy a hangadó demagógoknak nincs kertjük, csak ellenségképük van.
Göncz Árpád és a kisebbség
Amint látom Göncz Árpádról a kisebbségben is tisztelettel beszélnek. A kilencvenes években a kisebbségi közösségekben a magyarországi politikai ellentétek nem hagytak olyan mély nyomokat, mint ma, ezért könnyen elválasztható egyrészt Göncz Árpád személye, másreszt a pártja, az SZDSZ. A kisebbségben inkább az eklektikus Göncz Árpád, „mindenki Árpi bácsijának” képe terjedt. Szerencsés találkozás, mert ez az eklektikusság a kisebbségi ember természetrajzához tartozik. A kisebbségi szükségszerűen liberális, hiszen a szólás- és gondolatszabadságra olyan nagy szüksége van, mint az oxigénre. Szükségszerűen baloldali, vagyis egyenlőségpárti, persze inkább érzelmileg, mint párthovatartozását illetően. Ugyanakkor óhatatlanul nemzeti érzelmű (is), hiszen mindennapjaiban ezzel a kérdéssel viaskodik. Nemzeti érzelmű, de semmiképpen sem nemzetállami értelemben.
Akik nem pepecseltek az örök emberivel
Ezekben a hetekben szép egy körutat tettem meg: Rovinj, Bécs, Budapest, Belgrád. Sokkal fájdalmasabb volt viszont, hogy mindezekben a városokban, a szervezők felkérésére, elhunyt kortársaimra emlékeztem. A szocializmusban szocializálódott „nagy nemzedék” tagjai, Danilo Kiš, Eörsi István, Mirko Kovač nincsenek többé az élők sorában, róluk mondtam mementót. Bizonyos időtávlatból immár elvitathatatlan, hogy alkotásaik magukon hordozzák korunk pecsétjét. Halálpontosan érzékelték koruk szellemét, műveiket más időkben nem lehetett volna megírni, csak abban, amelyikben éltek. Nem pepecseltek az örök emberivel! Mirko Kovač utolsó, nagyszabású és befejezetlen műve, a Távolodó idő valójában önéletrajzi regény. Amíg elhunyt barátaimra emlékeztem, saját tapasztalataimat összegeztem. Míg búcsúzom tőlük, magammal is elszámolok. Kákánia gyermeke, mondtam Danilo Kišről Bécsben, majd bátortalanul hozzátettem: Kákánia unokájaként merem ezt állítani. Egy kisebbséginek, a nemzetállam mostohagyerekének Kákánia imaginárius teret kínál, amelyben saját elvesztett világát keresgéli. Ebben különbözök a magyarországi és a szerbiai íróktól is. Ők mégiscsak az olykor durva, ám gondviselő nemzetállam gyermekei, én viszont nem lehetek az. És ebben nincs semmiféle politika.
Suta kormány
Másfél százalékkal növelni fogják a nyugdíjakat. Növelni?! Hogy kell ezt érteni. Előbb talán számoljanak el azzal, amit jogtalanul elvettek! Az üzletből hazajövet Anikó azon bosszankodik, hogy milyen sunyin, alattomosan szöknek felfelé az árak. A városban sétálgatva látjuk, hogy egyre több üzletajtóra lakat kerül. Megbillent a kínálat kereslet. Jelentős az elszegényedés, veszett értékéből a dinár… A házunkban dolgozó varrónő is bezárta a varrodát, Montenegróba költözik. Ott jobbak a megélhetési feltételek. Nem is értem, kik és miért tüntetnek szerb zászlókkal és Putyin fotókkal a montenegrói parlament előtt. Mi vár ránk a hidegek beálltával, fontolgatjuk. Azt hallom, hogy sok pedagógus is utcára kerül. Régen rossz annak az országnak, amelyik a pedagógusok csökkentésére kényszerül. Attól tartok viszont, hogy a közvállalatok karcsúsítását addig késleltetik, amíg csak lehet. Nyilvánvaló, hiszen itt rejtezkednek a pártaktivisták. Nem csoda, hogy a kormány játszi könnyedséggel csökkentette a nyugdíjakat, a közvállalatok karcsúsítását azonban egyre csak halogatja.
Újra úton
Még képes vagyok örülni. Főleg reggel, amikor pihenten, friss fejjel ülök az íróasztal mellé. Holnap indulok Budapestre, néhány napig hiányozni fog a dolgozószobám nyugalma, az íróasztalom. A Balkáni szépség avagy Slemil fattyúja elhagyta a nyomdát, szeretném mielőbb a kezembe venni. Kedden rendezik meg a budapesti Örkény könyvesboltban az új kötet promócióját. Kissé tartok az utazástól. Pesten sokkal gyorsabban elfáradok, mint Újvidéken. Legjobban a Mediterránon bírom a tempót. Ott viszont nehezebben ülök le az íróasztal mellé. Este még elszívok a teraszon egy cigarettát, figyelem az embereket. És a fákat az ablakom alatt. A múlt héten kivágtak egyet.
A terror éjszakája
Összehangolt terrortámadás zajlik Párizsban. Először azt hallottam, hogy egy férfi lövöldözni kezdett a Petite Cambodge étteremben. Rögtön utána arról értesültem, hogy fegyveresek lövöldöztek a Bataclan nevű klubban, ahol túszokat is ejtettek. 3 robbantást lehetett hallani a Stade de France stadion közelében. 118 halottról hallok. A rendőrség túszokat szabadít ki. Hollandi elnök rendkívüli állapotot hirdet. Lezárták Franciaország határait. A kormány javasolja a polgároknak, hogy éjszaka ne menjenek ki az utcára. Félig-meddig hadiállapot van Franciaországban. Az éjszakai hírek borzalmasak. Most újra el tudok képzelni egy újabb háborút.
Szarajevó
Urbán András rövid üzenete Szarajevóból: Még decemberben megkezdődnek a Bűnhődés motívumai alapján készülő előadás próbái. 2016 január 29-én, pénteken lesz a bemutató a szarajevói Kamaraszínházban. Két nappal 75. születésnapom előtt. Szinte a jubileumom előestéjén. Szarajevó! A háború jut eszembe.
Riadalom
Párizs. Terrortámadás. A világ rémülten figyel. Ennek véget kell vetni.
