Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. július 28., kedd
Nietzsche mellett Dosztojevszkij volt legnagyobb hatással a európai rebellis írókra és értelmiségiekre. Manapság alig esik szó róluk, nem tartoznak a „fősodorba”. A mai regényírók nagy része szinte menekül Dosztojevszkijtől. Lukács György a mindmáig fontos művében, az 1914-ben irt Regény elméletében Cervantes, Balzac, Flaubert, Tolsztoj regényeinek elmélyült elemzése után regényelméleti művét egy a Dosztojevszkijről szóló megjegyzéssel zárta. Úgy találta, hogy az orosz író már egy új világhoz tartozik. „És egy jövendőmondás feladata, hogy kimondja, valóban kilépőben vagyunk-e a teljes bűnösség állapotából, vagy még csak a puszta remények hirdetik az eljövetelét”, írta Lukács. A teljes bűnösség állapotát azonban a mai uralkodó szellemi elit nem szívesen ismeri el. Főleg a szocializmusból a kapitalizmusba betántorgó elit ódzkodik a tejes bűnösség korának ábrázolásától. Emlékezni Dosztojevszkijre – ez lenne az igazi regénypoétikai nóvum. Sokszor csodáltam, hogyan élte túl a sztálinizmust az orosz nemzet, amelyik olvashatta Dosztojevszkijt. Vagy azért volt képes túlélni, mert olvasta? Szerintem az utóbbiról van szó, ezért olvassuk Dosztojevszkijt a teljes bűnösség korában, akkor is, ha az uraink finomították a kínt, elviselhetővé tették a szégyent, játékos mondatokkal függönyözik el a bűnösség korát.