Naplójegyzetek, fragmentumok
- február 20., szombat
Minél nagyobb körülöttünk és bennünk a bizonytalanság, annál szaporábbak a széplelkek, akikről (szerintem) Hegel irt legmélyebben és legóvatosabban. „Önmagában való abszolút bizonyossága, tehát mint tudat közvetlenül átcsap egy kihangzásba, magáért való létének tárgyiságába. De ez a teremtett világ az ő beszéde, melyet éppoly közvetlenül hallott, s amelynek csak a visszhangja tért vissza hozzá.” Hegelhez hasonlóan gondolkodott róluk Heller Ágnes is: „A széplélekből hiányzik a külsővé válás ereje – írta -, s így beszéde önmagának szól, nem hallják meg, vagy ha mégis, ő nem hallja, hogy meghallják, mert mindenütt csak saját magát hallja. A széplélek testesíti meg a modern szubjektum nárciszizmusát, mely ugyanakkor saját erkölcsi fölényének bizonyosságában nárciszista”. Ha jól értem ez az önmagába vetett bizonyosság teszi képessé a széplelket, hogy kritikus önreflexió nélkül élvezze a tiszta kéz politikáját. Keze tiszta, mert semmihez nincs köze. Lelkiismerete is tiszta egyszerűen azért, mert kong az ürességtől. Az elhomályosult világ bonyolultsága és ellentmondása számára csak visszhang formájában létezik, s ez a visszhang mindenekelőtt az ő hangja.
Biden a müncheni biztonságpolitikai online-konferencián kifejtette, hogy a demokráciáért meg kell vívni a mindennapi küzdelmet. Elismerte, hogy a demokrácia veszélyben van az USÁ-ban, de Európában is. Konkrétan Magyarországgal és Lengyelországgal példálózott. Lejegyzem a hírt, egy hír a sok közül, nem lenne nehéz az ellenkezőjét is felidézni, én pedig hánykolódok a hírek viharos tengerén, jegyezgetem a híreket, hogy tisztában legyek az én időm sebeivel.