Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. május 19., kedd
Elküldtem a Mozgó Világnak a hónaplót. „Eléggé felbosszantott az széplelkek apokalipszise, akik szüntelen azt nyögdécselik, hogy az élet soha többé nem lesz a régi. Nyugtatnám őket: ne sírdogáljanak. Régi marad, csak strapásabb, a hatalom eldurvul, a munkabér kisebb lesz, különben nem lesz nagy változás, mindaddig, amíg marad a jelenlegi társadalmi rendszer”, írtam többek között Addig is: ugyanők, ugyanazt, ugyanúgy. A szerkesztő R. L. azonnal válaszolt is. „Teljesen egyetértünk. Jókat röhögök a hülyegyerekek cikkein: eztán majd minden másképp lesz. Egy frászt.”. Fellélegzem, tehát nem vagyok egyedül. Csak ámulok-bámulok. Hogy szenvednek azok, akik eddig csak mímelték a szenvedést, mert nem volt miért szenvedniük. Hordunk majd szájmaszkot a forró nyáron, és küszködünk a gumikesztyűvel. A „bátrak”, nem hordanak semmit és megfertőznek másokat. Kezdek félni a „bátraktól,” azoktól a farizeus írástudóktól, akik a páholyban ülve másokat küldenek harcba, miközben páholyban üldögélnek és a szépségrő cseverészve várják, mikor folyik már vér az arénában. Mások vére – természetesen.