Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. augusztus 5., szerda
Az éjszaka sokáig bámultam az ablakom előtti fákat. Velük együtt öregedtem, miután 1971-ben beköltöztem a lakásba. Soha nem vártam ennyire a tavaszt, hogy esténként kiüljek a fáim közelében levő kávézó teraszára, s amikor már ritkulnak a vendégek, s elcsendesül a zene, a pincérlány az órájára pillant, közeleg az éjfél, én pedig hallgatom a fa lombjainak suttogását. A tavasz elsuhant, én a karanténból bámultam a fák világoszöld lombjait. Szabó Zoltán egyik mondatára gondoltam, 1940-ben kora hajnalán hallja a szirénaszót, majd elhallgatnak az ágyúk, hirtelen nagy csend támad, hallja, amint a fákat kicsi szél borzolja könnyedén és franciául beszél a levelekkel. Melyik nyelven beszél a szél az én fáim levelei