Naplójegyzetek, fragmentumok
- április 13., szerda
A választások után végignéztem a győztes pártvezérek diadalmas szónokait és a vesztesek sirámait. Egyik ebben, a másik abban kereste a veszteség magyarázatát, lejtett a pálya, sok volt a választási csalás, sorolhatnám a végtelenségig. Csakhogy azt nem mondják ki, hogy mit akar a nép. Milyen a „népi közhangulat? Igaz, egyetlen párt sem teheti meg, hogy nyíltan kimondja: miért szavaz a nép a tekintélyelvű pártokra. Nehéz elismerni azt, amit Széchenyi már réges-régen, 1832.ben leírt „Népek kormányaikkal való diszharmóniáját harmóniába hozni mindig nehéz, még akkor is, ha a vezetők és a vezetettek – amennyire lehet – világosan látnak. Ha azonban a népek rövidlátással vannak megverve, a hatalmon lévők pedig egyenesen vakok, akkor a harmónia megteremtése némiképp bizony meghaladja az emberi erőt, s ilyenkor dönt a véletlen, a világszellem, a magasabb fény, a fátum, az Isten.” Miért ne lenne egy-egy nép évtizedeken át rövidlátó? Vagy éppen előrelátó? Nem vagyok döntőbíró, de ha lehetséges az egyik változat, akkor a másik sem kizárt. A történelem példát szolgáltat mindkettőre. Miért ne döntene a fátum? Jól emlékszem azokra a napokra, amikor a nép nagy többsége diadalmasan ünnepelte Slobodan Miloševićet, aki a választásokat 90 százalékkal nyerte meg. Miért szavazott Magyarország a tízes évek elején úgy, ahogyan szavazott? Miért szavazott a harmincas években úgy, ahogyan szavazott? Bizony érdemes lenne ebben a kérdésben Romsics Ignáchoz vagy Gyurgyák Jánoshoz tanácsért fordulni. Most pedig Németország úgy szavazott, ahogyan szavazott, Magyarország vagy Szerbia népének nagy többsége pedig homlokegyenesen más eszméket pártfogolt. Melyik nép volt a bölcsebb, a német, vagy a szerb és a magyar? Melyik nép volt a rövidlátó és melyik az előrelátó? Azt ebben a felgyorsult időben rövidesen eldönti az élet. Ha rosszul döntünk, nem érdemes balsorsunkra panaszkodni. Eső után késő a köpenyeg. Ezt a magyarok megtanulták Trianon után, de 1945 után is, a szerbek pedig Milošević után.